Nora
Roberts Nora
Roberts neve Danielle Steel
után talán a legismertebb Magyarországon.
Személyes megjegyzésként csak
annyit mondanék, hogy én Norát
sokkal jobban szeretem.
Ma
szinte az egész világon úgy
ismerik, mint, az írónőt, akit
egy hóvihar tett íróvá. Ez az
ominózus hóvihar 1979. februárjában
volt, amikor is Nora összeszedte
minden bátorságát és egy újfajta
kreatív megnyilvánulási formába
kezdett. Ceruzát és noteszt
ragadott és elkezdte leírni
a történeteit. Ez volt egy karrier
kezdete. Persze előzményként
hozzátartozik a dologhoz, hogy
Nora egy olyan családban nőtt
fel, ahol mindenki szeretett
olvasni és ő maga sem nagyon
emlékszik olyan időre, amikor
ne olvasott volna, vagy éppen
ne talált volna ki történeteket.
Természetesen az ő könyvét sem
adták ki egyből, azonban sok
kézirat és visszautasítás után
első könyvét az Irish thoroughbred-et
(Kiskegyed Júlia mellékletében
jelent meg Pamela rózsája címen)
1981-ben kiadta a Silhouette
kiadó. Innentől kezdve folyamatosan
felfelé ívelt a pályája. Az
írónő ma 133 regény ünnepelt
szerzője, akinek műveit több
mint 106 millió példányban adták
ki. Az ötgyermekes családanya
büszke lehet arra, hogy minden
negyedik percben megveszik valamelyik
regényét. ő az egyetlen amerikai
írónő, aki bekerült a hírességek
csarnokába.
Nora Roberts Maryland államban,
Silver Springben született. Négy
fivére után ötödik gyerekként jött
a világra. Katolikus iskolában
járt, majd fiatalon házasságot
kötött és a Maryland állambeli
Keedysville-be költözött. Jogi
titkárnőként dolgozott. Ironikusan
most azt mondja magáról,
hogy:" Gyorsan tudtam gépelni, de
betűzni nem tudtam, én voltam a
legrosszabb jogi titkárnő." Fiai
születése után otthon maradt és
több szakmát is kipróbált. Első
házassága zátonyra futott. Nora
második férjét, Bruce Wildert,
akkor ismerte meg, amikor megbízta
őt azzal, hogy építsen neki egy
könyvespolcot. (Hát nem
romantikus?) 1985. júliusában
házasodtak össze és azóta is
építgetik közös otthonukat.
Közösen beutazták a világot és
nyitottak egy könyvesboltot.
Éveken keresztül
Nora férfiakkal volt körülvéve.
Családjában ő volt az egyetlen
lány és az ég két fiút is adott
neki. Jól ismeri a férfiakat
mozgató rugókat, ismeri az észjárásukat
és a gondolataikat, ezért van
olyan nagy sikere az olvasók
körében, hiszen hűen ábrázolja
ezeket könyveiben is. Nora tagja
számos írócsoportnak és számtalan
díjat nyert kollégáitól és különböző
kiadóktól.
Magyarul
megjelent könyvei:
Megigézve - Társszerzők
Két különböző sorozat egy-egy kötetét egy könyvben kiadni?! Gratulálok... :(
Megigézve (Enchanted 1999) Egyre kuszább életéből Oregon vad erdőségeinek mélyére menekül Rowan, a fiatal tanítónő. Lenyűgüzi az a magányos és titokzatos farkas, amely a kalyibája körül ólálkodik. Ugyanilyen varázslatos hatást gyakorol rá a sötéten titokzatos és lehengerlően jóképű szomszéd, Liam Donovan is. Liam távolságtartóan viselkedik, de a lánnyal összebarátkozó farkas otthonra lel a kunyhóban. Ezért fordulhat elő, hogy oly bensőséges viszonyba kerül Rowannel, mint amilyet a lány a férfinak sosem engedne meg. Liam majd eleped a lány iránti vágytól, de érzéseit családi kötelességek és egy hamarosan eldöntendő lépés miatt lepleznie kell. Amikor elhatározza, hogy elmondja az igazságot, és az ártatlan szomszédot bevezeti a maga mesés világába, a titkot megfejtő Rowan már becsapottnak érzi magát, és menekülne...
A Donovan Legacy széria utolsó kötete!
Társszerzők (Waiting For Nick 1997) Frederica Kimball egész eddigi életét várakozással töltötte. Várt arra, hogy felnőjön, várt arra, hogy sikeres dalszövegíró legyen, de talán még jobban várt arra, hogy eljöjjön a nap, amikor Nicholas LeBeck végre ugyanúgy beleszeret, mint ahogy hosszú évek óta ő szereti a fiút. Nick közben értetlenül áll a történtek előtt. A bájos, imádni való Freddie, akit eddig szinte a testvéreként szeretett, valahogy hirtelen vonzó nővé érett, a lány iránt táplált érzései pedig egyre kevésbé hasonlítanak az ártatlan, testvéri szeretethez...
A
Stanislaski sorozat negyedik kötete!
Menyasszonyok (The MacGregor Brides 1997)
Laura, a szüleihez hasonlóan, sorra aratja sikereit jogi pályáján, s nem is akarja szakmai elképzeléseit zátonyra futtatni. Csakhogy Daniel nagyapa Royce Cameron személyében valami biztonsági szakembert küld a nyakára, hogy csúcsminőségű védelmi rendszert építtessen ki vele a házban. Az ősz kerítő nem alaptalanul reménykedik, hogy szerelés közben a szerelem szikrái is fölsziporkáznak Royce és Laura közt...
Gwendolyn cselédkönyves orvosként robotol a bostoni kórház sebészetén. Daniel azonban rászabadítja Branson Maguire-t, a bűnügyi regényírót, hogy némi felvilágosítás keretében izgalmat és élvezetet vigyen a munkamániában szenvedő szűz életébe. A baj csak az, hogy Gwen eddig még soha senkivel nem "világosodott fel". Amikor végre Gwen kíváncsi lesz, mit hagyott ki eddig, Bran örömmel segít a fölfedezésben...
Julia lerobbant házakat vásárol, hogy felújítás után busás haszonnal adjon tovább rajtuk. A sikeres üzletek után most a lány úgy vesz házat, hogy azt csakis saját magának szánja, feltéve, ha képes lesz elérni, hogy a végtelenbe nyúló, érzékek által is ingerelt viták helyett végre dolgozzanak is Culturm Murdochkal, a felújítást végző építkezési vállalkozó fiával...
Fekete-hegység (Black Hills 2009)
Coop Sullivan gyermekkorában a nagyszülei farmján nyaral Dél-Dakotában. Itt ismerkedik meg a szomszéd farmon élő Lillel. A gyermekkori barátságból szerelem lesz- de mit hoz számukra a jövő?
Lil Chance élete nagy álmát valósítja meg, amikor a Fekete-hegység lábánál, nem messze a szülei farmjától létrehozza a vadmenhelyét. Lil sikeres tudós, aki sokat utazik és rengeteg tudományos munkát publikál- de akkor a legboldogabb, ha a Fekete-hegység rengetegében barangolhat.
Coopból rendőr, majd magánnyomozó lesz, és munkája New-Yorkhoz köti. Idős nagyszülei miatt végül mégis mindent maga mögött hagy, és a farmra költözik.
A Fekete-hegység vadonjában ekkor gonosz dolgok történnek. Egy gyilkos garázdálkodik a környéken, és több holttest is előkerül. Egy idő mután egyértelművé válik, ghogy Lilt halálos veszedelem fenyegeti, mert valaki kiszemelte magának, és le akar számolni vele. Lil és Coop jól ismeri a vadont, és annak minden veszélyét, de most egy beteg elme természetellenes kegyetlenségével kell felvenniük a harcot.
Piruett (Reflections 1983)
Lindsay szülői unszolásra kezd balettozni, s tizennyolc évesen már Amerika legjobb táncosa. Mégis kénytelen hazatérni szülővárosába, hogy gondoskodjon megözvegyült édesanyjáról. Az építész Seth is itt telepszik le, ahol igazi otthont akar teremteni árva unokahúgának. A kislány tehetséges táncos, aki isteníti a balettiskolát nyitó tanárnőt, s hamarosan Seth is vonzódni kezd Lindsay iránt. A lány sűrű munkarendje azonban alig hagy nekik időt ismerkedésre. A bimbózó szerelem egy elmérgesedő vitába torkollik, s Lindsay visszarepül New Yorkba, egykori társulatához. De vajon jelent-e neki akkora örömöt a színpad, mint amilyent Seth ölelése?
A sors viharában
Ian (In from the Cold 1990) Még a függetlenségi háború kitörése előtti Amerikában egy sebesült hazafi, Ian MacGregor lel menedékre az ifjan megözvegyült Allanna Flynn és családja házában. Bár az asszony odaadó gondozása hamarosan szenvedélyes szerelemmé fejlődik, Allana mégis kikosarazza a férfit, mert az a fejébe veszi: ő is fegyvert ragad a zsarnokoskodó angolok ellen. A visszautasított Ian virginiai nagynénje, Serena házába költözik, aki elhatározza, hogy közbelépve kibékíti a szerelmeseket. Virginiába hívja Allannát, ahol bebizonyítja, hogy Ian jelleme most is épp oly makulátlan, mint amilyen akkor volt, amikor a lány beleszeretett...
Daniel (For Now, Forever 1987) Az orvostanhallgató Anna a bostoni első bálozók estélyén találkozik Daniel MacGregorral, aki csak nemrég érkezett Skóciából, de már egész vagyont szerzett sikeres üzleti vállalkozásaival. Noha a lány kissé önzőnek és túlzottan is rámenősnek tartja Danielt, a férfi arról győzködi: rajta kívül nincs más, aki boldoggá tehetné. Mivel Anna nem akarja föladni az orvosi pályával kapcsolatos álmait, elhatározzák, hogy házasság helyett csak az együttélést választják. A lány később ingerülten veti Daniel szemére, hogy semmit sem tudhat a férfi foglalkozásáról. Amikor Daniel beismeri, hogy helytelen volt titkolnia a lány előtt életének ezt a részét, úgy tűnik, kapcsolatuk megérik a házasságra...
Őszinte hazugságok (Genuine Lies 1991)
Eve Benedict a mozi utolsó istennője. A füstös hangú szexszimbólum két Oscar-díj tulajdonosa, négyszer ment férjhez, és számtalan szeretője volt. Nincs olyan titok, olyan botrány, amiről ő ne tudna. Eve elhatározza, hogy kiadja memoárjait, méghozzá kegyetlen őszinteséggel.
Maga választja ki életrajzíróját, Julia Summerst, hogy elmesélje neki élete történetét. Julia - akinek ehhez fel kell cserélnie nyugodt connecticuti életét a Beverly Hills-i pompára - utálja a rivaldafényt, de szereti a munkáját és otthonát, ahol egyedül él tízéves kisfiával. Ezt a lehetőséget, amilyen csak egyszer adódik az életben, hogyan utasíthatná vissza?
Eve nevelt fia, Paul Winthrop azonban jellemzi az életrajz kiadását, egyszersmind kihívásnak tekinti Julia meghódítását. Julia megtapasztalja, meddig képesek Eve ellenségei elmenni, hogy megakadályozzák a könyv megjelenését, és közben a nő legféltettebb sötét titkát is meg kell ismernie. Ez a titok alapjaiban változtatja meg Julia életét - mely kis híján brutális véget ér.
Bannion család
1.
Piruett
(Reflections 1983)
Lindsay szülői unszolásra kezd balettozni, s tizennyolc évesen már Amerika legjobb táncosa. Mégis kénytelen hazatérni szülővárosába, hogy gondoskodjon megözvegyült édesanyjáról. Az építész Seth is itt telepszik le, ahol igazi otthont akar teremteni árva unokahúgának. A kislány tehetséges táncos, aki isteníti a balettiskolát nyitó tanárnőt, s hamarosan Seth is vonzódni kezd Lindsay iránt. A lány sűrű munkarendje azonban alig hagy nekik időt ismerkedésre. A bimbózó szerelem egy elmérgesedő vitába torkollik, s Lindsay visszarepül New Yorkba, egykori társulatához. De vajon jelent-e neki akkora örömöt a színpad, mint amilyent Seth ölelése?
2. Táncrend (Dance of Dreams 1983)
Ruth, az ifjú balerina mindig is bálványozta Nickolai Davidov koreográfust, aki hosszú éveken át barátja és nevelője volt. Bár Nick gyerekszámba veszi, s a lány is azt hiszi, elszállt a férfi iránti rajongása, egy érzelmes, új előadáson dolgozva elsöprő vonzalom bontakozik ki köztük. Nick gorombán számol le a gyengéd érzelemmel, s vérig sérti Ruth-t. Néhány héten át szótlanul próbálnak s lépnek fel, míg az ellenségeskedés mögött feszülő vágy diadalmasan egymás karjába nem űzi őket...
Bor, boldogság, Bretagne - Képregény az életem
Bor, boldogság, Bretagne (Search for Love 1982) Nincs egyéb rokona, ezért a megárvult Serenity meglátogatja Franciaországban élő, eddig ismeretlen nagyanyját. Serenity anyja valaha úgy hagyta el az országot, hogy sohasem említette, miért fordított hátat hazájának és övéinek. A lány találkozik az arisztokrata nagymamával és Cristophe-fal, az asszony unokaöccsével, Kergallen grófjával, de hidegen fogadják, mert neheztelnek az anyjára, aki azzal hiúsította meg a grófnő terveit, hogy megszökött egy senkiházi művésszel, s mert azt hiszik, a lány apja lopta el tőlük a híres Rafaello festményt. Cristophe azonban beleszeret a kedves jövevénybe, s mikor a szülőket is tisztázzák, a grófnő kész arra, hogy Serenityt ne csak családtagként, hanem Cristophe jegyeseként is üdvözölje...
Képregény az életem (Local Hero 1987) A képregényíró Mitch agyából hősök egész sora pattan elő, bár önmagát egészen addig nem képzeli annak, amíg Hester oda nem költözik az emeletes házba. Amikor Radley, Hester kilenc éves fia megtudja, hogy kedvenc képregényhősének megalkotója csak néhány emelettel lejjebb lakik, Mitch hirtelen hőssé magasztosul a szemében. Bár a kisfiú hamarosan szinte isteníti a férfit, az elromlott házassága után visszahúzódó, gyermekét egyedül nevelő asszony nehezen enged. Mégis van benne valami, ami egyre jobban fölkelti a férfi érdeklődését, aki délutánonként a fiúcskára is vigyáz. Ez a valami pedig arra serkenti, hogy szeresse, tisztelje és védje is őket...
Völgy (Sign of Seven) trilógia
Vértestvérek (Blood Brothers 2007)
A Pogánykő már évszázadok óta létezett, jóval azelőtt, hogy három fiú körbeállva összevegyítette rácsorduló vérét és vértestvérré fogadta egymást akaratlanul kiszabadítva ezzel egy pusztító erőt. Minden hetedik évben eljön egy hét júliusban, amikor a városka lakói kimondhatatlan dolgokat művelnek - amire aztán később mintha nem emlékeznének. A kollektív őrület megnyilvánulása ismertté vált a város határán túl is, és Hawkins-völgyről elterjedt, hogy megszállta valami gonosz erő.
Ez az újkori legenda vonzza Hawkins-völgybe a riporter-író Quinn Blacket, aki azt reméli, könyvet írhat a kísérteties témáról. Még csak február van, de Caleb Hawkins, a város alapítóinak leszármazottja már látta és érezte a gonosz jelenlétének első jeleit. Sosem tudja elfeledni a huszonegy éve az erdőben átélt rémítő eseményeket, és az előjelek még soha nem voltak ilyen erősek. Calnak szüksége lesz két barátja, Fox és Cage segítségére, de meglepő módon támaszkodnia kelll Quinnre is. A nő szintén látja a gonoszt, amit a városka lakói nem látnak. Amint a tél tavaszba fordul, Cal és Quinn viharos gyorsasággal egymásba szeret. Ők alkotják majd a sarokkövét a férfiak és nők egy csoportjának, amelynek tagjait összeköti a sors, a szenvedély és a harc a sötétségből testet öltő lénnyel...
Hawkins-völgy (The Hollow 2008)
Fox, Caleb és Gage, meg a Hawkins-völgy többi lakója számára a hetes baljós üzenetet hordoz- amióta ők hárman kisfiúként kiszabadítottak egy évszázadok óta bezárva tartott démont, amikor a vérük a Pogánykőre hullt...
A fiúk ártatlan vérszerződése hét napig tomboló őrülethez vezetett, minden hetedik évben. Most pedig, amint rájuk vetül a rettegett hetedik hónap árnya, a férfiak érzik a készülődő vihart. Máris a halál és pusztulás képei kísértik őket. De ebben az évben felkészültebbek; harcba száll az oldalukon három nő is, akik messziről jöttek Hawkins-völgybe. Layla, Quinn és Cybil valamiféle kapcsolatban áll a démonnal, ahogyan a férfiak kapcsolatban állnak azzal az erővel, amely a démont csapdába ejtette.
A Pogánykőnél történt végzetes események óta Fox, a kisvárosi ügyvéd képes olvasni más emberek gondolataiban, és ebben a tehetségben osztozik vele Layla is. Foxnak meg kell nyernie a nő bizalmát, mert együtt hatásosabban vehetik fel a küzdelmet a sötétség ellen, amely elnyelni készül a várost. De Layla nehezen tudja elfogadni újonnan megismert képességét- és a bizalmas kapcsolatot Foxszal. Tudja, hogy ha egyszer megnyitja az elméjét, nem lesz semmi, ami megvédje a vágytól, amely mindkettőjüket elemésztheti...
Pogánykő (The Pagan Stone 2008)
Amikor évekkel ezelőtt, végrehajtva a vértestvér-rituálét, Gage, Fox és Caleb kilépett az erdőből, mindnyájuknál ott volt a vérkő egy darabkája. Most ez lesz a fegyverük a végső harcban a démon ellen, amelyet felébresztettek.
A győztes visz mindent.
Közös rémálmok, látomások vérről és tűzről, véletlenszerűen előforduló erőszakos események kezdik egyre gyakrabban zaklatni a régi barátokat, és Quinnt, Laylát meg Cybilt, a nőket, akiket a végzet hozzájuk köt. Észre kell venniük, hogy ebben az évben erősebben tér vissza a démon, amely az általa keltett rettegésből táplálkozik.
De mostanra sikerült újra egyesíteniük a vérkő három darabját. Már csak azt kell kitalálniuk, hogyan használják fel.
Egy olyan szerencsejátékos, mint Gage, természetesen bármikor fogadna rá, hogy a csapatuk megtalálja a megoldást. És bár ő meg Cybil osztozik a jövőbe látás képességében, ez az egyetlen dolog, ami közös bennük. Mindketten úgy érzik, ha a köztük lévő flört szintjéről egy szinttel feljebb lépnének, azt csakis a saját akaratukból tennék, nem azért, mert a sors így rendelte. Gage azt is tudja, hogy egy olyan nő, mint Cybil - aki eszes, erős és ellenállhatatlanul szép - csak szerencsét hozhat neki. Hogy jó vagy balszerencsét, az még nem tisztázott, pedig ez döntheti el, hogy végső pusztulás vár Hawkins-völgyre, vagy véget ér végre a lidércnyomás.
Nem teljesen idegen (Less of a Stranger 1984)
Megan Millernek már csak egyedül a nagyapja jelenti a családot. Azért is hagy fel egy időre művészi terveinek megvalósításával, hogy segítse őt vidámparkjának működtetésében. Csakhogy egy bizonyos David Katchertonnak is megvannak a maga tervei a parkkal kapcsolatosan. Olyan célból akarja megvásárolni a kérdéses területet, amely bizony gyökeresen ellentétes Megan elképzeléseivel. A lány és a férfi egymással hajba kapva vitatkoznak, csakhogy épp vidámparkról van szó, ahol az álmok valóra válnak. Így történhet meg, hogy David és Megan egyszerre csak minden másnál fontosabbnak kezdi tartani az egymás iránt érzett szerelmet...
Az elbűvölő mágus (This Magic Moment 1983)
A csinos Rona helyettesíti apját azon az üzleti tárgyaláson, melyen az illuzionista Patrick Atkins televíziós fellépését szervezik. A lányt foglyul ejti a különleges varázsú mágus, és a férfit is lebilincseli a szebbik nem képviselője. Bár az új szám elmélyült munkát követel, képtelen a feladatra összpontosítani, mivel folyton a lányra gondol. A műsor Ronának is esélyt adna a bizonyításra önmaga, apja és most már Patrick előtt is. Közben tépelődik: helyes-e, ha személyes kapcsolatba bonyolódik Patrickkel, hisz mindig az apja irányította, s nem akar többé egy másik ember fennhatósága alatt élni. Amikor Patrick csaknem életét veszti a mutatványnál, a lány menekül, míg rá nem döbben: a szeretett férfi nem csak miatta kísértette a halált...
Rémes otthon (Sanctuary 1996)
Egy elragadó, izgalmas regény veszedelmes viszonyokról és családi árulásokról.
Jo Ellen Hathaway fotográfus úgy gondolja, már régen elmenekült otthonról, a család Sanctuary nevű kastélyszállójából. Legmagányosabb éveit töltötte ott, miután anyja hirtelen, megmagyarázhatatlan módon eltűnt. Ám a Georgia partjainál álló ház álmaiban sokszor kísérti. Ennél is zaklatóbb esemény történik azonban életében: valaki fényképeket küldözget neki; furcsa közelieket, lesifotókat, és a végén a legmegdöbbentőbb portrét. A képen anyja látható: meztelen, gyönyörű és halott.
Jo úgy érzi, muszáj visszatérnie a szigetre, elidegenedett családjához. Egy férfi segítségével tudja meg az igazat a tragikus múltról. És lehet, hogy Sanctuary számára nem menedék, hanem a lehető legveszélyesebb hely.
A múlt titkai (Tribute 2008)
Cilla régebben híres gyermekszínész volt, de most sokkal több örömet talál abban, hogy kétkezi munkával keresi kenyerét. Régi épületeket újít fel, és jó áron eladja őket. Elhunyt nagymamája házához is azért érkezik, hogy megmentse az enyészettől.
A feladat egyáltalán nem könnyű. A házat már évtizedek óta elhanyagolták, az egykor csodálatos kertet pedig szinte a felismerhetetlenségig felverte a gaz. Cilla annyira belemerül a munkába, hogy eleinte észre sem veszi szomszédját, Ford Sawyert. Ám nem tud sokáig közömbös maradni a nyurga, zöld szemű és rendíthetetlen nyugalmú képregényíró (valamint a rendkívül ronda, de ellenállhatatlanul kedves kutyája, Spock) iránt.
Cilla a kacatokkal teli padláson egy gondosan elrejtett levélköteget talál. A levelekből kiderül, hogy rejtélyes halála idején nagymamája, a híres és ünnepelt színésznő állapotos volt, és a gyermek apja egy helybéli családos férfi lehetett. Cilla szeretné megtudni, hogy mi történhetett a házban azon az éjszakán.
A múlt titkainak feltárása még fontosabbá válik, amikor a ház, illetve Cilla titokzatos támadások célpontjává válik. Ha Ford segítségével nem sikerül időben leleplezniük az ismeretlen rosszakarót, akkor lehet, hogy Cilla élete is fiatalon és tragikus körülmények között ér véget, akárcsak annak idején nagyanyjáé.
Lehull az álarc (Divine Evil 1992)
Nora Roberts új könyvében a szenvedélyes szerelmet gyilkosságok és kisvárosi botrányok kísérik. Egy nő hazatér szülővárosába, de a múlt árnyai az elpusztítására szövetkeznek.
Clare Kimball tíz éve szinte menekülve hagyta ott a marylandi kisvárost, Emmitsborót, és meghódította a művészvilágot. Nemzedéke egyik legígéretesebb szobrászának tartják. A siker sem tudja azonban elhomályosítani az őt kísértő lidérces álmokat, és emlékeit apja öngyilkosságáról. A siker csúcsán Clare hátat fordít New Yorknak, hogy szembenézzen a démonaival.
A városka seriffje, Cameron Rafferty már az iskolában távolról csodálta Clare-t. Most, hogy a lány visszajött, a régóta parázsló érzés fellángol, és egyre szorosabb szálak fűzik őket egymáshoz. A múlt azonban ott kísért a nyomukban, és egy rejtélyes gyilkosságról kiderül, köze van mindkettejükhöz. Ahogy halad a nyomozás, Clare és Cameron rájön, hogy a gonosz ott leselkedik mindenütt, még azokban is, akiket a legjobban szeretünk, akikben a legjobban megbízunk. Vajon nem késtek-e el ennek a felismerésével?
Tünékeny szerelem (Brazen Virtue 1988)
A könyv a Mámor új kiadása!
Egy szupersztár krimiírónő meglátogatja a nővérét, hogy szabaduljon a dedikáló körútja unalmából, ám egyszer csak azon kapja magát, hogy egy valódi gyilkos után nyomoz, aki egyszer már darabokra zúzta az életét... most pedig véget akar vetni neki.
Grace McCabe döbbenten látja, hogy nővére, Kathleen egy lepusztult washingtoni negyedben él, és csúnya válása után telefonszex-operátorként egészíti ki jövedelmét. De ha a cége, a Fantasy Inc. teljes névtelenséget biztosít alkalmazottainak, akkor milyen veszélyeket rejthet ez a munka? Grace hamarosan megtudja a választ, amikor egy este hazaérve olyan rettenetes látvány fogadja, ami akár az egyik saját regényében is szerepelhetett volna. Az írónő nem fogadja meg a hidegfejű nyomozó, Ed Jackson tanácsát, és vakmerően csapdát állít, hogy előcsalogassa a gyilkost rejtekhelyéről. De mi védheti meg egy őrült zsenitől, akinek senki és semmi nem állíthatja meg gyilkolási vágyát?
Szent bűnök (Sacred Sins 1987)
A könyv a Titkos bűnök új kiadása!
Nora Roberts klasszikus történetében a pattanásig feszült izgalom keveredik az érzéki szenvedéllyel - egy férfi és egy nő ered az őrült gyilkos nyomába, s kerül a nyomozás során újabb és újabb veszélyekbe...
A lusta nyári hónapok során a könyörtelen hőhullám a fő hír Washingtonban. Ám az időjárás-jelentések lekerülnek a címlapról, amikor holtan találnak egy fiatal nőt, mellette egy lapon a következő szavakkal: Bűnei megbocsáttatnak. Az első áldozatot hamarosan két másik követi, és hirtelen minden főcím a gyilkossal foglalkozik, akinek a sajtó a "Pap" nevet adta.
Amikor a rendőrség felkéri dr. Tess Courtot, a híres pszichiátert, hogy segítsen a nyomozásban, a doktornő zavaró portrét fest az eltorzult lélekről.
Ben Paris nyomozót a legkevésbé sem érdekli a gyilkos lelke, ám Tesst nem tudja egykönnyen kiverni a fejéből. A magas, barna és jóképű Bennek legendás híre van a nők körében, azonban a hűvösen elegáns Tess nem úgy reagál rá, ahogy a többiek szoktak - és a nyomozót izgatja a kihívás. Együtt erednek a sorozatgyilkos nyomába, és fellángol közöttük a szenvedély forró lángja. Azonban valaki más is szemet vetett a gyönyörű, szőke pszichiáterre... és Ben csak imádkozhat, hogy amikor az őrült lecsap, képes legyen még időben megállítani...
A mama albérlője - Még egyszer, érzéssel
A mama albérlője (Her Mother's Keeper 1983) Gwen Lacrosse ártatlan, jóhiszemű lányként indult útnak egy álmos déli kisvárosból New Yorkba, s a kemény munkával töltött hosszú hónapok után most érett, józan nőként tér haza. Amikor azonban megismeri édesanyja új, fiatal albérlőjét, kezdi elveszteni a fejét. Luka Powers a híres író született mestere a szavaknak és a hódításnak, Gwen kezdeti hűvös visszafogottságáról pedig hamar kiderül, hogy az csupán a felszín...
Még egyszer, érzéssel (Once More With Feeling 1983) Öt évvel ezelőtt látta utoljára Raven Williams popénekesnő Brandon Carstairst, azt a férfit, aki összetörte a szívét. Ám Brandon egy napon visszatér, és olyan ajánlattal keresi meg, amelynek a lány képtelen ellenállni, írjanak együtt musicalt az utóbbi évek egyik sikerkönyvéből. Vajon elképzelhető-e a közös munka anélkül, hogy Raven újra megperzselődne? Mi lesz, ha mindkettőjüket felemészti a hirtelen fellángoló szenvedély?
A kétféle törvény (The Law is a Lady 1984)
Victoria (Tory) Ashton, a nevében békét és barátságot sugárzó új-mexikói kisváros, Friendly helyettes rendőrfőnökeként találkozik Phillip Kincaiddal. A filmrendező azért került fogdába, mert megtagadta a gyorshajtás nyomán kiszabott bírság megfizetését. A vonzó férfi később azonban úgy dönt, épp ez a város a legtökéletesebb helyszín következő filmjének forgatására. A filmesek siserahadának megjelenésével Tory maga is bajba kerül, mert már sem neki, sem a rendezőnek nincs fogalma arról, hogy is igazodjanak el a kétféle törvény: a jog és kötelesség, illetve a szerelem szabályainak útvesztőjében.
Time and Again széria
Egyszer volt... (Time Was 1989)
Libby Stone antropológus a Klamath hegység mélyén, kalyibába zárkózva dolgozik doktori értekezésén. Amikor egy éjjel különös jelenséget tapasztal, azt hiszi, repülőgép-szerencsétlenséget lát. A helyszínre érve megment egy férfit, akit otthonába visz, hogy újra talpra állítsa. Libbyt elbájolja, de ugyanakkor aggodalommal is tölti el az idegen, aki teljesen különbözik minden eddig ismert férfitól. Caleb Hornblowernak ugyanakkor fogalma sincs arról, ki is ő valójában, vagy honnét is származik. Amikor lassacskán visszanyeri emlékezetét, rájön, hogy időutazó pilótaként tévedésből századokkal korábban kötött ki. Amikor végre sikerül elfogadtatnia Libbyvel ezt az igazságot, a szerelmes lány segít a férfinak, hogy visszatérhessen a maga korába. De vajon rádöbben-e Caleb a búcsú pillanatában, hogy élete és kora itt és most, csak Libbyvel együtt lehet a helyén?
... Hol nem volt (Times Change 1990)
2555: Jacob Hornblower asztrofizikus időutazásra indul, s az 1990-es években bátyjának házánál száll le. Testvérét, Calebet két éve érte baleset, amikor űrhajójával a maga korából kisodródva a huszadik századba került. A pilóta azóta feleségül vette Libby Stone-t, és családot alapított. Bár a házaspár őrülten szerelmes, Jacob azt hiszi, az a nő csak elcsábította a bátyját. Ezért fejébe veszi, hogy testvérét visszaviszi a jövőbe. Földet érve mégsem találkozhat Calebbel, viszont ott van Sunny, Libby szépséges húga. Bár eleinte csak bosszantják egymást, a közös érdeklődés, a kölcsönös vonzódás hamar szerelemmé érik. Aztán fájó döntések következnek, ha továbbra is együtt akarnak maradni...
Ártatlan áldozatok (Carnal Innocence 1991)
Innocence-ben, ebben a Mississippi állam béli kisvárosban, ahol hosszúak a nappalok és illatosak az éjszakák, a titkok nem sokáig maradnak rejtve. Ám amikor a városka legszebb lányai sorra kegyetlen gyilkosság áldozatául esnek, az emberek kezdik azt latolgatni, vajon egy errefelé, a deltavidéken ólálkodó idegen-e a tettes? vagy talán éppen a szomszédjuk?
A pályájával együtt zaklatott életmódtól kiégett világhírű hegedűművésznő, Caroline Wavely lelki békére és egy kis gondolkodási időre vágyva érkezik Innocence-be. Azt reméli, hogy nemrégiben meghalt nagyanyja házában - a meleg nyáréjszakákon a fedett verandán üldögélve - megtalálja azt a nyugalmat, amelyre szüksége van. Ám Innocence valami egészen mást kínál neki: a jóképű, elbűvölő modorú, Tucker Longstreetet.
Tucker közismerten a felszínes, futó szerelmek híve. De elég egy pillantást vetnie Caroline-ra, hogy lássa ez a lány más, mint a többi. Szenvedélyes közeledése váratlan érzelemhullámot indít el a hűvös és tartózkodó Caroline-ban. De amikor a lány a háza mögötti tavacska sötét vizében megtalálja a sorozatgyilkos újabb áldozatát, a helyzet komolyra fordul. Mert ezzel a kis nyári flörttel csak az a gond, hogy a gyilkosságok első számú gyanúsítottja éppen Tucker.
Forró jég (Hot Ice 1987)
Whitney MacAllister nyugodtan éli a manhattani felső tízezer kiváltságos tagjainak kényelmes életét, amikor váratlanul összeakad egy kétségbeesetten menekülő férfivel - ettől a pillanattól kezdve fenekestől felfordul a világa és kicsúszik a kezéből az események irányítása.
Még a közönyös Whitney McAllister is megdöbbent, amikor a fekete bőrdzsekis ismeretlen a Mercedesével együtt őt is elrabolta - egy pillanattal azelőtt, hogy fütyülni kezdtek körülöttük a golyók. Ám ez közel sem bizonyult megszokott emberrablási kísérletnek, és a sebesült férfi sem volt átlagos bűnöző. Whitney váratlanul azt vette észre, hogy a titokzatos idegen társaként menekül a halál elől, ami szinte egyetlen lépéssel lemaradva követi őket. Előttük egyetlen kiút. Mögöttük kérlelhetetlen gyilkosok, akik hidegvérrel eltesznek láb alól bárkit, aki az útjukba merészel állni. Whitney és az idegen Madagaszkár fülledt dzsungelében keresik mindennek az okozóját, a titokzatos kincset, miközben tudják, hogy a játszmának, amibe belekeveredtek, nem biztos, hogy lesznek nyertesei vagy vesztesei - vagy akár túlélői.
Győztes játszma - Szerep nélkül
Győztes játszma (Opposites Attract 1984) Olyanok, mint az éj és a nappal - Ty Starbuck, a szenvedélyességéről ismert férfi és Asher Wolfe, a jeges önuralmáról híres nő. Egyben azonban nagyon hasonlítanak: életük a tenisz, és szinte verhetetlenek. A sors három hosszú évre elválasztotta őket egymástól, ám Asher visszatérése után is teljes szívével szereti Tyt. Van azonban egy titka, melyet még az imádott férfival sem oszthat meg, holott mindennél jobban vágyik arra, hogy egyszer elmondhassa az igazat...
Szerep nélkül (Dual Image 1985) Ariel régi álma válik valóra, amikor eljátszhatja Ralf DeWitt egykori kegyetlen feleségének szerepét a férfi önéletrajzi ihletésű filmjében. Nemcsak azért örül a felkérésnek, mert ez hatalmas szakmai előrelépést jelent, hanem azért is, mert együtt dolgozhat magával Ralffal. Miután megismeri a tartózkodó forgatókönyvírót, elhatározza, hogy elcsábítja őt, ám a férfi napról napra zárkózottabban viselkedik vele. Ariel mindent megtesz, hogy Ralf annak lássa, aki valójában, és ne a megformált szereppel azonosítsa...
Vetélytársak (Partners 1985)
A húszas éveiben járó, fekete hajú Laura Armand és a szőke Matthew Bates egyaránt riporterként dolgozik a lány apjának tulajdonában lévő lapnál. A két ifjú újságíró közt évek óta kemény szakmai vetélkedés folyik az elsőség kérdésében, mivel mindketten nagyszerűen forgatják a tollat. Matthew már főiskolás korától, vagyis azóta szerelmes a lányba, mióta Laura bátyjának szobatársaként megismerte. Laura ezzel szemben csak valami okvetetlenkedő és kiállhatatlan fickót lát Matthew-ban. Kapcsolatuk akkor kezd átalakulni, amikor közösen kénytelenek föltárni egy gyilkossági esetet. Oknyomozó munkájuk során egyre több és egyre izgalmasabb tényre derítenek fényt, s az együtt töltött idő alatt lassacskán a bensőséges pillanatok is sokasodnak. Végül már csak az a kérdés marad, hogy sikerül-e leleplezni a gyilkost, s hogy megvallják-e egymásnak érzelmeiket...
Kincses szívek (Treasures Lost, Treasures Found 1986)
Elhunyt apjának iratait lapozgatva Kate elhatározza: folytatja az Ocracoca szigetnél elsüllyedt hajó megtalálása utáni kutatást. A lány az expedíció egyik résztvevőjeként ismerkedik meg Ky Silver könnyűbúvárral. Ha annak idején kincset nem is, der szerelmet talált a fiú oldalán. A helyszínre visszatérő lánynak nagy szüksége van Ky segítségére. Bár a férfi keserűen idézi fel a közös múltat, elfogadja a felkérést. Noha úgy érzi, semmi esély az egykor táplált érzelmek felélesztésére, a mindennapok mégis egyre közelebb hozzák egymáshoz őket. A kincseket felszínre hozzák, Kate pedig a sziget elhagyására készül. De vajon el tud-e búcsúzni attól a férfitől is, akinek szíve mindennél drágább kincs?
Nézd meg az anyját! (Mind Over Matter 1987)
David Brady filmproducernek sikerül rábeszélnie Clarissát, a híres jósnőt: vállaljon főszerepet parapszichológiai jelenségekről szóló dokumentumfilmjében. Csakhogy előkerül Aurora J. Fields ügynök is, aki rideg számítással képviseli a jósnő jogait. Az ügynök bájos lánya, s maga is különleges lelki alkat. David a fejébe veszi: felfedezi a szenvtelen üzletasszony álarca mögé rejtőző szenvedélyes nőt. A keményen küzdő Auroráról kiderül, hogy jósnő lánya, aki - bár maga is örökölte anyjának csodálatos képességeit - egész életében a benne rejlő áldásos-átkos lelki adomány elfojtására törekedett. David segítségével Aurora lépésről lépésre megtanulja, hogyan kezelje különleges képességeit, s az önfelfedezés útján eljut a szerelem forrásához is...
Azúrkék égbolt (Montana Sky 1996)
Amikor Jack Mercy meghal, húszmillió dollár értékű tanya tulajdonjoga száll örököseire. Három különböző anyától született három leánya találkozik, hogy meghallgassák a végrendeletet. A lányok azonban megdöbbenve hallják, hogy csak akkor kaphatják meg az örökséget, ha egy évig együtt élnek a tanyán. A sikeres forgatókönyvíró Tess számára, aki csak azért jött, hogy felmarkolja a pénzt és visszamenjen Hollywoodba, ez valóságos rémálom. Lilynek, aki erőszakos exférje elől menekül, menedék. És Willa számára, aki a tanyán nőtt fel, erőszakos behatolás jogos otthonába.
Nővérek... és idegenek. Most együtt néznek szembe a kihívással, hogy félretegyék keserűségüket és családként éljenek; megvédjék egymást a veszélytől és egyesítsék erőiket egy brutális ellenség ellen, aki mindhármuk elpusztításával fenyeget.
A bosszú csapdájában (Sweet Revenge 1989)
A könyv az Édes bosszú új kiadása!
A huszonöt éves Adrianne hercegnő életét a legtöbb ember irigyelné. A gyönyörű és elegáns lány napközben jótékonykodik, éjszakánként pedig egyik ragyogó bálból a másikba libben. Ám az elkényeztetett, gazdag nő képe csak álca, gondosan kiszámított próbálkozás a veszélyes igazság elrejtésére.
Adrianne már tíz éve csak a bosszúnak él. Gyermekkorában tehetetlenül kellett végignéznie a szülei mesébe illő házasságának díszletei mögött titokban megbúvó kegyetlenséget. Azonban megalkotta a tökéletes tervet, hogy híres apja mindenért megfizessen. Meg fogja szerezni azt a dolgot, amit mindennél többre tart: a mesés, felbecsülhetetlen értékű Nap-Hold nyakláncot.
Ám amikor már úgy tűnik, hogy minden készen áll a bosszú beteljesüléséhez, Adrienne megismerkedik egy férfival, aki úgy olvas a lelkében, mintha nyitott könyv lenne. Az okos, elbűvölő és rejtélyes Philip Chamberlainnek megvan a maga oka, hogy közel kerüljön Adrianne hercegnőhöz. S a lány túl későn eszmél rá a veszélyre... már két erős férfival kell szembenéznie: az egyik eleget tud ahhoz, hogy megfossza szabadságától, a másik elég elszánt ahhoz, hogy megfossza az életétől.
Virágok szigete - Merész vállalkozás
Virágok szigete (Island of Flowers 1982) Laine Simmons, az ifjú és hamvas tanárnő az édesanyja halála után azért utazik a buja szépségű Hawaiira, hogy találkozzék apjával, akit tizenöt éve nem látott. A repülőtéren nyomban Dillon O'Brianba, az apja üzlettársába botlik, és meglehetősen hűvös fogadtatásban részesül. Vajon készen áll-e arra, hogy szembenézzen a - helyenként átszínezett vagy éppen elhallgatott - múlttal, és egyben rátaláljon a boldogságra Dillon karjai közt?
Merész vállalkozás (Risky Business
1986) Cozumel apró szigete a béke paradicsoma s egyben tíz éve Liz otthona. Itt senki sem tud mindarról a megaláztatásról és fájdalomról, amelyet elszenvedett, mielőtt elhagyta korábbi otthonát. Ezt a békét dúlja fel egyik alkalmazottjának váratlan meggyilkolása. Amikor pedig megjelenik az áldozat bátyja Jonas, és a saját szakállára nyomozni kezd, végképp minden a feje tetejére áll. Mire Liz feleszmél, jócskán bele is keveredett a bűnügybe, amelyben célpont, vádlott és nyomozó egyszerre. Ráadásul az idegtépő események közepette mind kevesebb ereje marad, hogy megvédje a szívét Jonastól...
Lezáratlan ügy (Unfinished Business 1992)
Vanessa sikeres zongoraművészként tér vissza fiatal kora kisvárosába, hogy tisztázza rég nem látott anyjával kapcsolatos érzéseit. A kisváros semmit sem változott, és épp ennyire változatlanok a lányban feltoluló emlékek is. Brady, az egyetlen férfi, akit valaha is szeretett, szintén a városban él. Bár a lányt tizenévesként mélyen megsebezte a fiúhoz fűződő, válással végződő viszony, a felnőtt nő úgy érzi, a régi vágyakat új vonzalmak éltetik. Csakhogy a kétkedés és bizonytalanság hintázó szédületéből nem könnyű fölszállni a szerelem magasába. Vanessát is csak az emelheti Bradyhez, ha előbb azt tisztázza: ki ő, milyen az anyja, és mit akar az életével...
A játék szabálya (Rules of the Game 1984)
Amíg a baseball csillag szemébe nem nézett, a lány azt vallotta: hajtás, hajtás, semmi pajtás! Egész zaklatott gyermekkora arra intette: soha, sehol, senkitől nem kerülhet függésbe. De mit tegyen most sikeres tévérendezőként, akit a következő reklámfilm forgatására készülődve épp ez a sportos, "nők bálványa" üldöz szerelmével, aki nélkül tapodtat sem juthat előre? Vajon csak megnyerendő meccset, vagy életre szóló szövetséget akar ez a jóképű, minden bevett játékszabályt mellőző férfi?
Délidő (High Noon 2007)
Phoebe MacNamara hadnagy egy gyermekkorában történt trauma hatására örökre eljegyezte magát rendőri hivatásával. A savannah-i rendőrség tehetséges túsztárgyalójaként a legveszélyesebb helyzeteket is meg tudja oldani, munkája pedig tökéletesen kielégíti; ráadásul tárgyalóképességét remekül tudja hasznosítani családja körében is - beteg édesanyjával, aki annyi év után sem heverte ki a megrázkódtatást, valamint koránál érettebb gondolkodású, hétéves kislányával szemben. Acélos bátorságának és különleges érzékenységének köszönhetően a milliomos Duncan Swiftet első találkozásukkor leveszi a lábáról. Phoebe-nek, aki hozzászokott már, hogy egyedül kell irányítania sorsát, egyszerre rá kell döbbennie, minden rábeszélőképessége kevés ahhoz, hogy megszabaduljon a makacs férfitól, aki eltökélte, nem engedi eltűnni az életéből ezt az érdekes és céltudatos nőt.
Phoebe-nek hamarosan rá kell ébrednie: talán szüksége is van egyre ellenállhatatlanabbul vonzó új ismerősére, amikor saját kapitányságának épületében megtámadják s durván bántalmazzák, a támadást követően pedig egyre riasztóbb fenyegetéseket kap... Hogyan szálljon szembe olyan ellenséggel, aki nem hajlandó a szemébe nézni? Az asszonynak a bénító tehetetlenség állja az útját, amikor megpróbál kapcsolatot teremteni arctalan kínzójával, aki elszánta magát, hogy a félelem béklyójába veri Phoebe-t... mielőtt a végső nagy párbajra sor kerülne.
Határtalan vágy (Engaging the Enemy 2003)
Jillian Baron jól menő családi gazdaságot örököl, csakhogy a családja viszálykodik a szomszédos Murdockokkal. Jillian kedvenc kancáján lovagol, amikor találkozik a csődörén feszítő Aaronnal. A lány arra gondol, pompás csikó születhetne a telivér állatok fedeztetéséből, ha nem lenne ellenszenves a ménesgazda. A férfi jónak tartja az ötletet, veszekedve megegyeznek. Jillian Aaronra gyanakszik, amikor marhatolvajok károsítják meg a birtokot. A tolvajok kutatása és állataik gondozása közben tanulja meg Jillian, hogy a bizalomból sarjad az a képesség, amellyel adjuk s kapjuk a szerelmet...
Biztonságos kikötő (Homeport 1998)
Dr. Miranda Jones egy fárasztó előadássorozat után érkezik haza maine-i otthonába. Megfagy a vér az ereiben, amikor hirtelen kés szegeződik torkának. A láthatatlan támadó ellopja táskáját, kiszúrja autója kerekeit, majd eltűnik. Mirandát megrázza az eset, de elhatározza, hogy igyekszik mielőbb maga mögött hagyni a kellemetlen élményt. A feledést segíti, hogy Olaszországba hívják. Igazolnia kell egy híres kurtizánról készült középkori szobor hitelességét. A Sötét Hölgy azonban ahelyett, hogy megszilárdítaná szakmai tekintélyét, kis híján tönkreteszi azt. Anyjától elhidegült, bátyja a saját szenvedélye rabja, így Mirandának nincs kihez fordulnia segítségért...kivéve Ryan Boldarit, a vonzó műkincsrablót. A közös érdek szövetségbe kényszeríti őket. Hamarosan arra is fény derül, hogy a main-i támadás nem puszta véletlen műve, és hogy a Sötét Hölgynek legalább annyi a titka, mint hajdani ihletőjének. Miranda csak magára támaszkodhat... és kényszerű üzlettársára, aki azonban egyszerre tölti el nyugtalanító gyanakvással és lángoló szenvedéllyel. A hazafelé vezető út kettejük számára csalással, árulással és megannyi veszéllyel van kikövezve...
A könyv egyszer már megjelent rövidített változatban a Reader's Diegest kiadó Válogatott könyvek sorozatában.
A Nyugat dala - A megszelídíthetetlen
A Nyugat dala (
Song of the West
1982) Amikor Smantha Evans megtudja, hogy állapotos ikertestvére, Sbrina ápolásra szorul, azonnal otthagyja philadelphiai állását és lakást, és elutazik Wyomingba, a sógora ranchára. Első látásra elbűvöli a táj; a vadregényes Sziklás-hegység és a végtelen szabad tér leírhatatlan vonzerőt gyakorol rá. Akárcsak Jake Tanner, a szomszéd birtok tulajdonosa, akit a lány első találkozásukkor egyszerű cowboynak néz. Csakhogy Jake a gazdag Lesley Marshallt fogja feleségül venni...
A megszelídíthetetlen (Untamed 1983) Jo a Presscott Colossus Cirkusznál nőtt föl. Korán elhunyt szülei helyett a cirkusz tulajdonosa, Frank Prescott nevelte fel. El sem tudja képzelni, hogy máshol is élhetne, mást is csinálhatna az oroszlánidomításon kívül. Frank halála után azonban a nagymenő chicagói ügyvéd, Keane Prescott örökli a cirkuszt, és ezzel bizonytalanná válik a társulat jövője. A férfit megfogja a lány egyenessége, természetes bája, és ellenállhatatlan kísértést jelent számára az ártatlansága...
Egy házban az ellenséggel (A Will and a Way 1986)
Pandora ékszerész, akinek tehetségét briliáns tervek, kézügyességét királyi ékszerek dicsérik. Hozzá hasonlóan kemény személyiség Michael, a sikeres forgatókönyv-író is, aki azt képzeli magáról, hogy neki aztán egyetlen nő sem tud ellenállni. Így aztán egyikük sem repes az örömtől, amikor megtudják, hogy örökségükhöz csak akkor juthatnak hozzá, ha képesek hat teljes hónapot egy fedél alatt tölteni. A helyzetet bonyolítja a népes rokonság, amely semmitől sem riad vissza, hogy megkaparintsa az elhunyt nagybácsi vagyonát. Vajon elég lesz-e ennyi idő két ily öntörvényű embernek, hogy egy hangulatos hegyi ház kandallója mellett az ő szívük is felmelegedjék?
Folyóvég panzió (River's End 1999)
Nora Roberts eddigi legizgalmasabb meséje: egy tisztalelkű asszony halálának, az igazságkeresés borzalmainak és egy sebzett szív gyógyulásának története. Olívia szülei voltak Hollywood álompárosa mindaddig, míg egy éjjel a szörny örökre el nem vette a kislánytól az édesanyját. A szörny, mely apja arca mögé rejtőzött.
A burokban eltöltött gyermekévek után Olívia már csak halványan emlékszik a borzalmak éjszakájára, az újra meg újra visszatér rémálmok azonban ráébresztik, ki kell derítenie, mi is történt valójában. Kutatásában segítségére van annak a rendőrnek a fia, aki annakidején felfedezte ôt rejtekhelyén. Noah Brady nem csupán rekonstruálni akarja a Hollywood történelmében elhíresült éjszaka eseményeit, de feltett szándéka, hogy Olívia magányos szívét is meggyógyítja. Ám ha egyszer kinyílik elôttük a múlt ajtaja, senki sem tudja megmondani, mi vár rájuk a túloldalon. Valahol, nem is olyan messze tőlük, a szörny újra lesben áll..
A könyv egyszer már megjelent rövidített változatban a Reader's Diegest kiadó Válogatott könyvek sorozatában.
Ízlések és pofonok, de ez a borító ritka ronda lett. :O
Circle trilógia
Morrigan keresztje (Morrigan's Cross 2006)
Összecsapás készülődik a jó és a rossz erői között, több idősíkon kibontakozó háború. Lilith, az alvilág démonja, a vámpírok királynője maga köré gyűjti vazallusait. Morrigan istennő vállalkozik arra, hogy szembeszálljon a sötét erők parancsolójának világok elpusztítására törő terveivel. Vele tart az általa toborzott hattagú csapat, mely különös embereket és lényeket egyesít a magasztos cél érdekében: egy nagy hatalmú varázslót, egy rejtelmes képességekkel megáldott boszorkányt, egy tudós hercegnőt, egy alakját változtató harcost, egy démonvadászt, s végül egy különös figurát, aki nem más, mint egy évszázadokkal korábban lelkét vesztett vámpír. A könyv a New York Times bestseller listájának élén álló Nora Roberts új trilógiájának első kötete.
Istenek tánca (Dance of the Gods 2006)
Összecsapás készülődik a jó és a rossz erői között, több idősíkon kibontakozó háború. Lilith, az alvilág démonja, a vámpírok királynője maga köré gyűjti vazallusait. Morrigan istennő vállalkozik arra, hogy szembeszálljon a sötét erők parancsolójának világok elpusztítására törő terveivel. Vele tart az általa toborzott hattagú csapat, mely különös embereket és lényeket egyesít a magasztos cél érdekében: egy nagy hatalmú varázslót, egy rejtelmes képességekkel megáldott boszorkányt, egy tudós hercegnőt, egy alakját változtató harcost, egy démonvadászt, s végül egy különös figurát, aki nem más, mint egy évszázadokkal korábban lelkét vesztett vámpír. Blair Murphyre új feladat vár. A démonvadásznak, aki eddig magányosan járta útját, meg kell tanulnia, hogyan működjék együtt a többiekkel miközben érzelmei választás elé állítják - engedjen-e vonzalmának, ha a szerelem az áthidalhatatlan világok között eleve kudarcra van ítélve? Miközben a kör a végső összecsapásra készül, a helyszín megváltozik: egy írországi dolmen átjáróként szolgál egy régmúlt időbe és helyre, ahol valamennyien találkoznak végzetükkel, s miközben bátorságuk próbára tétetik, a szívük egymáshoz kapcsolja őket, ahogy még sosem... A trilógia első kötete: Morrigan keresztje.
A némaság völgye (Valley of Silence 2006)
Összecsapás készülődik a jó és a rossz erői között, több idősíkon kibontakozó háború. Lilith, az alvilág démonja, a vámpírok királynője maga köré gyűjti vazallusait. Morrigan istennő vállalkozik arra, hogy szembeszálljon a sötét erők parancsolójának világok elpusztítására törő terveivel. Vele tart az általa toborzott hattagú csapat, mely különös embereket és lényeket egyesít a magasztos cél érdekében: egy nagyhatalmú varázslót, egy rejtelmes képességekkel megáldott boszorkányt, egy tudós hercegnőt, egy alakját változtató harcost, egy démonvadászt, s végül egy különös figurát, aki nem más, mintegy évszázadokkal korábban lelkét vesztett vámpír. A végzet lépésről lépésre sodorja őket Geall földjére, onnan pedig a Némaság völgyébe, ahol szembe kell szállniuk a démonok hadseregével. A világok sorsa rajtuk múlik, miközben kivételes képességeiket, bátorságukat és lelkierejüket vetik latba a gonosz feletti győzelemért. Geall királynője vezeti a csatát, akinek egyben a szívében lakozó új érzelmekkel is meg kell küzdenie - vajon kitart-e mellette az a férfi, akinek megadatott az öröklét, ám az idő fogságában képtelen megbirkózni szerelme halandóságának gondolatával? Eközben az összecsapás küszöbön áll# Ki tér vissza Geall biztonságos földjére, ki vész oda, s mi lesz a hattagú kör sorsa a háború után?
Nyílt titkok (Public Secrets 1990)
A sugárzó szépségű, művelt és kiemelkedően tehetséges Emma a gazdag sztárok világában nevelkedik. Azonban rá kell jönnie, hogy még a hírnév sem védi meg, amikor az életére törnek... Csak be kell hunynia a szemét, és máris felidézheti a napot, amikor Brian McAvoy berobbant az életébe. Rémült kisgyerekként Emma akkor még nem tudhatta, hogy ő Brian törvénytelen lánya, és hogy az apja éppen a könnyűzene gyorsan emelkedő csillaga. Csak annyit értett, hogy a férfival és új feleségével, valamint az együttes tagjaival biztonságban érzi magát. Majd amikor kisöccse született, azt képzelhette, ő a legszerencsésebb kislány a világon... mígnem egy meghiúsult gyermekrablási kísérlet romba dönti mindannyiuk életét és Emma boldogságát... Bár még mindig kísérti a borzalmas éjszaka emléke, felépül. Szépen alakul a pályája, és fülig szerelmes lesz. Azonban a leendő férje is álarcot hord, és Emmának rá kell döbbennie, hogy félelmetes titok birtokában van - ami akár az életébe is kerülhet.
Az angyal markában (Angels Fall 2006)
Nora Roberts ezúttal a Teton-hegység vadregényes vidékére viszi el az olvasót, ahol szerelem, gyilkosság és őrület titkairól mesél lebilincselően izgalmas és szenvedélyes új könyvében. Reece Gilmore egy szörnyű bűntény egyetlen túlélőjeként menekül lidérces álmai és pánikrohamai elől. Egy időre megáll a wyomingi Angel's Fist városkában, és munkát vállal egy vendéglőben. És egy napon kirándulni indul egymaga a hegyre. Látcsövével pásztázza a mélyben rohanó hegyi folyó, a Snake River tajtékos vizét. És ekkor megpillantja a túlsó parton álló férfit és nőt. Veszekednek. Verekednek. A férfi hirtelen maga alá gyűri a nőt, két keze már a torkát szorongatja... Kicsit lejjebb, a hegyoldalban a mogorva, magának való Brody gyönyörködik a hely szépségében. Mire Reece leér hozzá, és magával viszi a tett színhelyére, már nincs ott senki. Viaskodásnak semmi jele. A sima talajon még egy keréknyomot se látni. Angel's Fistben érezhetően senki sem hisz Reece-nek. Végtére is újonnan települt a városba, s az a hír járja róla, hogy kissé ideges természetű - sőt talán kicsit beteg is. De Reece Gilmore tudja, hogy egy gyilkos él Angel's Fistben, noha Brody az egyetlen, aki hisz neki. Miután egy sor fenyegető esemény világossá teszi számára, hogy valaki el akarja tenni az útból, már csak Brodyban - és önmagában bízhat, hogy megtalálják a gyilkost, mielőtt túl késő lenne.
Nyári örömök
A legédesebb gyümölcs (Temtation 1987) Eden Carlbough élete egyik napról a másikra összeomlik, amikor meghal az édesapja. Szinte mindent és mindenkit elveszít: a vagyonát, a vőlegényét, a bizalmát a férfiakban. Egyetlen reménye a talpon maradásra az a nyári tábor, amelyet barátnőjével alapít kislányok számára..
Háborúban, szerelemben (From This Time 1983) Beba Clark boldogan él egy amerikai kisvárosban, élete azonban fenekestül felfordul, amikor azt a kis családias fogadót, amelyet ő vezet, megvásárolja Taylor Reynolds, egy szállodabirodalom tulajdonosa.
A szív útjai (From the Heart 1996)
Három klasszikus szerelmi történet egy kötetben a sikeres szerzőtől: a Ma este és minden este című egy antropológusnő és egy író szenvedélyes együttműködése, a Van választásod történetében a szép régiségkereskedő - miközben veszélyes csapdába kerül - "rabjává" válik egy rendőrnek, az Újrakezdésben pedig két washingtoni riporter próbálja megvédeni szerelmét a hírnévvel járó veszélyektől..
Loving Jack trilógia
Szerelmem, Jack (Loving Jack 1989)
Jack MacNamara békésnek tűnő házat bérel egy floridai strand közelében, hogy nyugodt körülmények között dolgozhasson történelmi regényén. Még álmában sem gondolja, hogy a bérbe adó rokonnak nincs joga az ügylet intézésére. Így aztán jókora kalamajka keveredik, amikor üzleti útjáról visszatérve megjelenik Nathan, a ház tulajdonosa. A lány igyekszik rávenni, hogy legalább addig maradhasson, amíg befejezi a regényt. Cserébe vállalja, hogy főz a férfinak. Most már csak arról kell meggyőznie a pontos és rendszerető életét a legapróbb részletekig megtervező agglegényt, hogy jócskán eltérő természetük dacára is egymás mellett a helyük. Bár a kapcsolat biztatóan mélyül, és Nathant elvarázsolja Jack kedves személyisége, a férfi visszariad a komolyabb elhatározástól. Még az utolsó pillanatban is azt méricskéli, vajon megéri-e kockára tennie néhány dolgot annak érdekében, hogy Jack karjaiban meglelje a sírig tartó boldogságot...
A legjobb terv (Best Laid Plans 1989)
Abra Wilson keményen megdolgozott az építészmérnöki oklevélért. Nem csoda hát, hogy elszánt határozottsággal képviseli az építészettel kapcsolatos álláspontját. Így van ez akkor is, amikor azokról az épületekről esik szó, amelyeket épp most emelnek a híres üdülőhelyen. A szintén építész Cody Johnsonnnak is kialakult álláspontja van a megbeszélések tárgyát képező tervről. És ahogy halad az üdülőhelyi építkezés, ők nap mint nap összeszólalkoznak, pedig egyre jobban vonzódnak is egymáshoz, hiszen e viták ellenére - vagy talán éppen ezért - tiszteli egymás tehetségét. A tervek megvalósításával együtt, számos meglepetés és veszélyhelyzet közben alakul kettejük személyes története. Abra feldolgozza ugyan anyjához és a férfiakhoz fűződő múltját, de az üdülőt építtető vállalkozó olyan helyzetet teremt, amelyben mindkét építész az életével fizethet. Vajon lesz-e elég erejük a legjobb terv kivitelére, az építkezés ügyeinek és a saját személyes érzelmeiknek a tisztázására, vagy tragikusan elbuknak?.
A törvénytelen (Lawless 1989)
Sarah Conway, a finom kisasszony nyugatra utazik, hogy találkozzon gyerekkora óta nem látott édesapjával. Amikor egyedül találja magát Lone Bluff veszélytelennek nem nevezhető városában, egy jóképű pisztolyhős, a félig apacs származású Jake Redman veszi védelmébe. Bár a férfi eleinte vonakodva vállalja az ártatlan leány őrangyalának szerepét, idővel azon kapja magát, hogy nagyon is élvezi. Aztán már csak azt érzi, erőt vett rajta az ártatlan lány szépsége, és nincs más vágya csak, hogy a megingathatatlan jellemű Sarah-t asszonyává tegye...
Korallzátony - második,, változatlan kiadás
Valahol a Karib-tenger varázslatos világában, a korallzátonyok mesés, színpompás birodalmában nyugszik egy régen elfeledett vitorlás csodás kincseivel együtt. Csak néhány ember hisz létezésében, de ők megszállottan kutatnak utána, s leginkább a legendás amulett után, amelynek a roncsban kell rejtőznie. Kezdetben nem bízok a sikerben Tate Beaumont, a tehetséges fiatal tengeri régész sem, aki csak apja kedvéért enged a csábításnak, és társul a bosszantóan vonzó Matthew Lassiterrel, a hajóroncsokat felkutató kincsvadász család legifjabb tagjával. Kezdeti kétkedése ellenére végül meggyőzik őt a tények. Az Angelika átkának nevezett nyakék valóban létezett, rubintból és gyémántból kirakott medalionja egy régen élt, tragikus sorsú asszony fájdalmas lelkét őrzi. Valaha Angelicát boszorkányságért megégették, és ezért minden halandót megátkozott, aki csak hasznot akar húzni a férjétől ajándékba kapott ékszerből. Az elátkozott nyakékhez vér és könny tapadt, amíg nyoma nem veszett. Ám úgy tűnik, a korallvirágok között sem nyugszik, hiszen miután megbolygatják sorsát, még most is szedi áldozatait, akik bármiféle kapcsolatba kerülnek vele. Valakinek azonban meg kell törnie az átkot, le kell győznie a kapzsi gonoszságot, hogy a holtak lelke békében nyugodjék, az élők pedig megleljék, és valóra válthassák elveszített álmaikat.
Jégvirágos történetek
Fenn a csúcson (Blithe Images 1982) Harriet, a fiatal topmodell régi álma teljesül: Burt Bardoff, a legelőkelőbb New York-i divatmagazin kiadója szerződteti egy fotósorozathoz. A lány túl későn jön rá, hogy nagyot hibázott, amikor elfogadta a jóképű és nagyvilági férfi ajánlatát. Burt-nek ugyanis minden ujjára jut olyan nő, mint Harriet. Ráadásul felbukkan a férfi régi szeretője, aki a teljes fegyvertárát beveti, hogy megszabaduljon vetélytársnőjétől...
Száguldó cirkusz
(The Heart's Victory 1982) Cynthia Fox, a fiatal fényképésznő, akit mindenki csak Foxynak becéz, fotóriportot készít híres autóversenyzőkről, köztük bátyjáról, Kirkről, és ezalatt találkozik ifjúkori szerelmével, Matthew Lance-szel. Amilyen boldog a karjában, olyan szerencsétlen a kapcsolatuk minden egyéb területén. Matthew ugyanis szintén a száguldó cirkusz szerelmese, és Foxy nem tűr vetélytársat. Ráadásul az ő szemében ez a sport veszélyes játék a halállal. Hiába házasodnak össze, az autóversenyzés iránti szenvedély Foxy szerint válóok...
Északi fény (Northern Lights 2004)
Lunacy volt Nate Burke utolsó esélye. Baltimore-i rendőrként végig kellett néznie, amint társa az utcán hal meg, és a bűntudat még mindig gyötri ezért. Mivel sehova sem tud menni, elfogadja a seriffi állást ebben az apró, mindentől távol eső alaszkai városban, amelyben a béke balzsamként hat összetört lelkére, és Meg Galloway-jel váratlanul szövődő szerelmi kapcsolata felforrósítja éjszakáit. De van valami más is, ami felizzítja a légkört Lunacyban. Nate gyanítja, hogy egy régi, megoldatlan emberölési ügy következtében a gyilkos még mindig a havas utcákat rója. A nyomozás felszínre hozza a látszólagos béke mögött bujkáló titkokat és gyanúkat. Nate-ben pedig újraéled a nagyvárosi rendőrként kifejlődött túlélési ösztöne, amelynek köszönhetően jó nyomozó lett annak idején. Felfedezése, gyanúja azonban fenyegetést jelent kialakulóban levő új élete és párkapcsolata számára is...
O'Hurley széria
Veszélyes kanyar (The Last Honest Woman 1988)
Csak a pénz lehet rá a magyarázat, miért hunyt szemet autóversenyző
férje hűtlensége fölött Abigail O' Hurley. Úgy tapadt Rockwellre, mint a
pióca, követte a versenykörútján mindenhová, aztán hirtelen eltűnt.
Nem volt ott a lelátón, amikor a férje győzött, és akkor sem, amikor
halálos utolsó körét futotta. A temetésre előkerült, de egyetlen
könnyet sem ejtett. Most pedig az özvegyeként a kisujját sem kell
mozdítania egész életében, ha nem akarja. Nem rossz kilátás egy volt
énekesnőnek, aki sosem jutott tovább szállodai társalgóknál és
másodosztályú kluboknál...
Tánclépésben (Dance to the Piper 1988)
Maddy O'Hurleynek sikeres pályája csúcsán sem jelent sokat a hírnév s mindaz, ami vele jár. Neki egyedül a tánc a fontos, míg Reed Valentine-t csak az üzlet és a hatalom érdekli, amikor elhatározza, hogy lemezen kiadja a musical zenéjét, amelyben a lány fellép. Először úgy tűnik Maddy szerelme Reed iránt viszonzatlan marad egészen addig, amíg meg nem tanítja táncolni a férfit a szerelem dallamára.
Lángoló jég (Skin Deep 1989)
A hírnévért súlyos árat kell fizetni, s ezt Chantel O' Hurley, az ismert hollywoodi színésznő is kénytelen tudomásul venni, amikor egy őrült rajongója fenyegető levelekkel kezdi zaklatni. Ráadásul a magánnyomozó, akitől segítséget kér, azzal vádolja, hogy csak magának köszönheti a bajt. Chantel nyomasztó félelemben tölti mindennapjait, s csak egy cél vezérli: életben maradni....
Zabolátlanul (Without a Trace 1990)
Trace O'Hurley már réges-régen hátat fordított a felelősségnek és az elkötelezettségnek. Most úgy él, ahogyan mindig is akart, ennek, viszont azaz ára, hogy az apja kitagadja. Elérkezik azonban az idő, amikor Trace-nek át kell értékelnie az életét, és ha meg akarja találni a boldogságot, ki kell békülnie a családjával. Gillian éppen időben érkezik, hogy jó útra térítse a férfit....
Kék füst
(Blue Smoke 2005)
A családi pizzériát elpusztító tűz megváltoztatja a kis Reena Hale életét. A szomszédok és a rokonok összefognak, hogy átsegítsék a Hale családot a nehéz helyzeten, s újjáépítik az éttermet, a baltimore-i rendőrség pedig letartóztatja a gyújtogatót. Reena azonban, attól a pillanattól kezdve, hogy belenéz a tűzbe, s megpillantja annak szépségét és pusztító erejét minden erejével azon fáradozik, tanul és küzd, hogy megértse ezt a szörnyű erőt, s egy napon maga is nyomozó és tűzvizsgáló lehessen. Évekkel később eléri célját, s tagja lesz a rendőrség gyújtogatási csoportjának. Ekkorra azonban számos rejtélyes tűzesettel kell megbirkóznia, amelyek mindegyike valamilyen módon az ő életéhez kapcsolódik. Reena hamarosan rájön: nem ő az egyetlen, akit megbabonáznak a lángok - valaki más is meglátja bennük a varázslatot, aki azonban nem legyőzni akarja a tüzet, hanem megszállottan uralni, birtokolni, felhasználni szörnyű terveihez.
Nyári szerelmek
Szívélyes fogadtatás (The Welcoming 1989) Charity Ford úgy érzi, jó évnek néz elébe. Orcas szigetén álló kis panziójában már az előszezonban is sok vendéget üdvözölhet, és az épület egy részének felújítása sem okoz többé fejfájást neki, mert váratlanul rátalált egy ügyes kezű asztalosra. A lány még csak nem is sejti, hogy jóképű alkalmazottja, aki egyik este hihetetlenül szenvedélyesen még meg is csókolja, az FBI ügynöke. Ronald DeWinter azzal a megbízással érkezett a panzióba, hogy szemmel tartsa a vendégeket és Charityt, aki feltehetően egy bűnbanda tagja....
Új műsor (Name of the Game 1988) Johanna Patterson, a közkedvelt kvízműsor gyártásvezetője egyáltalán nem örül annak, hogy Sam Weaverrel, a híres filmsztárral kell vacsoráznia. Ám olyan csodálatosra sikeredik az együttlétük a férfi birtokán, hogy már ezen az első estén megcsókolják egymást. Johanna még sohasem érzett ilyen elsöprő szenvedélyt, mégsem hajlandó belebocsátkozni a szerelmi kalandba. Nem tudja elfelejteni, milyen sok bánat érte gyerekkorában az apja szeretői miatt...
In The Garden trilógia
Kék dália
(Blue Dahlia 2004)
A Kék dália a Kert-trilógia első kötete. Három nő kutatja a múlt emlékeit,
hogy felfedjen egy veszélyes titkot a házban, melynek falait áthatja
a történelem, miközben sikeres üzletasszonyként is helytállnak a kertészetben.
A fiatal özvegy, Stella Rotchild, hogy emlékei elől elmeneküljön, és új életet kezdjen, két eleven kisfiával visszaköltözik szülőhelyére, Tennessee-be. Nem ijed meg a háztól, sem annak úrnőjétől, a helyi hírességtől, Roz Harpertől. Bár Rozról az a hír járja, hogy nehéz természetű asszony, Stella mégsem kap mást tőle, csak kedvességet. Új otthont kínál neki, és izgalmas, kihívásokkal teli új állást a kertészet igazgatójaként.
Stella igazi barátra lel Roz és a várandós anya, Hayley személyében. És a szerelemre is rátalál, amikor megismerkedik a nyers modorú, de jóképű kertépítő mérnökkel, Logan Kitridge-dzsel. De van, akinek nem tetszik a bimbózó románc. Ahogy a három nő belemélyed a Harper-ház történetébe, felfedezik, hogy a gyász és a düh tartotta életben a Harper-ház asszonyának szellemét, aki mindent elkövet, hogy összezúzza Stella és Logan kapcsolatát.
A Harperek mindig is a Harper-házban, a Memphis közelében lévő évszázados öreg udvarházban éltek. És a Harper-ház asszonyának szelleme emberemlékezet óta ott sétált a falak között, és altatódalokat énekelt.
Fekete rózsa
(Black Rose 2005)
A Fekete rózsa a Kert-trilógia második kötete. Három nő élete érkezik válaszút elé. Találkozásukkor mindegyikük új utat keres a továbblépéshez - és támaszra találnak egymásban, hogy éljenek a felkínált lehetőséggel és magukhoz ragadják a jövőt.
Roz önálló, független asszony, aki azt hiszi, számára már elmúlt a szerelem, de amikor mégis meglepik a gyengéd érzelmek és kap egy második esélyt, nem engedi, hogy bármi is útját állja boldogságának.
Negyvenhét éves korára Rosalind Harpert eddigi tapasztalatai megedzették. Az erős akaratú asszony bármilyen vihart képes volt átvészelni, és meghajolni a sors szeszélyeinek anélkül, hogy megtört volna. Özvegyként, három felnőtt fiával túlélte katasztrofális második házasságát, és szinte a semmiből megteremtette saját vállalkozását, a Harper Kertészetet. Az évek során a Kertészet több lett, mint egyszerű virágzó üzlet - a remény és a függetlenség jelképévé vált Roz és két társa számára. Stella, aki újra férjhez ment és Hayley a boldog kismama a szívükben nővérek, és ők hárman együtt jelentik a Kertészet jövőjét.
De ez a jövő veszélyben van, és Roz tudja, ezt a csatát nem vívhatja meg egyedül. Dr. Mitchell Carnegie-t bízza meg, hogy derítsen fényt egyik ősének kilétére. A férfi hamarosan azon kapja magát, hogy legalább annyira érdekli a csinos megbízó személye, mint maga a feladat. Ahogy lassan, egymás után helyére kerülnek a Harper-ház asszonya rejtvényének darabkái, Roz is rádöbben, hogy beleszeretett a vonzó családfakutatóba. És megkezdődik az elkeseredett hajsza, hogy kiderítsék az igazságot, mielőtt a kiszámíthatatlan kísértet lecsapna a nőre, aki segíthetne neki, hogy végre meglelje a nyugalmat.
Vörös liliom
(Red Lily 2005)
A Vörös liliom a Kert-trilógia harmadik kötete. Három nő élete érkezik válaszút elé. Találkozásukkor mindegyikük új utat keres a továbblépéshez - és támaszra találnak egymásban, hogy éljenek a felkínált lehetőséggel és magukhoz ragadják a jövőt.
Hayley Phillips abban a reményben jött Memphisbe, hogy új életet kezdhet még meg nem született gyermekével együtt. Nem alamizsnáért kopogtatott be távoli rokona, Roz ajtaján, csupán munkát kért a jól menő Harper Kertészetben. Ám sokkal többet kapott egy egyszerű állásnál - gyönyörű otthont és csodálatos barátokat, köztük Roz fiát, Harpert. Legnagyobb örömére, kislánya, Lily rajong a férfiért. Nem kis bosszúságot okoz azonban neki, hogy álmaiban egyre többször jelenik meg Harper - és nem csak barátként.
Attól fél, ha megadja magát a vágynak, tönkreteszi kettejük barátságát. Különösen, miután gyanítani kezdi, hogy a benne munkáló érzések nem pusztán a sajátjai. A múlt felvillanó emlékei és kiszámíthatatlan viselkedése alapján egyre inkább meggyőzik arról, hogy a Harper-ház asszonya megtalálta a módját, hogyan férkőzhetne be a testébe és az elméjébe. Eljött az ideje, hogy a szellem végre megnyugvást leljen, és Hayley is tisztába jöjjön tulajdon érzéseivel - és ha hajlandó kockáztatni.
Irish Hearts trilógia
Pamela rózsája
(Irish Thoroughbred 1981)
A könyv már megjelent egyszer a Kiskegyed ajándék mellékleteként.
Pamela Írországban él nagynénjével. Hogy megéljenek, nagyon sokat kell küszködniük. A nagynéni halála után aztán Pamelának döntenie kell sorsáról. A megoldást nagybátyja jelentheti: elvinné magával az ígéret földjére, a távoli Amerikába...
A heves vérű Pamela
Írországból érkezik Amerikába,
hogy nagybátyja mellett dolgozzon
egy ménesben. A farm tulajdonosa,
a jóképű Travis Grant megbabonázva
figyeli, hogyan vágtázik legvadabb
telivér csődörén a lány. Első
keresetéből a lány álomszép
ruhákat vásárol magának. Amikor
megszokott farmernadrágos, pulóveres
öltözékét selyemruhára cseréli,
Travis szemében még vonzóbbá
válik. Halálos beteg nagybátyja
kérésére Pamela feleségül megy
Travishez. Bár a férfi érzelmeiben
nem bízik, őt magát mindinkább
hatalmába keríti a szerelem.
Ekkor felbukkan Travis régi
barátnője...
Vadvirágok
(Irish Rose 1988)
Pamela unokahúga, Erin azért érkezik Írországból Amerikába, hogy vezesse Burke Logan könyvelését. Néhány hónap múlva azonban elfogadja Burke szerelem nélküli házassági ajánlatát és hűvös ígéretét egy biztonságos, jómódban töltött életre. Vajon el tudja-e nyerni keményszívű férje szerelmét is ez az elbűvölő ír lány?
A lázadó
(Irish Rebel 2000)
Egy gazdag és nagyhírű amerikai lótenyésztő család sarjaként Keely igazi hercegnőnek számít, amíg Brian csak egy keményen dolgozó edző Írországból. Amerikában azonban mindez nem lehet akadálya annak, hogy pályázzon a lélegzetelállító Keely Grant kegyeire. A lány pénze és társadalmi helyzet nem is riasztja el a férfit, annál inkább felkínált ártatlansága...
Téli álmok
Jégvirág (Gabriel's Angel 1989) Egy terhes nő hatalmas hóviharbakerül. A balesetet ugyan megússza, de autója összetörik. Nem tehet hát mást, mint elfogadja a vadidegen festőművész segítségét. Idővel aztán egyre közelebb kerülnek egymáshoz...
Nem vagyunk fából (First Impressions 1984) A főhősnő nagy álma valósul meg: végre megnyithatja régiségboltját. Segítségre van szüksége, de szerencséjére kapóra jön szomszédja, akibe szinte azonnal beleszeret. Ekkor még nem is sejti, ki is valójában a goromba, zárkózott férfi...
A mágia útjai (A Little Magic 2002)
Az írónő három legkedvesebb, Írországban játszódó története
Megbabonázva
Mindörökké
Az álmok birodalmában
A Megbabonázva című történetben egy gyönyörű nő ezer évig tartó bűbájt bocsát álmai férfijára - és ezzel olyan rémálmot szabadít el, amivel csak a szerelem veheti fel a harcot... A Mindörökké egy bájos lány utazását meséli el egy másik világba - és megjelenik benne egy jóképű művész is, aki képes átalakítani a szerelem erejét. Az álmok birodalmában egy fiatal lány kerül kapcsolatba egy idegen férfi múltjával - és az átokkal, ami mindörökre saját álmai csapdájába zárta.
Nyáréjszakák
Pengeélen (The Right Path 1985) Napsütés, Görögország, pihenés! Melanie régóta várt erre az alkalomra, de már az elso éjszakán, a holdfényes fürdozés után, elmegy a kedve a nyaralástól. Egy titokzatos férfi késsel megfenyegeti, majd váratlanul megcsókolja. A lány néhány nap múlva, egy fogadáson felismeri az elkövetot. Rajta kívül szemlátomást még csak nem is sejti senki, hogy a köztiszteletben álló Nikólaosz kettos életet él...
Fedezet nélkül (Impulse 1989) Rebeccának hirtelen az a szeszélyes ötlete támad, hogy feladja az állását, és elszökik unalmas, üres életébol. Nem bánja, mi lesz, ha elfogy a pénze, végre élni akar. Elobb Párizsba, majd Korfu szigetére repül, s mint egy luxusszálloda elokelo hölgyvendége minden férfi tekintetét magára vonja. Nagyon élvezi a lenyugözo, hódító no szerepét. Amikor megismerkedik Sztéfanosszal, úgy érzi, minden álma teljesült, legalábbis egy idore...
The MacKade Brothers széria
Véráztatta föld
(The Return of Rafe MacKade 1995)
Rafe gyűlölte azt az átkozott farmot, a poros kisvárost, amely úgy tűnt, örökre foglyul ejtette. Jarednek ott voltak a könyvei és a tanulmányai, Devint lefoglalták különös, világrengető gondolatai, Shane pedig odáig volt a földért. Amikor fiatalabbak voltak, és kedvük támadt ostrom alá venni a várost, az anyák bezárták a lányaikat, a férfiak pedig a falhoz lapultak...
Törvényes úton (The Pride of Jared MacKade 1995)
Jared MacKade hozzászokott, hogy mindig megkapja, amire vágyik. Főleg ha a nőkről van szó. Savannah Morningstar azonban feladta neki a leckét. Igaz, hogy a hölgy lélegzetelállító jelenség, de a viselkedése hagy némi kívánnivalót maga után. Sikerül az őrületbe kergetnie a férfit, ráadásul még a büszkeségét is alaposan sárba tiporja. Márpedig ha egy MacKade büszkesége csorbát szenved, kő kövön nem marad.
A szabadság íze (The Heart of Devin MacKade 1996)
Devin MacKade seriff csak a távolból figyeli gyermekkori játszótársa, Cassie Connor házasságát, amely egyáltalán nem mondható tökéletesnek. Joe Connor elvesztette a munkáját, és minden dühét, megaláztatását a feleségén és két gyermekén vezeti le. A seriff nem tehet semmit mindaddig, amíg Cassie hozzá nem fordul segítségért. Végül ez a pillanat is elérkezik, s az elgyötört asszony egyedül marad kislányával és fiával. Devin lassan ráébred, hogy nem csak sajnálatot érez iránta...
A könyv már megjelent egyszer Csiki-csuki címmel.
Egy
marylandi kisváros megbecsült
seriffje Devin MacKade. Akár
elégedett is lehetne az életével,
ha gyermekkori szerelme, Cassie
nem máshoz ment volna feleségül.
Ráadásul épp a garázda Joe Dolint
választotta. Miután Cassie elválik
kegyetlen férjétől és kiszabadul
erőszakkal, és megaláztatásokkal
teli házasságából, a MacKade
család karolja fel, s ad lehetőséget
számára az újrakezdéshez. Két
gyermekével sikerül végre meglelnie
a békét, csakhogy lelki nyugalmát
új, eddig ismeretlen érzések
fenyegetik. Lehet, hogy szerelmes
Devin MacKade-be? Sajnos, nem
ez az egyetlen veszély, amellyel
szembe kell néznie. Devin azonban
- elsősorban nem kötelességtudatból
- rendszeresen látogatja régi
szerelmét, s nem hagyja magára
a legveszélyesebb pillanatokban
sem.
Nyugvóponton
(The Fall of Shane MacKade 1996)
Már csak Shane, a gazdálkodó van "pártában", de ő sem sokáig. Megérkezik dr. Rebecca Knight, a zseniális eszű városi kutató, aki műszerekkel szeretné mérni a polgárháborús lelkek jelenlétét. Kiderül, hogy ő is különösen fogékony az ilyesmire, és a fiúk nagyanyjával van lelki kapcsolatban. Shane tagadja a szellemek létezését, de csak azért, mert túlságosan is fájdalmas számára az "emlékezés", ő ugyanis a nagypapa "reinkarnációja". Aztán persze egymásra találnak...
A sors útjai (A Little Fate 2004)
Az írónő három kedves kisregénye a szerelemről, mágiáról és a boldogságról
A boszorkányok órája
A tél rózsája
Távoli világ
A boszorkányok órájában egy nyomorgó királyság varázslóistene megjövendöli egy bátor és gyönyörű nő eljövetelét, aki a szerelemben a szívét, a csatában a sorsát követi... A tél rózsájá- ban egy távoli szigeten, melyet örök tél sújt, a fiatal királynő meggyógyít egy sebesült harcost - és az igaz szerelem érzése felolvasztja a szívét. A Távoli világban egy elragadó, középkori démonvadász érkezik a huszadik századi New Yorkba, hogy megvívjon az idegen világ kihívásaival - és a férfival, aki a végzete.
Key
trilógia
Mindhárom
lány félistennő, és valamilyen
különleges adottsággal rendelkezik.
Az elsőé a művészet vagy a szépség,
a másodiké a tudás vagy az igazság,
a harmadiké pedig a bátorság
vagy a vitézség adománya. Egy
gonosz varázsló megátkozza a
lányokat. Ellopja a lányok lelkét,
és bezárja egy üvegdobozba,
amit a Lelkek Ládikájának hívnak.
Három kulcs van a ládához, amelyet
csak emberi kéz nyithat ki.
Amikor a keresés sikeresen befejeződik,
kinyílik a Lelkek Ládikája,
és az Üveglányok kiszabadulnak.
A
fény kulcsa (Key of Light 2003)
Három
kulcs, Három nő. Mindegyiknek
28 nap áll rendelkezésére, hogy
végig vigyen egy veszélyes kutatást.
Ha az egyikük elbukik, mind
elvesznek. Ha mindegyikük kiállja
a próbát, pénz, hatalom és boldogság
vár rájuk. Többre van szükségük
a puszta értelemnél és eltökéltségnél.
Meg kell nyitniuk a szívüket
és az elméjüket. És hinniük
kell, hogy minden és bármi lehetséges.
Malory művészlélek,
és van érzéke a szépség iránt.
Neki kell megtalálnia a fény
kulcsát.
A
tudás kulcsa (Key of Knowledge 2003)
Három
kulcs, Három nő. Mindegyiknek
28 nap áll rendelkezésére, hogy
végig vigyen egy veszélyes kutatást.
Ha az egyikük elbukik, mind
elvesznek. Ha mindegyikük kiállja
a próbát, pénz, hatalom és boldogság
vár rájuk. Többre van szükségük
a puszta értelemnél és eltökéltségnél.
Meg kell nyitniuk a szívüket
és az elméjüket. És hinniük
kell, hogy minden és bármi lehetséges.
Dana számára
mindig is a könyvek jelentették
a legnagyobb élvezetet. Neki
a tudás kulcsát kell megkeresnie.
A
bátorság kulcsa (Key of Valor 2004)
Három
kulcs, Három nő. Mindegyiknek
28 nap áll rendelkezésére, hogy
végig vigyen egy veszélyes kutatást.
Ha az egyikük elbukik, mind
elvesznek. Ha mindegyikük kiállja
a próbát, pénz, hatalom és boldogság
vár rájuk. Többre van szükségük
a puszta értelemnél és eltökéltségnél.
Meg kell nyitniuk a szívüket
és az elméjüket. És hinniük
kell, hogy minden és bármi lehetséges.
Utolsónak maradt
Zoe. Neki a bátorság kulcsát
kell megkeresnie, és ehhez ravasznak,
erősnek kell lennie, különben
minden semmivé lesz, amit addig
megtettek.
The
Stars of Mithra trilógia
Rejtőzködő
csillag (Hidden Star 1997)
Ha
három, felbecsülhetetlen értékű
ókori gyémántot bíznak a gondjaidra,
és már nem csak a szakmai hírneved,
hanem az életed is kockán forog,
kiben bízhatnál, ha nem a legjobb
barátnőidben? Bailey James mindenesetre
így gondolja, amikor egy-egy
drágakövet átmeneti megőrzésre
két volt iskolatársára, a gazdag
és előkelő Grace Fontaine-re
és a nagyszájú, minden lében
kanál M. J.-re bíz. Ám a helyzet
ahelyett, hogy megoldódna, ekkor
válik csak igazán kalandossá...
Foglyul
ejtett csillag (Captive Star 1997)
Jack
Dakotának, a fejvadásznak hamarosan
rá kell jönnie, hogy a tűzről
pattant M. J. O'Leary, akit
óvadék ellenében szabadlábra
helyeztek, s nem jelent meg
a tárgyaláson, cseppet sem könnyű
eset. Valaki csapdába akarja
csalni őket, így egymáshoz bilincselve
menekülnek két vérszomjas bérgyilkos
elől. Ráadásul M. J. ahelyett,
hogy segítene Jacknek felgöngyölíteni
az ügyet, makacsul hallgat.
Még akkor is, amikor a férfi
egy hatalmas kék gyémántot talál
a táskájában...
Titokzatos csillag (Secret Star 1998)
DeVane, az őrült műgyűjtő szeretné megszerezni Mitrász csillagait, de kettő közülük már elérhetetlenné vált a számára. Így hát minden erejével azon van, hogy a harmadikat, amelyet Grace Fontaine őriz, megszerezze. Seth Buchanan hadnagy kapja a feladatot, hogy Grace-t megvédje. A férfi csak akkor ébred rá., hogy szereti a lányt, amikor Gregor DeVane a gyémánttal együtt Grace-t is elrabolja...
.
Sulliven
asszonya (Sullivan's Woman 1984)
"Úgy
bontakozott ki a ködből, mint
egy legendás hős, de Cassidy
St. Johnnak hamarosan el kellett
ismernie, hogy a híres festő,
Colin Sullivan hús-vér, lélegzik,
és tetőtől talpig férfi. Közismert,
gazdag, karizmatikus, és nagy
nőcsábász hírében áll. Ám attól
a pillanattól fogva, hogy Colin
figyelme Cass felé fordul, a
lány kétségbeesetten őrlődik,
hogy az eszére, vagy arra az
ellenállhatatlan vágyra hallgasson,
amely összetörheti a szívét..."
Three sisters trilogy
Örvénylés
(Dance Upon the Air 2001) A Három Nővér szigete
trilógia első kötete. Nora Roberts
olvasók millióit kápráztatta
el a barátságról, az elveszett
szívekről, legendákról, szerelemről
és vágyról szóló megható történeteivel.
A Három Nővér szigetének legendáját
feldolgozó trilógia első kötetében
visszatér New England kísértő
partjaihoz - és három szenvedélyes
és erős akaratú nő életének
alakulásához......
Amikor Nell Channing megérkezik
a bájos Három Nővér szigetére, úgy
érzi, végre sikerült szadista
férje látóköréből kiszakadnia, és
hosszú hónapok után megnyugodhat
egy kicsit. A sziget különös
története 1692-ig nyúlik vissza, a
három boszorkány titokzatos
szerelméig, akiknek
leszármazottjai még ma is ott
élnek. Nellnek fel kell magában
fedeznie és felszínre kell hoznia
azt a mágikus erőt és képességet,
amellyel megmentheti saját magát
és szerelmét, Zach Todd sheriffet.
A harcban nincs egyedül - nővérei
bűbájos hatalmukkal és
szeretetükkel védik őt.
Ég
és föld (Heaven and Earth 2001)
Ripley
Todd nem akar mást, csak nyugodt,
békés életet. ő a sziget seriffjének
a helyettese, és munkája teljesen
kitölti életét, és boldoggá
teszi. Nem okoz gondot az sem,
ha férfira van szüksége, szerez
magának egyet - igaz az utóbbi
időben ez nem túl gyakran történt
meg. Tökéletesen elégedett az
életével, egyetlen dolgot kivéve:
különleges képességekkel rendelkezik,
amely megijeszti, ugyanakkor
meg is zavarja- és noha mindent
megtesz, hogy elrejtse őket,
mégsem képes uralni ezeket a
képességeket.... Hamarosan zavaró
tényező lép be életében dr.
MacAllister Booke személyében,
aki azért jön, hogy utánajárjon
a Három Nővér szigetéről és
a rajta élő boszorkányokról
szóló pletykáknak. A legelejétől
tudja, hogy van valami különleges
Ripley Toddban. Valami, amit
ugyan kideríthet, de a lány
soha nem fogja beismerni. Lenyűgözve
attól, ahogy a lány harcol a
saját képességeivel, elhatározza,
hogy segít neki elfogadni a
valót, és ráveszi arra, hogy
megnyissa a szívét. De mielőtt
Ripley és Mac megálmodhatnák,
milyen jövő vár rájuk, szembe
kell nézniük a múlttal, mert
a sziget évszázados titkot őriz.
Szemben
a tűzzel (Face to fire 2002)
Mia
Devlin tudja, mit jelent teljes
szívünkkel szeretni - és az
után utána nézni a távolodó
kedvesnek. Évekkel ezelőtt kivételels
kapcsolata volt Sam Logannel,
amelyet a szenvedély, egy legenda
és a végzet szőtt. De aztán
egy szép napon Sam elmenekült
a szigetről, magára hagyva Miát
az együtt átélt varászlat emlékeivel
- és azzal az elhatározással,
hogy ezentúl szerelem nélkül
fog élni.... De Sam visszatér
a Három Nővér szigetére, abban
a reményben, hogy újból elnyeri
Mia szerelmét. Mia nem hajlandó
beismerni, hogy a szíve még
ma is Samért dobog. De szüksége
van a férfi segítségére - és
a hatalmára -, hogy szembenézhessen
élete legnagyobb, legelrettentőbb
kihívásával. És ahogy egyre
közeledik a több évszázados
átok megtörésének határideje,
meg kell tenniük az első lépést
a végzetük felé, hogy egyesülve
szegüljenek a sötétség ellen.....
Folyóvég
(River's End 1999)
A könyv a Reader's
Digest kiadó gondozásában megjelenő
Válogatott könyvek sorozatában
jelent meg. A hollywoodi álompárt
mindenki csodálta és irigyelte
- egészen addig, amíg egy szerelmi
bűntény tönkre nem tette a család
életét. Évekkel később a színész
házaspár lányát, Oliviát megkeresi
Noah Brady, a fiatal és tehetséges
író, mivel szeretné megírni
a család tragikus történetét.
Olivia MacBride számára az erdő
menedék, ahová elzárkózhat a
múlt borzalmas titkai elől.
Most egy férfinak, akit ugyanez
a múlt kísért feltett szándéka,
hogy föltárja az igazságot.
Talán ezzel utat talál Olivia
szívéhez is. Miközben Olivia
és Noah a múltat kutatják, olyan
borzalmas titkokra bukkannak,
amelyekről úgy érzik, inkább
nem kellene megbolygatniuk.
Great
Chefs
Mézes
puszedli (Summer Desserts 1985)
A kétrészes sorozatban
két cukrásszal ismerkedhetünk
meg, az első kötetben Summer
Lyndonnal, a másodikban pedig
az olasz, Carlo Franconival,
Summer barátjával .
Summer Lyndon ünnepelt
mestercukrász, akit szakmája
legtehetségesebb képviselőjeként
tartanak számon. Nyugodt szívvel
elutasíthatná a dúsgazdag
szállodatulajdonos, Blake Cocharan
állásajánlatát, hiszen semmi oka
nincs rá, hogy igent mondjon az
öntelt és hihetetlenül idegesítő
ügyfélnek, Blake ajánlata azonban
óriási kihívást jelent Summer
számára, aki soha életében nem
hátrált meg a nehéz feledatok elől.
Főleg ha a megbízó
ellenállhatatlan szívtipró...
Házifeladat
(Lessons Learned 1986)
Juliet
Trent tartja magát a szabályhoz,
hogy sohasem keveri össze a
munkát a magánélettel. Amikor
azonban az észbontóan jóképű
olasz mesterszakács, Carlo Falconi
sajtófőnöke lesz, komolyan fontolóra
kell vennie, hogy tartsa-e magát
elhatározásához. Carlo ugyanis
nemcsak a fakanállal bánik remekül,
hanem a nők szívével is......
Időtlen
szerelem (Midnight Bayou 2001)
Azt
mindenki tudja, hogy Declan
Fitzgerald különös fiatalember.
Legújabb döntése azonban minden
várakozást felülmúl, sőt még
maga sem érti, mi ösztönzi arra,
hogy ragyogónak ígérkező ügyvédi
karrierjét feladva, Bostonból
New Orleans közelébe tegye át
a székhelyét. Megvásárol a lápvidék
szélén egy közel száz éve üresen
álló, romos udvarházat, a Manet
Hallt, és nekifog, hogy rendbe
hozza. Ott akar élni, bár az
a hír járja, hogy szállásán
több kísértettel is osztoznia
kell. És ez még mind semmi!
Hamarosan látomásai támadnak,
és egyre erősebben kezdi érezni
egy hajdanvolt, idegen ember
érzéseit. Ellenséges erők feszülnek
egymásnak, céljaik is ellentétesek:
megfutamítani Declant, illetve
beavatni a száz év előtti tragédiába,
amelynek már csak ez az udvarház
az élő szemtanúja. Bármilyen
makacs és elszánt, a fiatalember
alighanem feladná a küzdelmet,
ha bele nem szeretne egy különösen
gyönyörű és öntörvényű lányba,
akit, mint kiderül, szintén
szoros szálak fűznek a Manet
Hall történetéhez. Szenvedélyes
kapcsolatuk mindaddig a szélsőséges
erők küzdelmének terepe marad,
amíg meg nem fejtik a tragédiát,
és ki nem engesztelik az áldozatokat.
"Nora Roberts
a csúcson", írja a People az
Időtlen szerelem kapcsán a nálunk
is közkedvelt írónőről, a három
nővér és a három fivér trilógiáinak
nagyszerű szerzőjéről.
Emlékek boltja (Remember When 2003)
Ez a könyv az In Death sorozat
tagja, az összes megelőző regény
a Goldbook
kiadónál jelent meg. A kötetek nem
összefüggőek, a közös bennük, hogy
az eseteket mindig Eve Dallas
nyomozónő göngyölíti fel, az előző
köteteket megtaláljátok
itt.
Laine Tavish éli csöndes,
hétköznapi életét egy Angel's Gap
nevű marylandi kisvárosban mint az
Emlékek boltja nevű régiség- és
ajándékbolt tulajdonosa. Angel's
Gap lakói legalábbis így ismerik a
fiatal lányt. Nem is sejtik, hogy
egykor Elaine O'Hara volt a neve,
s a csaló és tolvaj Nagy Jack
O'Hara lányaként örökös menekülés
közben cseperedett fel, s mindig
csak egy lépéssel jártak a törvény
őrei előtt.
A múlt drasztikus
hirtelenséggel éri utol Laine-t.
Váratlanul feltűnik üzletében
apjának rég nem látott társa,
akinek csak egy rejtélyes figyelmeztetésre
futja erejéből, mielőtt az utcán
egy autó halálra gázolja. Nem
sokkal ezután kifosztják a lány
otthonát. Most már Laine-en
és egy Max Gannon nevű vonzó
idegen férfin a sor, hogy kiderítsék,
ki vadászik a lányra és miért.
A válasz a kifürkészhetetlen
sorsban keresendő, amely nemcsak
Laine, hanem a jövő nemzedékeinek
életét is megváltoztatja. Veszedelem
és halál jár a sors nyomában
az eljövendő generációk életében
mindaddig, amíg egy New York-i
rendőr, Eve Dallas hadnagy kézbe
nem veszi az ügyet.
Celebrity
magazine
Nyári álmok
Rejtett természet (Second
nature 1986) A Celebrity magazin tehetséges,
becsvágyó munkatársnőjének, Lee
Radcliffe-nek számos hírességgel
volt már dolga, de a hátborzongató
regény műfajának avatatlan
királyát, a csökönyösen zárkózott,
magányos Hunter Brownt mindeddig
hiába próbálta megszólaltatni.
Ezért aztán igent mond, amikor a
férfi cserébe az exkluzív
interjúért meghívja egy kéthetes
nomád kempingezésre.
Villanófényben
(One summer 1986) Az életvidám, könnyed
fényképésznő, Bryan Mitchell
ragyogóan felfelé ívelő pályafutásának
csúcspontjaként megbízást kap
egy folyóirattól, hogy készítsen
fotóesszét "Amerikai nyár"
címmel a Pulitzer-díjra jelölt,
pályáját haditudósítóként kezdő
Shade Colbyval közösen. S bár
végletesen különbözően látják
a világot, ellenállhatatlanul
vonzódnak egymáshoz.
Örök
kötelék (Birthright 2003)
Nora Roberts a New York Times bestsellerlista-vezetője ismét egy izgalmakkal teli könyvvel örvendezteti meg olvasóit. A cselekmény ezúttal is több szálon fut: bepillanthatunk a régészeti munka küzdelmeibe, figyelemmel kísérhetjük egy titokzatos bűntény felgöngyölítését, mindezt lelki vívódásokkal és romantikus szerelmi kapcsolatokkal fűszerezve. Az Antietam völgyi ásatások tévéközvetítését figyelve Suzanne Cullen döbbenten látja, hogy a nyilatkozó nem más, mint elveszett lánya, Jessica, akit három hónapos korában raboltak el tőle egy bevásárlóközpontban a babakocsiból. Dr. Callie Dunbrook, 29 éves régésznő, mit sem sejt rejtélyes múltjáról, (nevelő)szülei mindent megadtak neki, hogy boldoggá tegyék lányukat. Miután édesanyja felkeresi és elmeséli, mi is történt 1974-ben, Callie-t nem hagyja nyugodni a múltja. Ki is ő valójában? Miért történt vele mindez? Ki követhette el a gyermekrablást és miért? Miközben ezekre a kérdésekre keresi a választ, újabb rejtélyek teszik izgalmassá a történetet. Többen meghalnak az ásatás helyszínén, és nem vitás, hogy gyilkosság történt. Lehet, hogy összefüggés van a titokzatos bűntények sorozata és a gyermekrablás között? Az igazság kiderítésében két ember segíti: volt férje, aki egyben munkatársa is az ásatásnál, és egy ügyvédnő. Közben kiderül, hogy férje iránti szerelme nem múlt el, sőt. A gyermekét egyedül nevelő ügyvédnő pedig nemcsak igazi barátnője lesz, de rokoni kapcsolatba is kerülnek azáltal, hogy Callie bátyja lesz a szerelme.
Chesapeake
Bay
Hazai
vizeken (Sea Swept 1998) Nora Roberts Chesapeake
Bay című trilógiájának első
kötete Cameron történetét mutatja
be. Ez talán az egyik legjobban
sikerült trilógiája. Az írónő
így nyilatkozott róla: „Szeretem
a férfiakat. Jobb is, ha szeretem
őket, hiszen négy bátyám van.
Úgy nőttem föl, hogy mindig
túlsúlyban voltak a fiúk. Aztán
született két fiam, és én továbbra
is kisebbségben maradtam. Két
választásom volt: vagy szeretem
őket, elismerem az értékeiket,
és megteszek mindent, ami tőlem
telik, hogy megértsem őket,
vagy sikoltozva elmenekülök.
Szeretek férfiakról írni, a
férfiak gondolatairól, érzéseiről,
reményeiről és álmairól”
A három kötetben három amerikai
fivér életét és viszontagságait
ismerhetjük meg. Cameron, Ethan
és Phillip. Mindhárman bajba
kerültek gyermekkorukban, és
életük nehéz időszakában örökbe
fogadta őket Raymond és Stella
Quinn. Nem köti össze őket vérrokonság,
mégis egy családdá váltak.
A
Cameron történetét elbeszélő
első kötetben a családnak szembe
kell néznie egy tragédiával
és egy botránnyal, és ez mindannyiunk
életét megváltoztatja. A családba
kerül egy új befogadott fiúcska
Seth, aki ugyancsak súlyos sebeket
szerzett már az életében. Raymond
Quinn halála miatt azonban a
három férfinak súlyos döntést
kell hozni, vállalják-e, hogy
ők folytassák az örökbefogadási
eljárást, amit nevelőapjuk indított.
Miután a döntés megszületett
megjelenik a színen a gyönyörű
szociális gondozónő, akinek
feladata, hogy eldöntse valóban
jó helye lesz-e a kisfiúnak
új családjánál. A nőnek is vannak
fájdalmas titkaik, de most talán
lehetőséget kap a boldogságra
Cameron oldalán.
Háborgó
tenger (Rising Tides 1998)
Háborgó
tenger a második kötete Nora
Roberts trilógiájának, mely
három férfiról szól, akik hazatérnek,
hogy eleget tegyenek apjuk utolsó
kívánságának – vagyis,
hogy gondját viseljék Sethnek,
a hányatott sorsú, családra
vágyó fiatal fiúnak. A közös
otthonba visszaköltöző három
férfi a családi élet és a felelősségvállalás
olyan új oldalait ismeri meg,
amelyekről korábban semmit sem
tudott. Itt az idő, hogy megtanulják,
mit jelent a másik embert elfogadni
és szeretni… Az első könyv,
a Hazai vizeken a legidősebb
fivér, Cameron regénye volt,
ez pedig a középsőé; Ethané.
Hármójuk közül ő az, aki éppolyan
szenvedélyesen szereti Maryland
partvidékét, mint ahogy az apja
szerette. Most, hogy Ray Quinn
meghalt, Ethan elszántan igyekszik
sikerre vinni a család hajóépítő
vállalkozását. Erőfeszítései
közepette élete legfontosabb
kihívásaival kerül szembe…
A kis Sethnek igen nagy szüksége
van rá ahhoz, hogy régi sebei
begyógyulhassanak. És ott van
Grace is, a férfi álmainak asszonya,
akit Ethan mindig is szeretett,
de úgy gondolja, soha nem veheti
feleségül. Ethan életének látszólag
nyugodt felszíne alatt sötét
és fájdalmas múlt rejtőzik.
Csak akkor fogadhatja el önmagát,
ha képes az árnyékok mögé nézni.
Ha képes belátni, hogy a múlton
át vezet az út a jövőhöz, az
ő saját jövőjéhez – és
ez adja az egyetlen esélyt a
boldogságra…
Csendes
öböl (Inner Harbor 1999)
A
Csendes öböl a harmadik darabja
Nora Roberts lenyűgöző trilógiájának,
mely három fivérről szól, akiket
a szükség összekovácsol. Megígérték
haldokló apjuknak, hogy megvédik
és felnevelik a kis Setht, mintha
édes öccsük lenne. És mivel
mind a három testvér hazatért,
hogy ígéretét valóra váltsa,
a Quinn család olyan erős lesz,
mint még soha. De az elkövetkező
hónapok során erejüket ismét
próbára teszi a sorsÉ Phillip,
a legfiatalabb köztük, mindent
megtett, hogy élete, legalábbis
látszólag, tökéletes legyen.
Karrierje felívelőben van, szép
kis lakása az öbölre néz, s
az utcán töltött éveket feledésre
ítélte. De elég volt egyetlen
pillantást vetnie Sethre, hogy
felidézze magában az elveszett
gyermeket, aki ő volt valahaÉ
Seth jövője a Quinn családban
biztosnak látszik, de ekkor
egy idegen nő érkezik a városba.
Azt állítja, hogy kutatásokat
végez St. Christopherben az
új könyvéhez, de valójában Quinnék
életét akarja kifürkészni. Hűvös
tartózkodása felkelti Phillip
kíváncsiságát, a férfi eltökéli,
hogy feltárja Dr. Sybill Griffin
indítékait. Csakhogy ez a gyönyörű
nő olyan titok birtokában van,
amely fenyegetheti Seth és valamennyiük
– újonnan kialakított
életét. Phillipnek pedig nemcsak
ezzel kell megbirkóznia, hanem
azzal a váratlan felfedezéssel
is, hogy életében először nem
csupán könnyed, finom kis szerelmi
kalandra vágyik…
Biztos
rév (Chesapeake Blue 2002)
A
könyv már megjelent A Reader's
Digest kiadónál is a Válogatott
könyvek sorozatában. A kötet
a nagy sikerű három fivér trilógia
(Hazai vizeken, Háborgó tenger,
Csendes öböl) folytatása. Seth
Quinn végre révbe ért. Hosszú
út áll mögötte. Kábítószerfüggő
és alkoholista anyjától tizenévesen
a Quinn család vette magához,
s nagyapja, Ray Quinn három
örökbe fogadot fia nevelte fel
odaadó szeretettel. Felnőtt
férfiként mint festő tért haza
Európából, hogy végleg letelepedjen
Saint Christopherben. Hazaért
a kék-fehér öreg házikóba, ahol
a mólónál mindig ringatózik
egy hajó.... Természetesen sok
minden megváltozott, mióta Seth
elhagyta a városkát, de a legizgalmasabb
változást Dru Whitcomb Banks
megjelenése hozta.
Korallzátony
(The Reef 1998)
Valahol
a Karib-tenger varázslatos világában,
a korallzátonyok mesés, színpompás
birodalmában nyugszik kincseivel
egy régen elfeledett vitorlás
csodás kincseivel együtt. Csak
néhány ember hisz létezésében,
de ők megszállottan kutatnak
utána, s leginkább a legendás
amulett után, amelynek a roncsban
kell rejtőznie. Kezdetben nem
bízik a sikerben Tate Beaumont,
a tehetséges fiatal tengeri
régész sem, aki csak apja kedvéért
enged a csábításnak, és társul
a bosszantóan vonzó Matthew
Lassiterrel, a hajóroncsokat
felkutató kincsvadász család
legifjabb tagjához. Kezdeti
kétkedése ellenére végül meggyőzik
őt a tények. Az Angelica átkának
nevezett nyakék valóban létezett,
rubintból és gyémántból kirakott
medalionja egy régen élt, tragikus
sorsú asszony fájdalmas lelkét
őrzi. Valaha Angelicát boszorkányságért
megégették, és ezért minden
halandót megátkozott, aki csak
hasznot akar húzni a férjétől
ajándékba kapott ékszerből.
Az elátkozott nyakékhez vér
és könny tapadt, amíg nyoma
nem veszett. Ám úgy tűnik, a
korallvirágok között sem nyugszik,
hiszen miután megbolygatják
sorsát, még most is szedi áldozatait,
akik bármiféle kapcsolatba kerülnek
vele. Valakinek azonban meg
kell törnie az átkot, le kell
győznie a kapzsi gonoszságot,
hogy a holtak lelke békében
nyugodjék, az élők pedig megleljék
és valóra válthassák elveszített
álmaikat.
Rázós
futam (Hot Ice 1987)
A
mű egyetlen nagy rohanás története
- New Yorkból Madagaszkárig
tart a halálos versenyfutás.
Akiket kergetnek: egy tolvaj
és egy korántsem elkényeztetett,
gazdag lány. Akik kergetik őket:
semmitől vissza nem riadó gengszterek.
A versenyfutás célja: a pénz,
a kincs - valahol Madagaszkáron.
Hogy hol, azt csak egy ember
tudja. A menekülő pár útját
nem csak a gengszterek nehezítik
- egymás iránt érzett, egyre
erősödő vonzalmuk időnként még
nagyobb veszélyekbe sodorja
őket.
Holdfogyatkozás
(Carolina Moon 2000)
Victoria
Bodeen, a huszonhat esztendős
vonzó, fiatal nő nyolc év távollét
után hazatér, és különleges
lakberendezési szakboltot nyit
dél-karolinai szülővárosában,
Progressben. Eltökélt szándéka:
szembenéz kisértetekkel teli
múltjával, hogy megtalálja végre
oly rég áhított lelki békéjét,
és megmutassa mindenkinek, többre
vitte, mint amit elvárhattak
brutális apja és rettegő, mindenbe
beletörődő anyja sérült lelkű
porontyától. Tory egész gyermekkorát
félelemben és szörnyű verések
közepette töltötte, egyetlen
vigasza kis barátnője volt,
Hope Lavelle, ő azonban nyolcéves
korában egy mai napig felderítetlen,
szörnyű bűntény áldozata lett.
Tory azóta sem tudott napirendre
térni vesztesége felett. Hazatértével
azonban nem csak látomásoktól
gyötört lelkében támad fel a
múlt: a gyilkos ma is szabadon
garázdálkodik. És nem csupán
régi, jól ismert érzelmek és
indulatok kavarognak Tory körül:
új kapcsolatok törnek be az
életébe. Erre azonban nincs
felkészülve. Bár minden sejtje
azt súgja, hogy viszonozza elvesztett
barátnője rendkívül megnyerő
bátyjának szerelmét, meggyőződése,
hogy az ő esetében egy ilyen
viszony kudarcra van ítélve.
Wade Lavelle azonban nem hagyja
magát. Vajon közös veszteségük
elválasztja-e vagy inkább egyesíti
őket? S vajon sikerül-e leleplezni
Hope – és sok más lány
– gyilkosát, azt a gyilkost,
aki ezúttal épp Antonia Bodeenre
feni a fogát?
Titkos
bűnök (Sacred Sins 1987)
"A
legtöbben azt mondják rá: közönséges
gyilkos. Igen, de áldozat is.
A szerencsétlen! Persze, hogy
figyel, hogy fehér stóláját
a nyakamba dobhatja bármely
pillanatban a park sűrűjéből...
olyan élmény, hogy a fél város
rendőrsége sem győz meg, hát
nincs nyugi-nyugi..." Szent
bűnök - micsoda ellentmondás!
A forró washingtoni nyár buja
párái közepette egy gyilkos
oson, les a karcső, szőke nőkre.
A fantom-alakot a detektívek
is csak képzeletükben színezhetik
ki, ám alapszíne a kísérteties
fehér, és az ő istenének hangja
az áldozatok hörgése. Egy őrült
garázdálkodik az amerikai főváros
szívében, és akik utána vetik
magukat, szintén őrültek egy
fokig: egymás őrültjei, s Tess
Court ráadásul karcsú és gyönyörű
szőke Ben Paris pedig, a bűvöletes
rendőrőrmester olyan férfi,
hogy mindenkori Afroditének
adná az almát, a csábítás édeni
gyümölcsét. A perverz bűnözőt
- vagy sors sújtotta beteg áldozatot?
- üldöző két szerelmetes rendőr
nem tudja, hogy Tess minden
lépését figyeli egy szempár,
máris ő a becserkészett vad,
és a nagyváros dszungelében
a halál és a feloldozás irtózatos
szorítása okozza öntudatlanul
is azt a bizonyos szívdobogást,
mely a könyv olvasóját is mindvégig
átjárja majd e különös "szerelmi
történet" elfúló lapjain.
Mámor
(Brazen Virtue 1988)
A
mai modern amerikai élet egyik
közkedvelt szolgáltatása a telefonos
szex. A regénybeli Fantázia
Rt. hálózata tökéletes diszkréciót
garantál a klienseknek, és a
biztonságos ismeretlenségbe
burkolózó telefon-kéjhölgyeknek.
A komputerizált "forró
drót" remekül működik is
- mindaddig, amíg be nem kapcsolódik
egy ragyogó agy és vele a beteges
szenvedély. Egészen másfajta
szenvedély kapcsolja össze Grace-t,
a gyönyörű, sikeres krimiírónőt
és Edet, az óriás termetű, ám
szelíd lelkű nyomozót: az igazság,
a bosszú, és az egymás utáni
vágy. Valahol a sötétségben
valaki ül, figyel és vár, egyre
vár a hangra, amely vonz, ígér,
felgyújt és tettre hív...
Édes
bosszú (Sweet Revenge 1989)
Fotóriporterek
és társasági rovatok kedvence,
a modern hercegnő, felkapott
üdülőhelyek és csillogó jótékonysági
bálok üdvöskéje: Adrienne. A
híres hollywoodi filmsztár és
a nem kevésbé híres arab sejk
lánya kettős életet él. Senki
nem tudja, hogy ő az Árnyék,
az évtized legkülönlegesebb
ékszertolvaja. Ember nem gyanítja,
hogy a felső tízezer kedvence
éppen e társaságban szemeli
ki áldozatait, szigorúan őrzött
villáikban gyakorolja a lopás
tudományát, mert titkos célja
van: Megszerezni a nagy zsákmányt
a Napot és a Holdat. S ha ezt
birtokba veszi teljesül élete
nagy álma: Az édes bosszú. Saját
titkát egyedül ő ismeri - mígnem
összekerül Philip Chamberlainnel,
aki maga is híres ékszertolvaj
volt, de jelenleg az Interpol
egyik legügyesebb embere. A
kérlelhetetlen Philip Adrienne
üldözése közben egyvalamire
nem számított: Hogy beleszeret
és akaratlanul is cinkosává
válik.
Dream
trilógia
Merész
álom (Daring to Dream 1996)
Nora Roberts Dream
trilógiájának első kötete. A
sorozat régebben megjelent a
JLX kiadó gondozásában is (Merész
álmok, Csalóka álmok, Veszélyes
álmok). A trilógia három lányról
szól, akik egy tengerparti villában
nőnek fel. Laura, a dúsgazdag
Tepleton-lány, Kate az elárvult
és örökbefogadott unokahúg és
Margo, a szigarú házvezetőnő
lánya.
Margo
Sullivan-nek mindene megvolt,
amiről csak álmodhatott, családtagként
élt a Templeton-villában. Csak
a legfontosabbat nem kapta meg
soha: édesanyja elismerését.
Talán minden más lehetett volna,
ha olyan jó üzletasszony, mint
Kate, de ő csak saját maga tudott
lenni, bármi történt is vele...
Késleltetett
álom (Holding the Dream 1997)
Ez
a könyv Kate, az elárvult unokahúg
történetét meséli el. Eközben
természetesen követi Laura,
a dúsgazdag Templeton-lány életét,
és Margóét is. Mindhárom lány
túl van már az álmodozáson,
a csalódáson. Talán most sikerül
elérniük "álmaikat"
és Kate-nek saját boldogságát.
De hogyan...? Kate azonban hamarosan
fölfedezi, hogy sötét titkok
kísértenek a múltjában... Kate
Powell, a Big Sur vízmosta sziklái
és szépsége közepette a Templeton-háznak
és családnak köszönheti az életét,
amely saját gyermekeként nevelte
föl. Bár nem olyan szép, mint
Margo, és nem olyan kecses,
mint Laura, tudja, hogy van
valamije, amivel a másik kettő
sosem rendelkezett. Mégpedig
éles esze vezérli az üzlethez.
A becsvágya vezérli, amikor
minden szárnyaló előrelépést
kimér, hogy élete sikeres legyen.
Ám kénytelen mélyebben magába
nézni, amikor szakmai hibát
követ el.
Megtalált
álom (Finding the Dream 1997)
Az
Álom-trilógia harmadik része
(I. Merész álom, II. Késleltetett
álom) Laura Templetonról, a
Templeton-szállodák másik örököséről
szól, aki - miután házassága
tönkrement - két kislányával
új életet kezd, önálló, független
életvitelt alakít ki: dolgozik
a saját szállodájában és a boltban.
Szembe kell néznie nap mint
nap az új kihívásokkal, amikor
találkozik gyermekkori barátjukkal,
Michael Furyvel, aki a Templeton-istállóban
tartja a lovait. Szenvedéllyel
teli kapcsolatuk lassan szerelemmé
alakul. Egy szörnyű földrengés
után rábukkannak a boldogtalan
Seraphina múlt században elásott
kincsesládájára, benne az aranypénzekkel.
Laura Michaelben megtalálja
az igazi társát, élete nagy
szerelmét.
Night
Tales széria
A
hold árnyéka I.
A Harlequin Magyarország
Kft. három könyvet jelentetett
meg ezzel a címmel. Nora Roberts
Night tales című szériája olvasható
ebben a három kötetben. Az összekötő
kapocs Boyd Fletcher, aki az
első könyv főszereplője. A második
történetben sógornőjét ismerhetjük
meg Deborah-t, a harmadik történetben
társát Althea-t, a negyedikben
testvérét Nataliet, majd az
utolsó kötetben Boyd lányát.
Éjszakai műszak (Night Shift 1991)
Egy éjszakai rádióműsor
öntörvényű lemezlovasa Cilla
O'Roarke, aki bársonyos hangjával
megigézi a hallgatókat, és
szélsőséges érzelmeket ébreszt
bennük. Egy éjszaka megfenyegetik:
öccsének halálát akarja
megbosszulni rajta egy telefonáló.
Boyd Fletcher nyomozó ezután egy
percre sem tágít a lány mellől, s
ez újabb veszélyeket hoz Cillára...
Oltalmazó árnyék (Night Shadows 1991)
Deborah O'Roarke helyettes
államügyész egy volt rendőr, Gage
Guthrie segítségét kéri egy
rejtély megoldásához. Arról
fogalma sincs, hogy a férfi
jelenti majd számára a legnagyobb
rejtélyt.
A
hold árnyéka II.
Acélos
rózsa (Nightshade 1993) Rejtélyes körülmények
köztött eltűnik a tizenkét éves
Liz, és a szülők barátjukat,
Colt Nightshade magánnyomozót
kérik meg, hogy derítse ki hollétét.
Mivel Althea Grayson rendőrhadnagy
hivatalból ered a gyermekrablók
nyomába, így útjaik találkoznak.
A két erős akaratú ember között
hamarosan szikrázik a levegő...
Tűznél
forróbb (Night Smoke 1994) Baleset történt,
vagy őrült gyújtogató műve a
tűzvész, amely a földdel teszi
egyenlővé Natalie Flechter új
vállalkozásának raktárait? Ryan
Piasecki, a tűzesetekre szakosodott
nyomozó eleinte éppen hogy Natalie-t
gyanúsítja biztosítási csalással.
A lány ebben ártatlan, azonban
a szerelem lángját fellobbantja
benne…
A
hold árnyéka III.
A
fekete sólyom (Night Shield 2000)
Allison Flecher nyomozó
rablássorozat felgöngyölítésén
dolgozik, amikor kiderül, hogy
a szálak a Fekete Sólyom bárba
vezetnek. A tulajdonos, Jonas
Blackhawk maga is bűnözőként
kezdte valaha, s a gyanú árnyéka
most is rávetül. Allison azonban
mégsem ezért érdeklődik iránta
oly hevesen...
A
három sorsistennő (Three Fates 2002)
A
három sorsistennő - Klóthó,
Lakheszisz és Atroposz - mitológiai
alakok: szövik, mérik, majd
elvágják az élet fonalát. Kisméretű,
tömör ezüstszobrok, művészettörténész
és régiségkereskedői körökben
számos legenda kering róluk.
Külön-külön is értékesek, ám
ha együtt vannak, értékük minden
képzeletet felülmúl. Akiknek
tulajdonába kerül az egyik sorsistennő,
mindent megtesz a másik kettő
megszerzéséért. Harcba indul
a szoborcsoportért régiségkereskedő
és mitológiakutató, hajózási
vállalkozó és sztriptíztáncosnő
egyaránt. A kis szobrok felkutatása
során a társaság egyre terebélyesedik,
és a triász megkaparintásáért
minden eszközt bevetnek. Ármánykodás,
szerelem, hazugság, betörés
és gyilkosság teszik színessé
és változatossá a több szálon
és több helyszínen játszódó
cselekmény.
Cordina's
Royal Family
A
múlt nyomában (Affaire Royale 1986)
A Harlequin Magyarország
Kft. négy könyvben adta ki a
cordinai uralkodócsalád történetét.
Nora Roberts Cordina's Royal
Family című szériája olvasható
ebben a négy kötetben. Az összekötő
kapocs maga a képzeletbeli kis
állam Cordina, és az uralkodócsalád.
A regény színhelye Cordina,
amely fantázia szülte, apró
hercegség a Földöközi-tenger
partján. Főszereplői az
uralkodócsalád tagjai: a
megözvegyült herceg és - immár
felnőtt - gyermekei. S bár a
környezet talán régimódi, egy
pillanatra sem érezhetjük, hogy a
múltba csöppennénk vissza, mert a
regény lapjain nagyon is mai
események tárulnak elénk:
cselszövés, zsarolás, emberrablás,
menekülés, nyomozás, szerelem, s
korunk hercegeinek időszerű
problémái.
Udvari
előadás (Command Performance 1987)
Folytatódik
Cordina uralkodócsaládjának
története. Eve Hamilton hét
évvel ezelőtt ismerkedett meg
Cordina uralkodócsaládjával,
s amikor meghívást kap, hogy
színjátszó csoportjával vendégszerepeljen
a miniállamban, boldogan mond
igent. Tudja, hogy nem lesz
könnyű dolga, ha el akarja fogadtatni
az egyéni felfogásban rendezett
darabokat a trónörökössel, mégis
hajtja a becsvágy. A próbák
során valóban kemény szócsatákat
vívnak a rideg és megközelíthetetlen
Alexander herceggel, ám egy
merénylet hirtelen mindent megváltoztat.
A férfi, akinek a legjobb barátját
ekkor megölik, végül is Eve
karjában talál vigaszra. Szenvedélyes
csókja arról árulkodik, hogy
immár nem érdeklik a társadalmi
különbségek és elvárások, kizárólag
a gyönyörű lány. Mire azonban
felismeri és bevallja magának,
mit is jelent számára Eve, már
majdnem késő...
Hódító
herceg (The Playboy Prince 1987)
Ismét
Cordina. Bennett hercegnek,
akit nem minden alap nélkül
tartanak hírhedt nőcsábásznak,
általában nem okoz fejtörést,
hogyan hódítson meg egy ifjú
hölgyet, ám az új társalkodónő
mégis igazi kihívás számára.
Lady Hannah Rothchild hűvös,
előkelő és rendkívül tartózkodó,
és szemlátomást esze ágában
sincs holmi könnyű kalandba
bocsátkozni a nagy szívtipróval.
Bennett herceg nem sejti, hogy
ennek komoly oka van: a lány
nem mindennapi megbízatással
érkezett a miniállamba, Cordinába,
és feladata teljesítéséshez
nagy összeszedettségre van szüksége.
Hannah szívesen álmodozna csókokról,
szerelemről, ám ezúttal élet-halál
kérdése múlhat rajta...
Rangrejtve
(Cordina’s Crown Jewel 2002)
Camilla
elhallgatta a jóképű, de meglehetősen
morcos régész, Delaney Caine
elől, hogy ő valójában Cordina
hercegnője, aki néhány hét szabadságra
szökött a protokoll és a rámenős,
szenzációhajhász újságírók elől.
Így aztán a férfi nem tudja,
kit mentett meg egy viharos
éjszakán, ám ösztönei megsúgják,
hogy Camilla nem mindennapi
nő. Nemcsak kedves, hanem talpraesett
és intelligens is, ezért Delaney
megkéri, hogy maradjon nála
egy ideig, és segítsen neki
a munkájában. A hercegnő ezúttal
nem hallgat a józan ész parancsára,
és igent mond...
The
Donovan Legacy
Bűbájosok
Nora Roberts The
Donovan legacy szériájának első
két történetét tartalmazza ez
a könyv.
Morgana
(Captivated 1992) A mágia létezik.
Hogyan is vitathatná bárki létezését,
ha látott már szivárványt és
vadvirágokat, hallotta a szél
dalát és a csillagok csendjét?
Mindenki, aki volt már szerelemes
életében, átélt mágikus pillanatokat.
Egyszerű és mégis egyedülállóan
tüneményes pillanatok ezek,
melyek nélkül üres és színtelen
lenne a világ.
Sebastian (Entranced 1992) Élnek azonban olyan
emberek közöttünk, akiknek ennél
több adatott. Kiválasztottak
ők, ősi tudás és képességek
örökösei. Mikor a világ még
ifjú korát élte, és a mágia
ugyanolyan hétköznapi dolognak
számított, mint egy esőcsepp.
az erdők mélyének tisztásain
halhatatlan tündérek járták
táncukat. Előfordult, hogy a
tündérek halandó emberekkel
háltak. Előfordul még ma is...
Tündérvarázs
(Charmed 1992)
A
Donovan legacy újabb tagja.
Anastasia családfája egészen
a kelta anyaistennőig, Fiónáig
nyúlt vissza. Már gyerekkorában
megtanulta, hogy minden természetfeletti
képességnek, így az övének is,
magány az ára, de elfogadta
önmagát annak, aki: gyógyítónak,
és soha nem feledkezett meg
a hatalommal járó felelősségről.
ő is, akár a többi halandó ember,
vágyott az igaz és örök szerelemre.
Mindenkinél jobban tudta, hogy
nincs oly hatalom, varázslat
vagy bűbájosság, amely vetekedhetne
egy őszinte, nyitott és elfogadó
szív erejével ...
Megigézve - Társszerzők
Megigézve (Enchanted 1999) Egyre kuszább életéből Oregon vad erdőségeinek mélyére menekül Rowan, a fiatal tanítónő. Lenyűgüzi az a magányos és titokzatos farkas, amely a kalyibája körül ólálkodik. Ugyanilyen varázslatos hatást gyakorol rá a sötéten titokzatos és lehengerlően jóképű szomszéd, Liam Donovan is. Liam távolságtartóan viselkedik, de a lánnyal összebarátkozó farkas otthonra lel a kunyhóban. Ezért fordulhat elő, hogy oly bensőséges viszonyba kerül Rowannel, mint amilyet a lány a férfinak sosem engedne meg. Liam majd eleped a lány iránti vágytól, de érzéseit családi kötelességek és egy hamarosan eldöntendő lépés miatt lepleznie kell. Amikor elhatározza, hogy elmondja az igazságot, és az ártatlan szomszédot bevezeti a maga mesés világába, a titkot megfejtő Rowan már becsapottnak érzi magát, és menekülne...
A Donovan Legacy széria utolsó kötete!
Társszerzők (Waiting For Nick 1997) Frederica Kimball egész eddigi életét várakozással töltötte. Várt arra, hogy felnőjön, várt arra, hogy sikeres dalszövegíró legyen, de talán még jobban várt arra, hogy eljöjjön a nap, amikor Nicholas LeBeck végre ugyanúgy beleszeret, mint ahogy hosszú évek óta ő szereti a fiút. Nick közben értetlenül áll a történtek előtt. A bájos, imádni való Freddie, akit eddig szinte a testvéreként szeretett, valahogy hirtelen vonzó nővé érett, a lány iránt táplált érzései pedig egyre kevésbé hasonlítanak az ártatlan, testvéri szeretethez...
A Stanislaski sorozat negyedik kötete!
The Calhoun
women széria
A
smaragd nyakék legendája
Nora Roberts Calhoun woman szériája
öt Calhoun lány történetét meséli
el. Ebben a könyvben az első
két lányt Catherine-t és Amandát
ismerhetjük meg. A helyszín
egy ódon, tengerparti kúria,
ahol a négy különböző Calhoun
lány él, négy különböző jellemű
és vérmérsékletű, ragyogó szépség.
Catherine (Courting Catherine 1991)
Az autószerelő Catherine
Calhoun első pillanattól
ellenszenvesnek találja a piperkőc
szállodalánc-tulajdonost, III.
Trenton St. Jamest. Addig
csipkelődik vele, míg a férfi meg
nem csókolja - ő pedig
szenvedélyesen viszonozza a
csókot. Amanda, Catherine nővére
két lábbal áll a földön. Eleinte
majd megőrül a természetéből
fakadóan fesztelen Sloan
O'Rileytól - később pedig érte...
Amanda (A Man for Amanda 1991)
Amanda, Catherine nővére két
lábbal áll a földön. Eleinte majd
megőrül a természetéből fakadóan
fesztelen Sloan O'Rileytól -
később pedig érte...
A
smaragd nyakék felragyog
A Calhoun lányok
újabb története lebilincselő
kalandregény és elbűvölő szerelmes
történet egyszerre, amelyet
az írónő bizsergető feszültséggel,
izzó szenvedéllyel és ellenállhatatlan
izgalommal fűszerezett.
Lilah (For the Love of Lilah 1991)
Max Quartermain professzornak
minden oklevelével együtt bőven
van még mit elsajátítania a
szerelem tudományából, az érzéki
Lilah pedig éppen az a nő, aki
megtaníthatja erre.
Suzanna (Suzanne's Surrender 1991)
Az egykori zsaru, Holt Bradford
szúrós, mint a tüskebokor, amíg
Suzanna gyöngéd érintése a
szerelem virágát nem fakasztja a
szívében. Mindannyiuknak össze
kell fogniuk, hogy megfejthessék a
felbecsülhetetlen értékű,
elveszett nyakék és egy örök
szerelem évtizedek óta lappangó
titkát...
A
smaragd nyakék hatalma
A tenger fölé magasodó
sziklaszirten régi fényében
tündöklik a Calhounok vendégházzá
alakított, hatalmas kúriája.
A családi szárnyban mozgalmas
élet zajlik, hiszen a négy szépséges
Calhoun lány nemcsak igazi párjára
talált már rá, de utódokkal
is benépesítette a valaha oly
komor családi fészket. A szerencsétlen
sorsú dédanya emlékét változatlan
szeretettel őrzik, s Bianca
jótékony szelleme az újabb megpróbáltatásokon
is segítőkésznek mutatkozik.
A
smaragd nyakék hatalma (Magan's
Mate 1996)
Ebben a páratlan hangulatú házban
lel új otthonra kisfiával együtt
Megan O'Riley, az egyik Calhoun
lány sógornője. A fiatalasszony,
aki annak idején egy lelkiismeretlen
csábító könnyű prédája volt,
megfogadta, hogy soha többé
nem engedi elrabolni a szívét.
Ám a család jó barátja, Nathaniel
Fury kedvéért hamarosan meginog
elhatározásában, s egy véletlenül
előkerült titokzatos irat megfejtésével
a Calhounok történetének újabb
fejezetét is sikerül feltárnia...
The
MacGregors
A
sors megkísértése
Nora Roberts egyik
legnagyobb szériája a MacGregors,
ami a MacGregor családot mutatja
be. Az első két történetben
Serenát és bátyját Caine-t ismerhetjük
meg. Sajnos hat történet a szériából
még nem jelent meg magyarul.
Szerencsejátékosok (Playing the
Odds 1985) Mikor Serene MacGregor, a
büszke és szenvedélyes örökösnő
először teríti ki a kártyáit a
hidegvérű, indián származású
szerencsejátékos, Justin Blake
előtt, még nem lehet tudni, mi
lesz a játszma vége. Serene nem is
sejti, hogy a lapokat ezúttal nagy
hatalmú édesapja, Daniel MacGregor
osztotta...
Aki mer, az nyer (Tempting Fate 1985)
Caine MacGregor ügyvég egyaránt
sikeres a tárgyalótermekben és a
hálószobákban. Az őzikeszemű
indián lány, Diana Blake azonnal
felkelti az érdeklődését, de
amikor ugyanazon az ügyön kezdenek
dolgozni, félre kell tenniük az
érzelmeiket. Vajon sikerül-e
Caine-nek lángra lobbantania a
hűvös és kimért Diana szívét?
A
sors beteljesülése
Alan
(All the Possibilities 1985) A tehetséges, becsvágyó
Alan MacGregornak egyenes az
útja az elnökjelöltség felé.
Shelby Campbell hasonló álmokat
dédelgető apját viszont tizenöt
éve gyermekei szeme láttára
épp akkor gyilkolták meg, amikor
a szenátor választási körúton
járt. Így aztán hiába érzi úgy
Alan, hogy Shelbyben tökéletes
társra talált, a lány retteg,
hogy a múlt megismétlődik... Grant
(One Man's Art 1985) Egy világítótorony
a menedéke Grant Campbellnek,
Shelby bátyjának. A tehetséges
karikaturista apja halála után
elvonul a világtól, és igencsak
nehezményezi, hogy Genviéve
Grandeau a művész jogán betör
az életébe, s az ő birtokán
akar festeni. Ráadásul nem csak
a tulajdonát kell a lánytól
féltenie...
Királyt
Skóciának! (Rebellion 1988)
A
MacGregor család történetének
előzménye, mely Serena MacGregor
történetét meséli el. Nagyon
jó, aki szereti a történelmi
romantikát, annak mindenképpen
csak ajánlani tudom!
Serena MacGregor, a Skót-felföld
tüzes szépsége az angolok iránti
csillapíthatatlan gyűlölet jegyében
él. A finom úrihölgyek által
elkényeztetett Lord Ashburn
igencsak meglepődik, amikor
először találkozik barátja húgával,
a fékezhetetlen és csodaszép
Serenával. A lány családját
gyorsan elbűvöli a házukba kerülő
ifjú angol nemes, ám Serena
sokáig mégsem hiszi el, hogy
a férfi valóban harcolni akar
a skót felkelők oldalán A lány
szörnyű gyermekkori emlék hatására
engesztelhetetlenül gyűlölii
az angolokat, s szinte pokollá
teszi a náluk vendégeskedő lord
életét. Pedig a férfi valóban
arra készül, hogy részt vegyen
a skót felkelésben, amelynek
résztvevői az elűzött Stuart-herceget,
Károlyt szeretnék Edinburgh
trónjára ültetni. Serena végül
akarata ellenére beleszeret
a délceg főúrba, s együtt élik
át a skót-angol polgárháború
zűrzavarát...
A sors viharában
Ian (In from the Cold 1990) Még a függetlenségi háború kitörése előtti Amerikában egy sebesült hazafi, Ian MacGregor lel menedékre az ifjan megözvegyült Allanna Flynn és családja házában. Bár az asszony odaadó gondozása hamarosan szenvedélyes szerelemmé fejlődik, Allana mégis kikosarazza a férfit, mert az a fejébe veszi: ő is fegyvert ragad a zsarnokoskodó angolok ellen. A visszautasított Ian virginiai nagynénje, Serena házába költözik, aki elhatározza, hogy közbelépve kibékíti a szerelmeseket. Virginiába hívja Allannát, ahol bebizonyítja, hogy Ian jelleme most is épp oly makulátlan, mint amilyen akkor volt, amikor a lány beleszeretett...
Daniel (For Now, Forever 1987) Az orvostanhallgató Anna a bostoni első bálozók estélyén találkozik Daniel MacGregorral, aki csak nemrég érkezett Skóciából, de már egész vagyont szerzett sikeres üzleti vállalkozásaival. Noha a lány kissé önzőnek és túlzottan is rámenősnek tartja Danielt, a férfi arról győzködi: rajta kívül nincs más, aki boldoggá tehetné. Mivel Anna nem akarja föladni az orvosi pályával kapcsolatos álmait, elhatározzák, hogy házasság helyett csak az együttélést választják. A lány később ingerülten veti Daniel szemére, hogy semmit sem tudhat a férfi foglalkozásáról. Amikor Daniel beismeri, hogy helytelen volt titkolnia a lány előtt életének ezt a részét, úgy tűnik, kapcsolatuk megérik a házasságra...
Menyasszonyok (The MacGregor Brides 1997)
Laura, a szüleihez hasonlóan, sorra aratja sikereit jogi pályáján, s nem is akarja szakmai elképzeléseit zátonyra futtatni. Csakhogy Daniel nagyapa Royce Cameron személyében valami biztonsági szakembert küld a nyakára, hogy csúcsminőségű védelmi rendszert építtessen ki vele a házban. Az ősz kerítő nem alaptalanul reménykedik, hogy szerelés közben a szerelem szikrái is fölsziporkáznak Royce és Laura közt... Gwendolyn cselédkönyves orvosként robotol a bostoni kórház sebészetén. Daniel azonban rászabadítja Branson Maguire-t, a bűnügyi regényírót, hogy némi felvilágosítás keretében izgalmat és élvezetet vigyen a munkamániában szenvedő szűz életébe. A baj csak az, hogy Gwen eddig még soha senkivel nem "világosodott fel". Amikor végre Gwen kíváncsi lesz, mit hagyott ki eddig, Bran örömmel segít a fölfedezésben... Julia lerobbant házakat vásárol, hogy felújítás után busás haszonnal adjon tovább rajtuk. A sikeres üzletek után most a lány úgy vesz házat, hogy azt csakis saját magának szánja, feltéve, ha képes lesz elérni, hogy a végtelenbe nyúló, érzékek által is ingerelt viták helyett végre dolgozzanak is Culturm Murdochkal, a felújítást végző építkezési vállalkozó fiával...
Az
udvarház (The Villa 2001)
A
könyv már megjelent A Reader's
Digest kiadónál is a Válogatott
könyvek sorozatában. Nora Roberts,
a Napa-völgy buja szőlőskertjeitől
a kortalanul szép Velencébe
jut el a történettel. Családi
összeütközésről és halálos titokról
egyaránt szó esik, melyek a
büszke örökséget fenyegetik
megsemmisüléssel. Sophia Giambelli
sosem izgult, ha versenyeznie
kellett. A Giambelli-cég borai
már három nemzedék óta világhírűek.
A lány, aki a család büszkesége
és egyúttal a cég magasan képzett
PR-szakembere, szereti és kitűnően
végzi a munkáját. Ám a dolgok
változnak a Giambelli-udvarházban.
Teresa bejelentette, hogy egyesülnek
a MacMillan család borászatával,
és ezzel Sophia új szerepkört
kap. Okos üzletasszony, ezért
tudja, hogy mindenre fel kell
készülnie... De nincs felkészülve
Tyler MacMillanre. Utasítják
őket, hogy szorosan működjenek
együtt. Sophiának meg kell tanítania
Tylert a marketing minden csínjára-bínjára,
ahogy a férfinak is meg kell
mutatnia, hogyan kell nekigyürkőzni
a munkának, és használni a napot,
az esőt, a földet, hogy a legédesebb
szőlőfürtöket varázsolják elő
a szőlőben.
Concannon
sisters
A
tűz leánya (Born in Fire 1994)
Nora Roberts Concannon
sisters trilógijának első kötete,
az írőnő így nyilatkozott a
könyvről és megírásának körülményeiről:
"Egész életemben vágytam
arra. hogy egyszer ellátogassak
Írországba. Őseim Írországból
és Skóciából származtak, és
bennem is élt a vonzalom, hogy
egyszer a saját szememmel lássam
a zöldellő dombokat, hogy beülhessek
egy füstös kis kocsmába, és
élvezzem a hagyományos ír dallamokat.
Amikor családommal együtt módom
nyílt az utazásra, az első pillanatban
otthon éreztem magam, mihelyt
kiszálltam a gépből a Shannon
repülötéren. Szinte természetes
hát, hogy regényem színhelyéül
Írországot választottam. Megihletett
a táj, az emberek. Úgy akartam
ábrázolni őket, abban az összefonódottságban,
ahogyan a szívemben élnek. Írország
az ellentétek és az állandóság
hazája, itt az egyszerű és a
nagyszabású dolgokban ugyanaz
a titokzatos szépség lakozik.
ősi kövekből rakott kör egy
farmer földjén, melynek közepén
hajdan tán tündérek és varázslók
tanyáztak, pompás sütemények
friss illata teaidőben és harmonikaszó
a füstös kis kocsmákban és ezek
mind ugyanerről a szépségről
vallanak.Trilógiám egy-egy kötete
a három nővér valamelyikét mutatja
be. Három teljesen különböző
jellem, de összekapcsolja őket
a szoros vérségi kötelek. Életük
más-más módon alakult, de mindegyiküket
áthatja Írország szeretete.
mint ahogyan engem is."
A tűz leánya a legidősebb nővér,
Margaret Mary Concannon, az
üvegművész sorsának alakulását
tárja elénk. Függetlenség utáni
vágya legalább olyan szenvedélyes,
mint a természete. Az a fajta nő,
akinek a család egyszerre jelent
biztonságot és lekötöttséget, és
aki egészséges becsvágytól hajtva
felfedezi a benne szunnyadó
tehetséget és ön magát. Az
üvegfúvás nehéz és izgalmas
mesterség, és bár finom és
törékeny darabok születnek
Margaret kezében, ő maga kemény,
határozott, igazi ír nő, az
elbűvölő nyugati táj minden
szilajságával. Kapcsolata a finom
modorú dublini
galériatulajdonossal, Rogan
Sweeneyvel nem éppen viharmentes,
de remélem, szórakoztató. És azt
is remélem. hogy élvezni fogják az
utazást Clare grófságba, a
zöldellő dombok, a vad sziklák
örökszép földjére.
A
jég leánya (Born in Ice 1995)
A
jég leánya hőse Brianna Concannon,
aki gyönyörű virágokkal teleültetett
kertjében barátságos panziójával
és káprázatos konyhaművészetével
várja a pihenni vágyó turistákat.
Egy szép napon Amerikából érkezik
vendége, egy titokzatos ifjú
író, akinek hátborzongató detektívregényeit
a fiatal lány mind olvasta már.
Grayson Thane igazi gyökértelen
vándorló, Brianna viszont erősen
kötődik az ír hagyományokhoz
és a családjához. Jellemük ellentétes,
lelki sebzettségük azonban szoros
köteléket sző kettejük közé.
A
szégyen leánya (Born in Shame 1996)
Ebben
a könyvben megismerhetjük a
legfiatalabb testvért, az amerikai
Shannon Bodinet, akinek édesanyja
csak most, a halálos ágyán mondta
el neki, hogy valójában az ír
Tomas Coccannon volt az apja.
Shannon ellenséges érzelmekkel
érkezik új családjához Írországba,
de aztán szép lassan rabul ejti
szívét a csodálatos vidék és
egy férfi, aki soha nem ismert
szerelmet ébreszt benne. Mindez
azonban túl sok Shannonnak:
értelme és érzelmei kétfelé
húzzák, úgy véli, vissza kell
mennie Amerikába, pedig ott
már semmije nincs. Hisz minden
ami fontos, itt van Írországban...
The
Irish trilogy
Napgyémántok
(Jewels of the Sun 1999)
Nora Roberts The
irish trilogy című trilógiájának
első darabja a Napgyémántok.
Az ír faluban évszázadok óta
él a legenda Lady Gwen és Carrick
a tündérkirály szerelméről.
ők ketten igazán összeillettek
volna, de Carrick elkövette
azt a hibát, hogy az egész világot
ígérte, csak azt nem, amit Lady
Gwen igazán szeretett volna.
Nem mondta ki, hogy szereti.
Háromszor utasította vissza
a lány, mire a tündér megátkozta,
addig kell kísértenie, míg három
pár egymásra nem talál igaz
szerelemben.
Jude Amerikából érkezik a
faluba, mert elégedetlen ottani
életével. Csak ki szeretne
kapcsolódni, megtalálni önmagát.
De az itt töltendő fél évből talán
több is lehet, ha Jude képes
megbízni Aidanben, a helyi kocsma
tulajdonosában és önmagában.
Ráadásul ha elfogadja a férfi
szerelmét, a házában lakó kísértet
és a tündér is közelebb kerül a
boldogsághoz. Bár talán kissé
zavaró lehet Jude azon törekvése,
hogy mindenáron olyan dolgok
kimondására késztesse Aidant, amik
nyilvánvalóak, és ezzel kis híján
saját boldogságát is romba dönti.
A
tenger szíve (Heart of the Sea 2000)
Varázzsal
és legendával teli az ardmore-i
táj, a kis írországi tengerparti
falu levegője. És az egyik legenda
szereplői, a tündérkirály Carrick
és szépséges földi szerelme,
a szellemként kísértő Lady Gwen
saját legendájuk végére szeretnének
jutni, és várnak. Várnak, hogy
beteljesedjék egy mesés szám
- harmadszor is egymásra találjon
két halandó ember szíve, feltétel
nélküli elfogadással szeresse
férfi és nő egy életen át -
különben sosem ér véget szenvedésük,
tündér és szerelme nem lehetnek
egymáséi. Az elbüvölő szépségű
és nagyvilági élet után áhítozó
Darcy, a harmadik Gallagher
testvér is vár. Két bátyja már
révbe ért, megtalálták párjukat
és a boldogságot. Darcy tudja,
mire vár, álmai beteljesülését
szeretné: pénzt, csillogást,
utazást, kényeztetést - és mindezt
természetesen egy hozzá illő
és gáláns férfitól. Trevor Magee,
a sikeres amerikai vállalkozó
nem tudja pontosan, mit keres,
milyen belső késztetésnek engedve
akarja felépíteni zenés színházát
éppen Ardmore-ban, ahol ősei
nyugszanak. Annyit tud csak,
hogy szívügye ez az építkezés.
De mi is igazán a szív ügye?
Vajon miként viseli egy magabiztos,
önálló férfi, hogy holmi tündérkirályok
játékszere legyen? Vajon pusztán
mágia hatása alatt cselekszik-e?
töpreng Trevor. Szükség van-e
egyáltalán mágiára, ha szerelemről
van szó? - kérdezi Darcy.
A
hold könnyei (Tears of the Moon 2000)
Ábrándozás,
zene, békés, magának való élet
- ez az, ami neki kell, gondolja
Shawn, a második fiú a Gallagher
testvérek közül. Minden bizonnyal
elégedetten éldegélne így még
jó ideig szeretett kis ír tengerparti
falucskájában, dalokat írva
otthon magának, és finomabbnál
finomabb ételeket főzve a messze
környékén híres Galagher-kocsmában
a vendégeknek. Az élet azonban
közbeszól Mary Brenna O'Toole,
a gyermekkori pajtás, a fiúsban
határozott, ezermester lány
személyében, aki már régóta
nemcsak a barátot, hanem a vonzó,
szép férfit is látja Shawnban.
A maga nyers módján tudtára
is adja ezt, és ezzel máris
oda a fiú nyugodt, zavartalan
merengése a zongoránál. Nemcsak
az élők szólnak közbe. Lady
Gwen, a gyönyörű kísértet már
háromszáz éve vár szomorúan
Shawn tündérdombi házában. Vár,
hogy beteljesüljön három igaz
földi szerelem, és megtörjön
végre a varázs, amit szerelme,
Carrick, a fiatal tündérkirály
bocsátott magukra dühében és
fájdalmában, amiért Lady Gwen
nem fogadta el egykor a szerelme
jeleként kínált gyönyörű drágaköveket:
gyémántot, gyöngyöt és zafírt.
Biztonságos
kikötő (Homeport 1998)
A könyv a Reader's
Digest kiadónál jelent meg a
Válogatott könyvek sorozatában.
Reneszánsz mestermunka vagy
ügyes hamisítvány? Ezt kell
megállapítania Miranda Jones
művészettörténésznek az Olaszországban
előkerült gyönyörű bronzszoborról,
a Sötét hölgyről. Az igazság
keresése közben Miranda mind
bonyolultabb útvesztőbe keveredik.
Lopások, gyilkosságok követik
egymást - nincs más megoldás,
össze kell fognia Ryan Boldarival,
aki egy szívtipró műkincsrabló.
Az eredmény: romantika és izgalom!
Legyőzhetetlen
hármas (The Best Mistake 1994)
Mindennel
számolt a gyermekét egyedül
nevelő Norma, csak azzal nem,
hogy új albérlője, Cooper ilyen
gyorsan meghódítja a szívét,
hiszen nem sóvárgott férfitámasz
után. Talán éppen ez vonzza
olyan ellenállhatatlanul Coopert,
aki megrögzött agglegény hírében
áll. A remek felépítésű újságíró
és riporter igazán csak a sportot
szereti, amitől azonban a legjobban
tart, az a nősülés. Amikor azonban
meglátja jövendőbeli főbérlőjét
és annak négyéves kisfiát, a
lelke mélyén megszólal egy figyelmeztető
hang. Valami mégis maradásra
bírja.Norma fia is egyre jobban
ragaszkodik a jóképű sportújságíróhoz,
aki megható szeretettel foglalkozik
a négyéves Keenannel. Egy idő
után maga sem érti, miért nem
vágyott korábban családra, gyerekre.
A 2004/1-es
Arany Júliában ismét kiadásra
került Belezúgtál, anyu? címmel.
Kérünk,
kedves Télapó...! (All I want
for Christmas 1994)
Dan
és Don, a hétéves ikerpár már
hónapokkal karácsony előtt levelet
írt az Északi-sarkra, hogy a
Télapónak legyen ideje megkeresni
számukra a hőn áhított mamát.
Greg az apjuk minderről mit
sem sejt, azt pedig végképp
nem gondolja, hogy az ő számára
is kértek ajándékot, nem is
akámilyet. Abban a pillanatban,
amikor a két kisfiú meglátja
a városka középiskolájának új
zenetanárnőjét, rögtön tudják,
hogy ő az igazi, mert pontosan
ilyen mamát kívántak maguknak
karácsonyra, mint amilyen Nell
Davis, aki vidám, szőke, tud
csokitortát sütni, és szereti
a gyerekeket meg a kutyákat.
Most már csak a papájukat kell
erről meggyőzni...
Van
képe hozzá? (Storm Warning 1984)
Mióta
megérkezett nagynénje kis fogadójába,
Andrea le sem húnyta a szemét.
Rendkívül feldúlta, hogy viszontlátta
egykori kedvesét, Lucas McLeant.
Egy csöndes erdei sétán tudtán
kívül olyan felvételt készít,
amely igencsak fontos valakinek.
A lány környezetében mint több
titokzatos dolog történik, a
legnagyobb rejtély azonban az
marad számára, hogy miért bukkant
föl újra az életében régi szerelmese.
Nem érti mit akar tőle a férfi,
de úgy érzi, vigyáznia kell,
mert még mindig veszélyes lehet
rá.
The
Stanislaskis széria
1. Befejezett szimfónia (Taming Natasha 1999)
A Stanislaskis széria utolsó két kötete tudomásom szerint nem jelent meg magyarul, ha tévednék, akkor értesítsetek.
Natasa szomorúan tapasztalja, hogy első szerelme annak ellenére is kitáncolt az életéből, hogy közös gyermeküket várták. Az újszülött korában elvesztett gyermek és az első szerelem fájó emléke munkál benne akkor is, amikor találkozik Spence-szel, aki maga is hasonló emlékeket őriz. Aztán a közelgő karácsony fényében mindenki megpillantja a családi béke és boldogság sugarát.
A Stanislaski fívérek
4. Alex meggyőzése (Convincing Alex 1994) Alex Stanislaski tiltott utcai magakelletésért tartóztatja le Besst. A rabulejtett lány rádöbben, hogy neki éppen a vonzó nyomozóra van szüksége. Elöszőr csak egy ügy feltárásához akarja felhasználni, de egyre nélkülözhetetlenebbé válik számára a férfi is. Csakhogy erről előbb Alexet is meg kell győznie...
2. Egy hölgy elcsábítása (Luring a Lady 1991) Mihail úgy viharzik be Sydney Hyward életébe, mint aki egy tüzes fehérnépre vágyik. Aztán rádöbben, hogy helyette egy hűvös szépséget talált, akit a bonyodalmak ellenére (vagy éppen ezért) szeretne megkapni...
3. Nekem
rendelt asszony (Falling for
Rachel 1993)
A
törekvő ügyvédnő, Rachel hehéz
feladatot kap. Két hónapig ügylenie
kell fiatalkorú védencére, nelhogy
az újra kapcslatba lépjen a
Kobra bandával. Nick ez idő
alatt a mostohabátyjával, Victorral
él, akivel Rachel is óhatatlanul
szoros viszonybe kerül. A nő
tudja, hogy jobb a magánéletet
és a hivatalos ügyeket nem összekeverni.
Mégis menthetelnül beleszeret
védence fívérébe. A férfi a
jól menő "Dobd fel magad!"
nevű bár tulajdonosa, és hamarosan
az ügyvédnő szívének birtoklója.
Megigézve - Társszerzők
Megigézve (Enchanted 1999) Egyre kuszább életéből Oregon vad erdőségeinek mélyére menekül Rowan, a fiatal tanítónő. Lenyűgüzi az a magányos és titokzatos farkas, amely a kalyibája körül ólálkodik. Ugyanilyen varázslatos hatást gyakorol rá a sötéten titokzatos és lehengerlően jóképű szomszéd, Liam Donovan is. Liam távolságtartóan viselkedik, de a lánnyal összebarátkozó farkas otthonra lel a kunyhóban. Ezért fordulhat elő, hogy oly bensőséges viszonyba kerül Rowannel, mint amilyet a lány a férfinak sosem engedne meg. Liam majd eleped a lány iránti vágytól, de érzéseit családi kötelességek és egy hamarosan eldöntendő lépés miatt lepleznie kell. Amikor elhatározza, hogy elmondja az igazságot, és az ártatlan szomszédot bevezeti a maga mesés világába, a titkot megfejtő Rowan már becsapottnak érzi magát, és menekülne...
A Donovan Legacy széria utolsó kötete!
5. Társszerzők (Waiting For Nick 1997) Frederica Kimball egész eddigi életét várakozással töltötte. Várt arra, hogy felnőjön, várt arra, hogy sikeres dalszövegíró legyen, de talán még jobban várt arra, hogy eljöjjön a nap, amikor Nicholas LeBeck végre ugyanúgy beleszeret, mint ahogy hosszú évek óta ő szereti a fiút. Nick közben értetlenül áll a történtek előtt. A bájos, imádni való Freddie, akit eddig szinte a testvéreként szeretett, valahogy hirtelen vonzó nővé érett, a lány iránt táplált érzései pedig egyre kevésbé hasonlítanak az ártatlan, testvéri szeretethez...
A Stanislaski sorozat negyedik kötete!
A számozás az időrendi sorrendet mutatja, mert nem megfelelően adták ki. :)