Romantikus Írók Tárháza

Indián romantika

Google
 

A sorozat a Hajja & Fiai Kiadó gondozásában jelent meg és összesen tizenegy kötetet ért meg. Az Ahogy a csillagokban áll után a kiadó gazdasági okokra hivatkozva megszüntette a sorozatot.

 

 

1. Joanne Redd: A tűz asszonya
(Steal the Flame 1991)

A tűz asszonyaŐ élte túl egyedül az ellenséges indián csapat támadását. Egy jóképű vadember fogságába esett, de Brandy nem adta fel a harcot. A kegyetlen férfi megmentette a haláltól - de milyen más sorsot szánt neki? Érzékisége kihívást jelentett számára, csókjai elemi, időtlen szenvedéllyel égették, arra csábították, hogy adjon fel mindent - a múltját, az örökségét, .... a lelkét. A lángra gyúlt férfi Tüzes Nyíl arra eszmélt, hogy teljesen elmerült az égkék szemekben, s csodálattal bámulja az elbűvölő szépség csillogó bronzvörös haját. Úgy érezte, ezért a lányért ölni tudna. Az övé volt, mert foglyul ejtette, de azt is akarta, hogy a karjaiba érezze meleg és odaadó testét. Látomásai előre jelezték - ez a lány sorsa, akár akarja, akár nem. A vérében lángoló tűz azt követelte, hogy ő legyen az az asszony, aki mellette harcol, .... aki megosztja vele vakmerő vágyát és merész, vad szerelmét.

 

 

 

 

 

2. Cassie Edwards: Vad boldogság
(Savage Bliss 1990)

Vad boldogságHatalmába keríti őket a vágy: A fiatal és gyönyörű Ameila egy csendes-óceáni szigeten ismerkedik meg Szürke Szárnnyal, akinek bronzszínű bőre, izmos teste, férfiassága és féktelen szenvedélytől izzó tekintete azonnal elbűvöli. Amelia szívének minden dobbanásával arra áhítozik, hogy a fiú forró és ellenálhatatlan ölelése megszabadítsa ártatlanságától.
Rabul ejti őket a gyönyör: Amelia nem sokat érezheti a fiú érzéki simogatásának tüzét, mert kegyetlenül elszakítják az ifjú és fönséges indián főnöktől. Új családba kerül, egy egzotikus ország tengerpartjára, messze Szürke Szárny otthonától. De Amelia rejtett vágyódását semmi sem győzheti le... és senki sem foszthajta meg Szürke Szárny forró szerelmétől. Az indián harcos visszaszerzi őt, és szenvedélyük mindent legyőz.

 

 

 

 

 

 

3. Raine Cantrell : Sivatagi hajnal
(Desert Sunrise 1992)

Sivatagi hajnalFaith Szép és erős akaratú nő. Elindult Nyugatra, hogy maga mögött hagyja a múltját. Felfogadott egy bátor idegent, hogy keresztülvezesse a veszélyes Arizónán. Nem sejthette, hogy ezt a titokzatos embert szemelte ki számára a végzet, kinek megkeményedett szíve forró szenvedélyekre képes. Deloney Egy apacs sámán jövendölése szerint az igazi szerelmet az a nő hozza el számára, kinek szeme a legszebb drágakő fényével ragyog. Már első találkozásukkor tudta, hogy Faith Ann Becketről szólt a jóslat. Egyszer már csalódott a szerelemben, s Deloney Carmichael veszélyessé, kiszámíthatatlanná vált, mint amilyen a világ körülötte.

 

 

 

 

 

 

 

4. Mary Martin: Texasi angyal
(Wild Texas Angel 1992)

Texasi angyalÉjjeli Sas Callie-t hátára fektette és amikor közel hajolt hozzá, hogy fejét a nyakába temesse, Callie megpillantotta szemében a forró, vad vágyat. A férfi kezei egyre lejjebb vándoroltak, kerestek és találtak. Tenyere a lány lágy domborulataihoz ért, Callie pedig megemelte a csípőjét. - Olyan gyönyörű vagy - suttogta Éjjeli Sas. - Engedd, hogy megnyugtassalak! Callie rémülten döbbent rá, mennyire élvezi, ahogy az érzéki szavak és a képzett kezek lángra lobbantják testét, de ezt sohasem ismerte volna be a férfi előtt. - Megmondtam, hogy csak akkor érek hozzád, ha nem utasítod el a simogatásomat. Ha azt akarod, hogy abbahagyjam, úgy lesz - mondta. De Callie képtelen volt tiltakozni.

 

 

 

 

 

 

5. Kathleen O'Neal Gear: Homok a szélben
(Sand in the Wind 1990)

Homok a szélbenEgy indián harcosról szóló nyugatlan álmoktól vezérelve, Colleen Merrill nyugat felé indul kegyetlen férjével, hogy új hazát találjon a vad Montanában. Nem tudhatja, hogy a kietlen vidéken a rámenős Matthew Douglas hadnaggyal és az igaz szerelemmel fog találkozni. Sebzett Medve, a fiatal Cheyenne harcos és varázsló előtt egy látomás jelenik meg. A jövendölés egy aranyhajú nőről szól, aki megmentheti népét a pusztulástól. A harcok lángjai egyre magasabbra csapnak, s a fiatal indián tudja, hogy meg kell találnia a lányt, mielőtt a Cheyenne nép végleg eltűnik a föld színéről, mint a homokszemek a szélben.

 

 

 

 

 

 

 

6. Constance Bennett: Holdfény ének
(Moonsong 1992)

Holdfény énekKét felejthetetlen nővér magával ragadó története - és egy büszke nép sorsa... A büszkeség sorsa - és egy öröklött szerelem... Szürkefarkas és Szomorúfűz egybekelése békét hoz az apacsok életébe. Fiuk házassága egyesíti a fehéreket és az indiánokat. De most újabb harcok - és új szenvedélyek - tombolnak a csodálatos, vad tájon...
Rayna és Meade: a férfi vissza akar vonulni a hadseregből és békés életet szeretne élni, de Rayna vakmerő szelleme többet akar - érzéki szépsége arra csábítja a férfit, hogy mindent hátrahagyva kövesse őt...
Skylar és Sun Hawk: a férfi, aki büszke, de keserű harcos, felkelti Skylarban a vágyat, hogy megszerezze az örökségét - és őt. A két nővér különböző nép szülötte, de egyesíti őket a szeretet. Hatalmas álmok, szenvedélyes vágyak története - és egy büszke nép sorsa.

 

 

 

 

 

7. Genell Dellin: Cherokee alkony
(Cherokee Sundown 1992)

Cherokee alkonyHarcos szenvedély Standingdeer Chekote, a cherokee hős, azért harcolt, hogy megmentse szeretett nemzetét. Belül gyengéd szerető, kívül kemény harcos, akin sebet ejtett a szerelem és a háború. Megesküdött, hogy többé senkiben nem bízik, de végül találkozik a gyönyörű, hollófekete hajú Tiana Tenkillerrel. Tiana az aranyra és földre éhes fehérek hadával küzd az életben maradásért, és annak a férfinak a karjában talál vigaszt, akitől óvakodnia kellene. A férfi szeméből sugárzó érzéki szenvedély úgy vonzza, mint éjjeli lepkét a láng. Még az édes kínokat okozó eksztázis hevében is gyötri a bűntudat, mert iszonyú tettet követett el, melyet fel kell fednie. A titok talán örökre elszakítja szerelmétől... vagy kiszabadítja őket a múlt börtönéből, és akkor együtt haladhatnak a végtelen szerelem felé.

 

 

 

 

 

8. Nan Ryan: A Napisten
(Sun God 1990) 

A NapistenA Napisten Szépsége nyomán vér fakadt a texasi földön. Az elbűvölő, fiatal Amy Sullivan szerelméül fogadja őt. Aztán iszonyú kínok közt gyötrődve eltaszítja magától, hogy megmentse az életét. Hozzámegy egy másik férfihoz, hogy elfelejtse. De tíz év után a férfi, mint ádáz harcos visszatér, hogy rabszolgájává tegye. Büszkesége bosszúért kiált. Az ellenségei számára El Capitan Luiz Quintano volt. A spanyol grand és az azték hercegnő fia most parancsnokként szolgál a hadseregben. Tudja, hogyan védje meg magát, bár testét könnyedén odadobja, mert fűti a bosszúvágy és a gyűlölet. Azt hiszi, elpusztíthatja őt. De a lány szerelme igaz. A harag, a megbánás és a vágy örvénye mindkettőjüket elnyeli. "Az indián meztelenül állt a napfényben. A sziklán fekvő szőke lány olyan meztelen volt, mint ő. A fiú előrelépett és lenézett rá. Szinte fölé tornyosult. A lány hátrahajtotta a fejét, a szemébe nézett, és reszketett. A fiú hosszú karja a lány dereka köré fonódott, magához húzta, és lassan, forrón megcsókolta. - Tonatiuh - suttogta hangtalanul a lány. - Amy! Gyönyörű vagy - felelte a fiú. Amy gyomrában forróság áradt szét, Tonatiuh keze pedig olyan helyen érintette, ahol még soha senki más."

 

 

 

 

9. Lauren Wilde: Szárnyaló sólyom
(Sweet Savage Fortune 1993)

Szárnyaló sólyomAZ ÁRTATLAN SZÉPSÉG Felicia Edwards gesztenyebarna hajfürtjeit lágyan lobogtatja a hűs esti szellő. Valaha Carolina legszebb lányaként rajongták körül, most egy kegyetlen barbár foglyaként tekint le az Appalache hegység magas ormairól. Mindig is megvetette a durvaságot, de vajon meddig tud ellenállni a férfi nyers ereje és természetessége iránt ébredt ösztönös elragadtatásnak? Vajon az izmos karok gyengéd ölelése meghódítja-e szívét, hogy mindörökre magához láncolja vágyakozó testét? BÜSZKESÉGE BOSSZÚÉRT KIÁLT Skót és irokéz vér csörgedezik Sólyom ereiben. Csinos és makacs foglya soha nem ismert érzéseket kelt lelkében, ahol ezidáig csak a bosszúnak volt helye apja meggyilkolásáért és a britek ellen harcoló hazafiak lemészárlásáért. Tudja, hogy távol kellene tartania magát tőle, de a lány buja testétől keltett vágyak enyhülésért kiáltanak.

 

 

 

 

10. Janelle Taylor: Szédítő mámor
(Tender Ecstasy 1983)

Szédítő mámorRebecca bizonytalanul várta, miért vezette Fényes Nyíl erre az elhagyatott helyre, messze az oglala tábortól. A férfi hátralépett, hogy tetőtől talpig végigmérhesse a lányt, aki csendesen remegve tűrte a vizsgálódást. Fényes Nyíl rövid idő után megindult felé, Rebecca pedig rémült tekintettel hátrált. Ösztönösen megértette, hogy valami fontos dolog van kibontakozóban. Fényes Nyíl kajánul vigyorgott, amikor a lány háta a sziklához ért, és nem tudott tovább menekülni előle. Rebecca meglepetten kapott levegőért, és hangosan nyelt. Tartott a vakmerő szándéktól, melyet a csábító fekete szemében látott. Visszatartotta lélegzetét, amikor Fényes Nyíl megsimogatta selymes haját és puha bőrét. Az érintés gyengéd volt, de felkavaró. Megremegett, amikor a férfi ajka az ő ajkát kereste, és addig nem tapasztalt gyöngédséggel csókolta...

 

 

 

 

 

11. Nan Ryan: Ahogy a csillagokban áll
(Written in the Stars 1992)

Ahogy a csillagokban állA SZÉPSÉG ÉS...: A nyughatatlan Diane Buchannan otthagyja Keletet és színpompás életét, hogy segítsen talpra állítani nagyapja anyagi nehézségekkel küszködő Vadnyugati Show-ját. Lovas mutatványai hatalmas tömegeket vonzanak Denverbe, de nem Diane az egyetlen újdonság a társulatnál. A befogott vadember, az izmos felépítésű, markáns jóképű Rézbőrű, kinek sötét szemében jeges gyűlölet izzik, óriási szenzáció. Diane, akit megbabonáz a ketrecbe zárt vad teremtmény, meggondolatlanul szabadon engedi a férfit, aki elrabolja, és magával viszi a Sziklás-hegységbe...
A SZÖRNYETEG: A Rézbőrű, akit kegyetlenül elraboltak, hogy pompás testét a kíváncsi tömegek előtt mutogasság, bosszúra szomjazik. Azért viszi magával az ibolyaszemű szépséget, hogy csapdába csalja elrablóit, de Diane elbűvölő kedvessége megbabonázza. Elviszi a lányt az arany nappalok és ezüst éjszakák földjére, ahol lassanként felfedi előtte valódi származásának titkait, s közben ráébred, hogy rabul ejtette a szerelem...

 

 

 

 

 

  e-mail

© 2004 Ajus. Média Online design