J. D.
Robb Nora
Roberts sokáig ezen az álnéven
adta ki krimijeit, ma már fényderült
rá, hogy a J. D. Robb név is
őt rejti.
Az
In Death sorozat hatalmas sikert
aratott, saját weboldala is
van. A könyvekben Eve Dallas
nyomozónő életét követhetjük
nyomon, ahogy újabb és újabb
különös eseteket próbál meg
felgöngyölíteni.
Akik
szeretik Nora Roberts stílusát,
azok ezekben a könyvekben sem
fognak csalatkozni.
A
sorozat megjelent kötetei:
30. Halálos rokonság (Kindred in Death 2009)
Eve szívesen töltött volna Roarke-kal kettesben egy teljes napot semmittevéssel, de álmait szétzúzta egy, a legmagasabb szintről érkező hívás: megerőszakolták és megfojtották Jonah McMasters százados, a NYPSD kábítószer-ellenes csoportja vezetőjének lányát.
A csaknem a felismerhetetlenségig összevert Deenáról készített rettentő videofelvétel McMasters múltjába vezet, de Eve hiába nézi át a régi aktáit, nem jut semmire - egészen addig, amíg egy újabb gyilkosság és egy újabb felvétel fel nem tárja a gyilkos célját, ami nem más, mint az irgalmatlan bosszú, a lehető legkegyetlenebb módszerekkel.
Eve és csapata versenyt fut az idővel. Gyorsan kell dolgozniuk, hogy rájöjjenek, ki lesz a következő áldozata a gyilkosnak, akit látszólag semmi sem állíthat meg...
A 606-os lakosztály (Suite 606 2008)
J. D. Robb egy rituális gyilkosság kellős közepébe csöppenti Eve Dallas hadnagyot - és egy állítólagos szemtanú elméjébe, aki semmire sem emlékszik, amivel megmenthetné az életét.
Mary Blayney az örök szerelem szemszögéből mutatja be egy kísértet, egy varázserejű érme és egy szörnyű csalás történetét, ami éveken át elválasztott egymástól két szerelmest.
Ruth Ryan Langan főhőse a fagyos hóviharból egy gyönyörű nő szerető karjai közé kerül - hogy aztán a sors kegyetlen fordulata örökre elválassza tőle.
Mary Kay McComas egy anyát és fiát követi a történelem zavaros útvesztőjébe, ahonnan csak egy páratlan varázsló tudja visszajuttatni őket saját világukba - beteljesítve ezzel saját sorsát is.
Éjféltáj (Eternity in Death 2007)
J. D. Robb: Halálos öröklét
Mary Blayney: Amy és az earl elképesztő kalandja
Ruth Ryan Langan: Időtlen szerelem
Mary Kay McComas: A varázsszőnyeg
J. D. Robb álnéven is alkotó Nora Roberts jövőbeli hőse, Eve Dallas hadnagy a lehető legcsábítóbb elkövető, egy vámpír után nyomoz...
Mary Blayney mozgalmas kisregényében egy régi pénzdarab repít vissza a múltba egy amerikai lányt és egy angol arisztokratát - hogy végül egymás karjaiban kössenek ki.
Ruth Ryan Langan írásában egy városi lány ellátogat a Skót-felföldre, ahol az időn átívelő szerelembe esik egy földesúrral...
Mary Kay McComas varázsszőnyeget ad egy modern amerikai lánynak, hogy egy párhuzamos világban rádöbbenjen, a szomszéd füve nem mindig zöldebb.
Szenvedély időn és téren túl (Interlude
in Death)
J. D. Robb: Halálos közjáték
Laurell K. Hamilton: Varázslat, mint hőhullám a bőrömön
Susan Krinard: A Leszármazott
Maggie Shayne: Halhatatlanság
Szerelem és természetfölötti erők
A szerelem univerzális. Ez derül ki napjaink négy legsikeresebb írójának történeteiből is. A szerelmi válságba került jövőbeli nyomozó, a fülledt, természetfölötti szerelmi háromszög, az emberi érintés utáni sóvárgás egy idegen bolygón, egy boszorkány kétségbeesett harca egy férfi szerelméért - a négy történet a misztikus romantika olyan tájaira vezeti el az olvasót, ahol még sohasem járt...
Halálos éjfél (Midnight in Death)
J. D. Robb: Halálos éjfél
Susan Plunkett: Karácsonyi fogadalom
Dee Holmes: Váratlan ajándék
Claire Cross: Manószerelem
J. D. Robb Halálos éjfél című kisregényében Eve Dallas hadnagynak és férjének, Roarke-nak el kell halasztaniuk az első közös karácsonyukat. Eve egy szökött sorozatgyilkos nyomába ered, ennek ellenére szerét ejtik az ünneplésnek.
Susan Plunkett Karácsonyi fogadalom című kisregényében négy hosszú év után hoz össze egy lányt a régi vőlegényével. Egy eltűnt gyereket keresnek, és közben beváltják régi, ám azóta megszegett ígéreteiket.
Dee Holmes Váratlan ajándék című kisregényében Sabrina McKay épp a válását követő első karácsonyt ünnepli, amikor ötéves fia egy halottat talál az udvaron, és váratlanul újjáéled a karácsony rég elfeledett szelleme.
Claire Cross Manószerelem című kisregényében egy titokzatos nevelőnő bukkan fel egy fiatal árva és bácsikája életében, akik nem vágynak semmi másra, csak arra, hogy újra teljes szívből örülni tudjanak az ünnepnek...
Halálos szellemjárás (Haunted in Death)
J. D. Robb: Halálos szellemjárás
Mary Blayney: A kalandor
Ruth Ryan Langan: Poppy pénze
Mary Kay McComas: Mellow Lemon Yellow
Létezik egy világ, melyben nincsenek határok - ahol még a csábítás is természetfölötti...
Csatlakozzon napjaink négy, legizgalmasabb írójához, és tartson velük oda, ahol a szerelem képes megváltoztatni a valóságot - és bármi megtörténhet. Éteri környezet, varázslatos romantika és túlvilági feszültség. A New York Times bestsellerírójának, a J. D. Robb álnéven író Nora Roberts kisregényével, és benne Eve Dallasszal az élen lélegzetelállító utazás veszi kezdetét túl a szenvedélyen, a szív hatalmán és a mindennapokon...
1. Meztelenül a halálba (Naked
in Death)
Eve
Dallas, a New York-i rendőrség
hadnagya egy könyörtelen gyilkos
után nyomoz. Tíz év tapasztalatával
a háta mögött tudja, hogy ha
túl akarja élni, csak az ösztöneiben
bízhat. És minden figyelmeztetés
ellenére belehabarodik Roarke-ba,
egy ír milliárdosba - aki egyben
gyanúsított is abban az ügyben,
amiben Eve nyomoz. De a szenvedélynek
és a csábításnak sajátosak a
törvényei. Eve annak a férfinak
a karjai között találja magát,
akiről semmit sem tud - kivéve
azt, hogy mindennél fontosabb
számára a közelsége.
2. A halál fényében (Glory in Death)
Egy
olyan korban, amikor a technológia
képes feltárni a legsötétebb
titkokat is, csak egy helyre
lehet elrejteni a bűnös szenvedélyt
- a szív mélyére... Az első
áldozatra egy esős éjjelen,
a járdaszélen heverve találtak
rá. A másodikat az otthonában
gyilkolták meg. Eve Dallas rendőr
hadnagynak nem okozott gondot,
hogy megtalálja a két eset között
az összefüggést. Mindkét nő
még életében gyönyörű, és kiemelkedően
sikeres volt. Szerették őket,
csillogó életükről beszélt az
egész város. Hatalmas, gazdag
férfiakkal álltak kapcsolatban,
és ez a tény gyanúsítottak hosszú
listájával látta el Eve-t -
beleértve saját szerelmét, Roarke-ot
is. Mint nőnek, meg kellett
bíznia abban, akivel megosztotta
az ágyát. De rendőrként követnie
kellett minden felbukkanó nyomot...
kivizsgálnia minden botrányos
pletykát... felfednie minden
titkolt szenvedélyt, nem számít,
milyen mélységekbe kell értük
ásnia. Vagy milyen veszélynek
teszi ki ezzel magát.
Nora Roberts a
regényben a nyomozás merész, új
világát tárja elénk, ahol egymásra
talál a magasan fejlett
technológia és a rendőri munka -
de a szívekben még mindig a
szenvedély az úr.
3. Halhatatlan a halálban (Immortal
in Death) Amikor
a technika képes megteremteni
a szépséget és a fiatalságot,
a szenvedély és a kapzsiság
le tudja rombolni... Ő volt
a legkeresettebb nő a világon.
Egy topmodell, akit semmi sem
állíthatott meg, ha meg akarta
szerezni, amire szemet vetett
- még akkor sem, ha egy másik
nő barátjára vetett szemet.
És most holtan hever egy brutális
gyilkosság áldozataként. Eve
Dallas rendőr hadnagy egész
élettapasztalatát latba vetve
nyomoz az ügyben, amikor a gyanú
hirtelen a legjobb barátnőjére
terelődik, aki a harmadik személy
szerepét játssza a végzetes
szerelmi háromszögben. Eve rádöbben,
hogy a csillogó álarc mögött
a divat világa megszállottan
hajszolja a szépséget és a hírnevet.
És ha valaki lekerül a kifutóról,
azt kíméletlenül beszippantja
a New York-i alvilág, ahol droggal
minden problémát meg lehet oldani
- de semmi sincs ingyen...
Az író egy
olyan világot mutat be, ahol a
technika megváltoztatta a
nyomozási módszereket, de az
emberi szív természete maradt a
régi...
4. Mámoros halál (Rapture in Death)
Mosollyal
az arcukon haltak meg. Hárman
látszólag öngyilkosságot követtek
el: egy ragyogó tehetségű mérnök,
egy rossz hírű ügyvéd, és egy
nyughatatlan politikus. Három
idegen, akikben látszólag nincs
semmi közös - és semmi okuk
nem volt, amiért meg kellett
volna ölniük magukat. Eve Dallas
rendőr hadnagy különösnek találta
az eseteket. És gyanúja be is
igazolódik, amikor a boncolás
során az áldozatok agyában apró,
égett foltot találnak. Vajon
ez csak egy genetikai abnormitás,
vagy csúcstechnológiával elkövetett
gyilkosság történt? Eve nyomozása
a virtuális valóság provokatív
játékai felé vezet - és ez a
technológia nemcsak a szórakozást
és a gyönyört villantja meg
a felhasználók előtt, de arra
is képes rávenni az agyukat,
hogy a saját testük ellen forduljon...
Egy olyan
korban, amikor a technológia képes
manipulálni az emberek hangulatát
és érzelmeit, a halál rejti
magában a végső gyönyör
ígéretét...
5. Halálos szertartás (Ceremony
in Death)
Eve
Dallas hadnagy ingoványos talajra
téved, miközben egy ismerős
rendőr halálát vizsgálja. A
szakmai irányelveket a hűség
elé kell helyeznie. De amikor
valaki egy holttestet hagy az
otthona előtt, a nyomozása személyes
indíttatást kap. Pályafutásának
legveszélyesebb ügyébe keveredik,
miközben szerető férje, Roarke
minden egyes lépését figyelemmel
követi. Minden egyes lépésénél
felül kell vizsgálni a jóról
és a rosszról alkotott elképzeléseit
- miközben egyre közelebb kerül
ahhoz, hogy szembesüljön az
emberekben lakozó, legcsábítóbb
gonoszsággal...
6. Halálos bosszú (Vengeance in
Death)
Meztelen
születünk és meztelen is távozunk.
Mestere a
legújabb technológiáknak... őrült,
akinek zseniális az elméje, de
gyilkos indulatok uralják a
szívét. Zajtalanul cserkészi be a
zsákmányát. Majd rejtvények
segítségével tájékoztatja a
rendőrséget a gyilkosságról, amit
elkövetni készül - amelyek
megfejtésével csak másodperceket
késnek, így képtelenek megmenteni
az áldozatot.
Eve Dallas
hadnagy a feldarabolt áldozat
lakásán bukkan rá az első
gyilkosságra. A második egy kiadó
luxuslakásban veszíti életét. A
két férfiban kevés a közös.
Mindegyik szörnyű kínokat
szenvedett el, mielőtt elérte
volna őket a halál. És
mindkettejüket összeköti egy sötét
titok, ami tíz évvel vezet vissza
a múltba - egy titok, amely vádlón
mutat Eve férje, Roarke felé.
7. Halálos ünnep (Holiday in Death)
Senki
sem szereti magányosan tölteni
az ünnepeket. New York legelőkelőbb
társkeresője, a Csakis Önért
ilyenkor ismerteti meg egymással
a legtöbb magányos szívet. De
Eve Dallas hadnagy, miközben
egy sorozatgyilkos után nyomoz,
rémületes felfedezést tesz:
minden áldozat kapcsolatban
állt a társkereső szalonnal.
További gyilkosságok történnek,
és Eve betekintést nyer az igaz
szerelmük után kutató gazdagok
világába - miközben a gyilkos
a következő áldozatát keresi.
És ebben a világban a szerelem
ereje a férfiakat és a nőket
arra csábítja, hogy végleg elárulják
egymást...
A New York
Times bestsellerírónője újabb
regénnyel bővítette futurisztikus
sorozatát. Amikor a szerelmeseket
számítógépes technológia hozza
össze, a randevúzás halálos
játékká válhat...
8. Halálos összeesküvés (Conspiracy
in Death)
Egy
sorozatgyilkos sebészi pontossággal
végez világszerte az áldozataival,
akik a legsebezhetőbbek közül
kerülnek ki. Az első áldozat
egy hajléktalan, akinek a testére
New Yorkban bukkannak rá. A
testén egy karcolás sem mutatja,
hogy védekezett volna. Csak
a mellkasán tátong egy öklömnyi,
lézerszike ejtette lyuk ott,
ahol egykor a szíve dobogott.
Eve Dallas hadnagy kezdett nyomozni
az ügyben. De a gyilkossal folytatott
macska-egér játék hevében Dallas
hamarosan a testületen kívül
találja magát. És így meg van
kötve a keze... egyszerre kell
küzdenie az igazságért - és
az állásáért...
J. D. Robb, a
nemzetközi bestselleríró újabb
regénye, melyben izgalmasan
keveredik a jövőben végzett
rendőri munka bemutatása a
romantikával. Amikor az emberi
természet éppen olyan
kiszámítható, mint a halál, egy
gyilkos elkezd Istent játszani -
és ártatlan életeket tart a kezei
között...
9. Halálos hűség (Loyalty in Death)
New
York utcáit egy ismeretlen bombamerénylő
járja. Gúnyos leveleket küldözget
Eve-nek, és terrorizálja a „korrupt
tömegeket.” És amikor
már azokat fenyegeti, akik a
legtöbbet jelentenek a számára,
Eve visszavág. Elvégre a városáról
van szó... a munkájáról... és
az események túlságosan közelről
fenyegetik az otthonát. Eve
versenyt fut az idővel, hogy
összeillessze a mozaik darabkáit
- mielőtt darabokra hullik a
város.
J. D. Robb
elképesztő krimisorozata
világszerte lebilincseli az
olvasókat a közeljövő rendőri
eljárásainak a bemutatásával. Eve
Dallas, a New York-i hadnagy
visszatér, hogy szembenézzen
eddigi legádázabb ellenségével -
egy „titkos csodálójával”, aki
levélben gúnyolja ki... és
könyörtelenül gyilkol.
10. A halál szemtanúi (Witness in
Death)
Amikor
a szeme előtt megölnek egy színészt,
Eve Dallas számára ismeretlen
szerepben találja magát - egyszerre
a nyomozás vezetője, és az egyik
szemtanú...
New York Új
Globe Színházának a megnyitóján a
színpad gyilkosság helyszínévé
válik, amikor leszúrják az előadás
legnevesebb színészét. Eve
Dallasnak az ügy egyenesen az
ölébe hullik. Nemcsak vezeti a
nyomozást, de egyben szemtanúnak
is számít - és amikor a sajtó
kideríti, hogy a színház a férje
tulajdonát képezi, olyannyira
reflektorfénybe kerül, hogy alig
tudja elviselni. Csak úgy
menekülhet, ha minél gyorsabban
igyekszik megtalálni a gyilkost.
Minden és mindenki gyanús... És
eközben meg kell húznia a
határvonalat az igazság - és a
remek színjáték között.
11. Halálos ítélet (Judgement in
Death)
Amikor
egy gyilkos elszabadul a Purgatórium
nevű bárban, a New York-i Eve
Dallasnak alá kell szállnia
a bűnözők poklának legmélyebb
bugyrába...
Egy elegáns
belvárosi szórakozóhelyen egy
baseballütővel agyonvert rendőr
holttestére bukkannak. Az indíték
rejtély. A gyilkos brutalitás
miatt Eve Dallas megkettőzött
erővel lát neki a munkának. A
nyomozás során sok minden kiderül.
A Purgatórium az utolsó lehetőség
a vezeklésre, ahol mindenki bűnös.
Ahol az ember végső félelmei
találkoznak a legbelső bűneivel.
És ahol egy rendőr rejtett titkai
ártatlan lelkeket vetnek a bűnös
kárhozatba...
12. Halálos árulás (Betrayal in
Death)
Eve
Dallas nyomozó ismerős terepen
- a férje szállodájában - nyomoz
egy gyilkos után, és egy olyan
gyilkossal találja magát szemközt,
aki szerint mások életének az
elvétele a legjobb szórakozás
az életben... és a halálban...
A Roarke Palace luxushotelben
egy szobalány besétál a 4602-es
lakosztályba, hogy kitakarítson
- de odabent a legvadabb rémálma
várja. Egy vékony ezüstdróttal
megfojtva találnak rá. A zene
és a gyilkolás szerelmese, Sly
Yost végzett vele. Az elit osztály
bérgyilkosa. Eve Dallas hadnagy
jól ismeri őt. De ebben a szövevényes
ügyben még nem jelent megoldást
a gyilkos személyének az ismerete.
Mert valaki más is belekeveredett.
Akinek az indítékai jóval kifinomultabbak.
És Eve-nek szembe kell néznie
a rémítő lehetőséggel - lehetséges,
hogy az igazi célpont a férje,
Roarke...
13. Halálos csábítás (Seduction
in Death)
Ezúttal
Eve Dallas egy gyilkos Casanovát
keres, aki halálos étvágyat
érez a csábításra...
Dante a
cybertérben választja ki az
áldozatait hetekkel azelőtt, hogy
személyesen találkoznának. Néhány
korty bor, és pár órával később a
lány halott. A gyilkos fegyver:
egy ritka, csaknem kimutathatatlan
kábítószer, amitől az áldozatot
leküzdhetetlen nemi vágy keríti a
hatalmába, az utcai értéke pedig
negyedmillió dollár.
Eve Dallas
hadnagy újra és újra végigpörgeti
magában az eseményeket. A
gyertyafény, a zene, az ágyra
hintett rózsaszirmok - a csábítás
gyilkos eszközei. A tettes nem
akarta megölni a lányt. De amikor
mégis megtörtént, két választása
maradt: félelemmel és bűntudattal
telve elrejtőzik, vagy újabb
vadászatba kezd...
14. Halálos születésnap (Reunion in
Death)
Az
író egy szívfájdító regénnyel
áll az olvasók elé... Egy születésnapi
haláleset rémítő képét vetíti
előre egy régi ismerőssel, egy
gyilkossal való találkozásnak
Eve Dallas múltjából...
Walter Pettibone
pontosan 7.30-ra ért haza. Amint
belépett az otthonába, több
mint száz barátja és a családtagok
kiáltották: Meglepetés! Születésnapja
volt. A készülődést már hetekkel
előtte megneszelte, és az igazi
meglepetés csak ezután következett.
8.45-kor egy smaragdzöld szemű,
vörös hajú nő átnyújtott neki
egy pohár pezsgőt. Egyetlen
kortyot ivott, és már halott
is volt. A nőt Julie Dockportnak
hívták. A születésnap meghívottjai
közül senki sem ismerte. De
Eve Dallas nagyon is jól emlékezett
rá. Tíz éve tagja volt annak
a csoportnak, amely végül rács
mögé juttatta. Most pedig, amikor
a jó magaviselete miatt kiengedték,
csak egy, gonosz szándék vezérli.
Úgy tűnik, ismét találkozni
akar Eve Dallasszal - és ezt
a találkozót egyikük sem fogja
elfelejteni...
15. Halálos ártatlanság (Purity
in Death)
A
New York Times első számú írója,
Nora Roberts, J. D. Robb álnéven
egy új, megdöbbentő regénnyel
bővítette futurisztikus sorozatát...
Egy ijesztő számítógépvírus
jelent meg, és terjedésének
látszólag semmi sem szabhat
határt...
Louie Cogburn
három napja csak a számítógépe
képernyőjét bámulta, ki sem
mozdult a lakásából. Kibírhatatlan
fejfájás gyötörte - mintha fúrók
mélyednének az agyába. És az
állapota egyre csak romlott.
Végül, amikor valaki verni kezdte
az ajtaját, Louie felkapott egy
baseballütőt, ajtót nyitott, és
ütni kezdett... Az első rendőr,
aki a helyszínre érkezett, kétszer
tüzelt a kábítófegyveréből. Louie
azonnal meghalt. Eve Dallas
nyomozó kapta meg az ügyet, de nem
talált magyarázatot Cogburn
hirtelen dührohamára és halálára.
Az egyetlen nyom a számítógép
képernyőjén látható, különös
üzenet: TÖKÉLETES ÁRTATLANSÁG
MEGÉRKEZETT
És amikor egy
másik ember is csaknem ugyanilyen
körülmények között leli a halálát,
Eve összeszedi minden tudását,
hogy megtalálja a választ, és
minden bátorságát, hogy
szembenézzen a lehetetlennel...
Egy számítógépvírussal, amely
képes a gépről átterjedni az
emberre...
16. Halálos
képmás (Portrait in Death)
Eve
Dallas hadnagynak szembe kell
néznie egy sorozatgyilkossal,
aki örök fiatalságot kínál az
áldozatainak azzal, hogy elveszi
az életüket...
Egy riporternek
adott tippet követve Eve Dallas
fiatal lány holttestére bukkan
a Delancey utca egyik hulladékmegsemmisítőjében.
Néhány órával korábban egy televíziós
társaság titokzatos körülmények
között néhány fényképet kap.
Egy nő fényképeit. A képeken
nem látszik semmi különleges,
pontosan olyanok, mint ezernyi
más, kezdő modellnél. Kivéve
azt, hogy az a nő egyáltalán
nem modell. És a fényképek azt
követően készültek, hogy valaki
meggyilkolta.
Eve-nek egy
maximalista művész nyomába kell
erednie, aki gondosan megfigyeli
és feljegyzi az áldozatai minden
mozdulatát. Küldetést teljesít:
meg akarja szerezni a gyönyörű,
fiatal nők ártatlanságát, elvenni
az ifjúságukat és életerejüket
egyetlen végzetes felvétellel...
17. Halálos hasonmás (Imitation in Death)
2059 nyara. Egy kalapos, köpenyes férfi közeledik egy prostituálthoz a sötét New York-i utcán. Pár perccel később a nő halott. A helyszínen találnak egy Eve Dallasnak címzett levelet, melyben a gyilkos hívja Eve-t, hogy szálljon be a halálos játékba, és leplezze le, ha tudja. Az aláírás helyén csak annyi áll: Jack.
És Eve üldözni kezdi a gyilkost, aki legalább annyit tud a híres sorozatgyilkosokról, mint ő maga. Tanulmányozta a modern kor leggonoszabb, legmegátalkodottabb mészárosainak a történetét. De ezen felül önállóan is nyomot kíván hagyni. Kiválasztotta az áldozatát: Eve Dallast. Eve tudja, hogy a gyilkos le akarja utánozni a leghíresebb sorozatgyilkosokat - kezdve Hasfelmetsző Jackkel.
18. Emlékek boltja (Remember When)
A
könyv érdekessége, hogy ebben
a könyvben "egyesült"
először az írónő két különböző
típusú írása. A történet romantikus
regény, melyben feltűnik Eve
Dallas, hogy segítséget nyújtson.
Laine Tavish
éli csöndes, hétköznapi életét egy
Angel's Gap nevű marylandi
kisvárosban mint az Emlékek boltja
nevű régiség- és ajándékbolt
tulajdonosa. Angel's Gap lakói
legalábbis így ismerik a fiatal
lányt. Nem is sejtik, hogy egykor
Elaine O'Hara volt a neve, s a
csaló és tolvaj Nagy Jack O'Hara
lányaként örökös menekülés közben
cseperedett fel, s mindig csak egy
lépéssel jártak a törvény őrei
előtt.
A múlt drasztikus
hirtelenséggel éri utol Laine-t.
Váratlanul feltűnik üzletében
apjának rég nem látott társa,
akinek csak rejtélyes figyelmeztetésre
futja erejéből, mielőtt az utcán
egy autó halálra gázolja. Nem
sokkal ezután kifosztják a lány
otthonát. Most már Laine-en
és egy Max Gannon nevű vonzó
idegen férfin a sor, hogy kiderítsék,
ki vadászik a lányra és miért.
A válasz a kifürkészhetetlen
sorsban keresendő, amely nemcsak
Laine, hanem a jövő nemzedékeinek
életét is megváltoztatja. Veszedelem
és halál jár a sors nyomában
az eljövendő generációk életében
mindaddig, amíg egy New York-i
rendőr, Eve Dallas hadnagy kézbe
nem veszi az ügyet.
19. Halálos válás (Divided in Death)
2059-et írunk. Ebben a jövőben összeütközésbe kerül a technológia az emberi természettel, és egy új számítógépes vírus válik a terrorizmus végső fegyverévé.
Reva Ewing, a titkosszolgálat egykori ügynöke, a Roarke Iparvállalat biztonsági szakértője egy kettős gyilkosság legfőbb gyanúsítottjává válik. Minden oka megvolt rá, hogy megölje a férjét, a híres művészt, Blair Bisselt. Mert megcsalta, ráadásul a legjobb barátnőjével. De Eve Dallas hadnagy, a nyomozás vezetője hisz Reva ártatlanságában. Az ösztönei azt súgják, hogy a gyilkosság helyszíne túlságosan megrendezett, és a válaszok a kérdéseire túlságosan nyilvánvalóak. És amikor mélyebbre ás, rájön, hogy csaknem abban a pillanatban, amikor a konyhakés az áldozat mellébe merült, a műterme ajtaján is megváltozott a zár kódja - és a számítógépén tárolt minden adatot szándékosan tönkretettek.
Roarke számára a számítógépes támadás jelenti az igazi fenyegetést. A jelek arra utalnak, hogy megkezdődött a rémálom, amire a cége titokban készült. Revával együtt részt vesz egy szigorúan titkos kormányprogramban, a Doomsday Groupban, amely azért alakult, hogy felvegye a harcot a hackerek legújabb nemzedékével. Ezek a lángeszű technoterroristák betörnek a bankok rendszereibe, és hatalmas összegeket rabolnak onnan, adatokat lopnak, számítógépeket rongálnak, és mindenkit megölnek, aki túl közel kerül a titkaikhoz.
Eve-nek és Roarke-nak be kell szivárogniuk egy szigorúan titkos kormányszervezetbe, hogy a gyökerénél vegyék elejét a bajnak, mielőtt a vírus megfertőzné az egész vállalatot, majd az egész országot.
20. Halálos látomás (Visions in Death)
A technológia és az emberség szembenállásának a korában Dallas egy gyilkos után nyomoz, aki az áldozatai testrészeit gyűjti.
A város egyik legforróbb éjjelén Eve Dallast, a New York-i rendőrkapitányság hadnagyát a Central Parkba küldik - és ezzel kezdetét veszi egy pokoli nyomozás. Az áldozatra a nyaka körül egy vörös zsinórral - egy tó partján, a sziklák között - találtak rá. A gyilkos olyan helyzetbe igazította a kezét, mintha imádkozna. De Dallas attól rémült meg a leginkább, hogy hiányzott mindkét szeme - mintha egy sebész metszette volna ki a lány fejéből.
Eve egyre kétségbeesettebben keresi a választ, ahogy egyre több, ugyanolyan, jellegzetes sérüléseket viselő áldozat kerül elő. Meggyőződése ellenére elfogadja egy médium segítségét, aki egymás után avatja be a látomásaiba, amelyek döbbenetes részletességgel jelenítik meg a gyilkosságokat. Amikor Peabody, Eve társa és barátnője menekülés közben súlyosan megsérül, egyszeriben sokkal magasabb lesz a tét. Vajon a szemek szimbolizálnak valamit? Egy elfajzott szertartás kellékei? Vagy a gyilkos csak emlékbe viszi őket magával? A férje, Roarke segítségével Dallasnak rá kell jönnie a gyilkos indítékaira, mielőtt valóra válna egy újabb látomás...
21. Halálos menekülés (Survivor in Death)
Semmi régi ügy. Semmi kapcsolat az alvilággal. Semmi DNS. Semmi nyom. Lehet, hogy Eve Dallas a város legjobb nyomozója - nem beszélve a férje, Roarke kapcsolatairól és lehetőségeiről -, de a Swisher-ügy teljesen összezavarja. A család tagjaival éjjel, álmukban végeztek, méghozzá különösen kegyetlenül. A gyilkosok kiiktatták az első osztályú riasztót, és éjjellátó készülékkel felszerelkezve behatoltak a barátságos, középosztálybeli házba. Csak ott követtek el hibát, hogy nem vették észre, amikor egy kilencéves kislány elrejtőzött előlük a sötét konyhában...
22. Halálos származás (Origin in Death)
Eve Dallasszal, a New York-i rendőrség hadnagyával a Wilfred B. Icove Plasztikai és Kozmetikai Sebészeti Központban találkozunk ismét. Véresre vertek egy népszerű videosztárt - ő pedig közben megölte a támadóját. A kihallgatást követően Dallas és Peabody meggyőződnek róla, hogy jogos önvédelemből cselekedett, ám mielőtt elhagynák az épületet, egy újabb eset hullik az ölükbe.
Dr. Wilfred B. Icove-ot holtan találják az irodájában. Ugyanúgy végeztek vele, mint az előző áldozattal: egyetlen szúrást kapott a szívébe. A helyszín vizsgálatából kiderül, hogy a professzort meggyilkolták. Dallas bérgyilkosra gyanakszik. A biztonsági rendszer felvételein egy káprázatosan gyönyörű nő lép be higgadtan a kapun, majd távozik: ő találkozott utoljára az orvossal.
A "dr. Tökéletesként" ismert, jámbor Icove a családjának és a munkájának szentelte az életét. A rendőrségi nyilvántartásban nem szerepelt. Dallas túlságosan is tisztának találja az előéletét. Tudja, valamit rejtegetett, és biztosra veszi, a fia, aki egyben az utódja is, tudja, hogy mit. Majd - akárcsak az apját -, az ifjabb dr. Icove-ot is meggyilkolják... Egy ugyanolyan, halálosan pontos szúrással.
Ki lehet az a titokzatos nő, és milyen kapcsolatban áll a jóságos orvosokkal? Eve a férje, Roarke segítségével követi legsötétebb ösztöneit, amelyek egyre inkább az Icove-ok múltja felé terelik. Rádöbben, hogy ezek az emberek mindenáron a tökéletességet akarták megteremteni - a természet törvényeit feszegették, a tudomány határmezsgyéjére tévedtek, embertelenül viselkedtek, és elveszítették a játszmát.
23. Halálos emlék (Memory in Death)
Eve Dallas kemény nyomozó. Szemrebbenés nélkül nézi a piros jelmezbe öltözött halottat, aki harminchat emeletnyit zuhant, és ezzel új értelmet adott az "utcai Mikulás" fogalmának. Nem csupán a zsebtolvajokkal és a drogkereskedőkkel képes elbánni, hanem a náluk sokkal kegyetlenebb bűnözőkkel is. Ám amikor Trudy Lombard - egy látszólag átlagos, középkorú asszony - megjelenik a kapitányságon, össze kell szednie minden erejét. Eszébe jut kiszolgáltatott gyermekkora - amikor tehetetlenül vergődött annak a beteges nevelőanyának a hálójában, aki most mosolyogva ül vele szemben.
Trudy azt állítja, csak azért utazott New Yorkba, hogy lássa Eve-et, de Eve férje, Roarke, aki minden erejével igyekszik védeni a feleségét, másra gyanakszik - és baljós sejtelmei beigazolódnak. Amikor Eve visszautasítja Trudy közeledését, az asszony pénzt követel, hogy titokban tartsa Eve gyermekkorának részleteit. Roarke emberfeletti önuralommal ajtót mutat a zsarolónak, miközben világosan értésére adja, legjobb lesz, ha eltűnik a városból, és soha többé nem zaklatja őket.
Eve és Roarke azzal is megelégedne, ha Trudy Lombard visszatérne Texasba. Valaki viszont a halálát kívánja - pár nappal a látogatását követően a hotelszoba padlóján találnak rá, vérbe fagyva. Eve elhatározza, hogy megoldja az ügyet, ha másért nem, hát Trudy gyászoló fia miatt. Sajnos nem Eve volt az egyetlen, aki szenvedett Trudytól. Roarke-kal együtt hosszú és kanyargós utat kell bejárniuk, mire rájönnek, ki tette áldozattá a hajdani zsarnokot.
24. Halálos születés (Born in Death)
Eve Dallas egy rettenetes kettős gyilkosság ügyében nyomoz. Kegyetlenül végeznek egy neves könyvelőcég alkalmazásában álló, fiatal szerelmespárral. Eve-nek még a babafürdetés megtanulására is alig jut ideje, pedig Mavis, a legjobb barátnője ezt igencsak elvárná tőle.
Aki most újabb szívességet kér. Tandy Willowby, az egyik, Mavis tanfolyami csoportjába járó anyuka nem jelenik meg a következő foglalkozáson. Tandy, aki nemrég költözött el Londonból, és New Yorkban nem él senkije, már nagyon várta a szülést. Amikor Eve belép Tandy lakásába, és az asztalon megpillantja Mavis ajándékát, mellette, a padlón egy táskát, tele olyan holmikkal, amelyekre egy szülő nőnek szüksége lehet a kórházban, végigfut a hátán a hideg.
Az ilyen eseteket általában az eltűnt személyekkel foglalkozó csoport kapja, de Mavis azt szeretné, hogy Eve vegye a kezébe a nyomozást - aki erre a kérésre nem tud nemet mondani. Miközben igyekszik felderíteni Tandy hollétét, és versenyt fut a kegyetlen gyilkossal, tudomást szerez a város egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb lakosának csalásairól és sötét üzelmeiről. Szerencsére van kire támaszkodnia - minden segítséget megkap multimilliomos férjétől, Roarke-tól, de miközben előbányássza a kritikus adatokat, melyek segítségével pontot lehetne tenni az ügy végére, Eve hatalmas veszéllyel kénytelen szembenézni a való, véres világban.
25. Halálos tisztaság (Innocent in Death)
A New York jövőjében játszódó, lenyűgöző sorozat legújabb kötetében Eve Dallas hadnagy egy látszólag teljesen átlagos történelemtanár halálának ügyében nyomoz, és közben számtalan különös meglepetésbe botlik. Craig Foster halála nagyon megrázta fiatal feleségét, aki - mint mindennap - most is úgy engedte el a munkahelyére, hogy becsomagolta neki az ebédjét. A magániskolában tanító munkatársait is sokkolta az eset, és a két tízéves kislányt, akik az osztályteremben rátaláltak a holttestre, valószínűleg egész életükön keresztül kísérti a látvány.
Eve hamar rájön, hogy Foster ebédjébe halálos adag ricint csempészett valaki, mint ahogy arra is, hogy a munkatársai valami döbbenetes titkot igyekeznek leplezni. Eve feladata, hogy erre fényt derítsen, rájöjjön, miért mérgezték meg ezt a tökéletesen ártalmatlannak, kedvesnek, tisztának tűnő tanárt.
Foster után Magdelena Percell következett... Eve legszívesebben a tulajdon két kezével végezne vele. A csinos szőkeség - milliárdos férjének, Roarke-nak egy régi szeretője - váratlanul New Yorkba érkezik, és mindennek lehet nevezni, csak ma született báránynak nem. Sikerül behálóznia Roarke-ot, aki erősködik, hogy nincs semmi rossz néhány együtt elköltött ebédben vagy tárgyalásban. Különben sincs semmi köze hozzá. Eve-et annyira dühíti a kialakult helyzet, hogy az már-már a nyomozás rovására megy. De félre kell tennie az érzéseit - legalábbis egy rövid időre -, különösen, amikor rábukkannak a titokzatos gyilkos következő áldozatára.
26. Halálos alkotás (Creation in Death)
Eve Dallas hadnagy, a NYPSD nyomozója igyekszik megvédeni a bűnözőktől a közeljövő New Yorkját, de még ő is követ el hibát, és képtelen szabadulni az áldozatok és a gyilkos emlékétől. Az East River Parkban egy fiatal, barna nő holttestére bukkannak.
A gyilkos művészien elrendezte a hosszú, fájdalmas kínzás nyomait őrző maradványokat. Eve-nek azonnal eszébe jut egy kilenc évvel korábban történt sorozatgyilkosság. A média által csak "Vőlegény"-nek nevezett gyilkos - mivel minden áldozata ujjára ezüstgyűrűt húzott - akkor tizenöt nap leforgása alatt négy nővel végzett.
A fiatal lány Eve multimilliomos férjének, Roarke-nak dolgozott, ezért Eve őt is bevonja a nyomozásba. Hamarosan kiderül a hátborzongató igazság. A gyilkost ezúttal személyes érzelmek vezetik. Az áldozat testét a Roarke egyik boltjában vásárolt szappannal és samponnal mosta le, sőt még a lepedőt is Roarke egyik cége gyártotta, amelyre kiterítve a testet megtalálták.
Amikor Eve rádöbben, kivel került szembe, elhatározza, hogy egyszer és mindenkorra leszámol a Vőlegénnyel. Mivel jól ismeri a módszereit, tudja, hogy már a karmai közt vergődik a következő áldozata, és ahogy telik az idő, egyre kevesebb az esély, hogy élve kikerül onnan. Ráadásul nagyon valószínű, hogy a Vőlegény a mesterműve megalkotására készül - olyasvalakit akar elrabolni, aki még az ő képességeit is próbára teszi, és a halála előtt napokig tartó élvezettel kecsegtet: magát Eve-et.
27. Halálos idegen (Strangers in Death)
2060-ban talán fejlettebb a technika, New York azonban még mindig a számtalan, egymás mellett élő kultúra és a hatalmas ellentétek városa. Egyes gyilkosságok még mindig jóval nagyobb figyelmet kapnak, mint a többi - különösen akkor, ha az áldozat egy közismert üzletember, akire Park Avenue-i lakásán, az ágyhoz kötve találtak rá - fekete bársonyövvel megfojtva.
Eve Dallas hadnagy csöppet sem lepődik meg azon, hogy Thomas Anders botrányos halála mindenféle találgatásra ad okot - az emberek másról sem beszélnek, és emiatt a családja egyre megalázóbb helyzetbe kerül. Miközben a város lakói a történteken csámcsognak, Anders közeli barátai is ezt teszik. Eve - multimilliomos férje, Roarke segítségével - hamarosan bekopogtat néhány ajtón, hogy megtalálja a választ - és be is töri őket, ha nem nyílnak meg előtte.
Ám a mozaik nem áll össze. A bizonyítékok arra utalnak, hogy az áldozat egyáltalán nem védekezett. A gyilkos ismerte a biztonsági rendszer hiányosságait, vagyis közel állt a családhoz, de mindenkinek sziklaszilárd az alibije. Vajon jó előre, alaposan megtervezett kivégzés történt, vagy csupán egy perverz játék csúszott ki a résztvevők irányítása alól? Dallas feladata, hogy megoldja az ügyet, melyben látszólag ismeretlen emberekről váratlanul kiderül, hogy halálos kapcsolatban álltak.
28. Halálos üdvösség (Salvation in Death)
A New York Times bestsellersorozatának legújabb regényében a hagyományos templomi szertartás izgalmas nyomozásba torkollik, amikor Eve Dallas, a NYPSD hadnagya rájön, hogy valaki ciánkálit kevert a miseborba.
Megöltek egy embert, méghozzá úgy, hogy a hitét, az elhivatottságát használták fegyvernek ellene. Azonban a Szt. Cristobalban megmérgezett férfi nem Miguel Flores, hanem egy ismeretlen, aki belebújt Miguel Flores bőrébe, és eljátszotta a szerepét.
Testvérként élt paptársaival a parókián, szolgáltak és pásztorként vezették a nyájat. Mégsem tartozott közéjük. Bűnben halt meg. Nem lett volna szabad elvégeznie a papi teendőket. Hány embert csapott be! Esketett, feladta az utolsó kenetet, keresztelt, gyóntatott.
Boncolás közben felfedezték egy szakszerűen eltávolított tetoválás nyomát, valamint régi, késsel ejtett sebeket, és olyan jeleket, melyek arcplasztikára utalnak. A labornak sikerült a hegek alapján helyreállítania az eredeti tetoválást, mely egy teljes jogú bandatagé, aki már embert is ölt.
Eve hamarosan kinyomozza, hogy ez a gyilkosság nem lehetett más, mint fizetség egy ártatlan ember haláláért...
29. Halálos ígéret (Promises in Death 2009)
A New York Times bestsellersorozatának legújabb regényében a hagyományos templomi szertartás izgalmas nyomozásba torkollik, amikor Eve Dallas, a NYPSD hadnagya rájön, hogy valaki ciánkálit kevert a miseborba.
A nyomozókat különösen dühíti, ha az egyik társuk válik áldozattá. Eve Dallas sem kivétel. Amaryllis Coltraine azonban nem pusztán rendőr, hanem egyik barátjának a szerelme - így Eve minden erejével igyekszik minél hamarabb kideríteni a gyilkosa kilétét. Közben meg kell küzdenie Coltraine közvetlen munkatársainak ellenállásával, akik úgy vélik, nekik kellene foglalkozniuk az üggyel. Majd csomagot kap, melyben ott lapul Coltraine jelvénye és fegyvere - egy fenyegető levél kíséretében, benne egyértelmű célzással, hogy a következőben az ő holmiját fogják küldeni. Amikor Eve kapcsolatba hozza Coltraine halálát a milliomos Alex Rickerrel, annak a bűnözőnek a fiával, akit ő juttatott rács mögé, az ügy tovább bonyolódik. Ricker szerelmes volt Amaryllisbe - mit árulhatott el neki a lány, mielőtt kiábrándult belőle? Eve-nek hatalmas kockázatot kell vállalnia, hogy kiderítse az igazságot...
30. Halálos rokonság (Kindred in Death 2009)
Eve szívesen töltött volna Roarke-kal kettesben egy teljes napot semmittevéssel, de álmait szétzúzta egy, a legmagasabb szintről érkező hívás: megerőszakolták és megfojtották Jonah McMasters százados, a NYPSD kábítószer-ellenes csoportja vezetőjének lányát. A csaknem a felismerhetetlenségig összevert Deenáról készített rettentő videofelvétel McMasters múltjába vezet, de Eve hiába nézi át a régi aktáit, nem jut semmire - egészen addig, amíg egy újabb gyilkosság és egy újabb felvétel fel nem tárja a gyilkos célját, ami nem más, mint az irgalmatlan bosszú, a lehető legkegyetlenebb módszerekkel. Eve és csapata versenyt fut az idővel. Gyorsan kell dolgozniuk, hogy rájöjjenek, ki lesz a következő áldozata a gyilkosnak, akit látszólag semmi sem állíthat meg...