|
Néhány
megpróbáltatás és hiba után
1982-ben eladta első könyvét
a When next we love-ot. Ezután
folyamatosan írt. Több mint
100 regényt és novellát írt
a következő kategóriákban, romantika,
történelmi romantika, vámpír
fikciók, időutazás, okkultizmus,
karácsonyi történetek. Több
amerikai kiadónak is ír, köztük
a Harlequin kiadó Mira kiadványai,
a Dell's Ecstasy Supreme és
a Silhouette's Shadows számára.
Közel húsz
nyelvre fordították le könyveit és
számos díjat nyert különböző
szervezetektől (B. Dalton, Georgia
Romance Writers, Affaire de Coeur,
Romantic Times stb.)
Heather
nagyon szeret utazni és minden
sportot és időtöltést kedvel, ami
kapcsolatban áll a vízzel,
emellett igazolt búvárúszó. A
középiskola után azonnal férjhez
ment, öt gyermeke van és családja
az első helyen áll számára, de
hiszi, hogy karrierje egy
hihetetlen ajándék mint ahogy az
is, hogy minden nap azt
csinálhatja, ami szeret.
Legtöbb
történelmi romantikáját Shannon
Drake néven írta, nálunk azonban
minden könyve Heather Graham név
alatt jelent meg. Történelmi
romantikus regényei magas
színvonalúak, újabban már
megjelentek magyar fordításban
krimi-thrillerjei is, bár sokak
szerint ezek nem érik el a tőle
már megszokott magas színvonalat.
Magyarul megjelent könyvei:
Angel Hawk széria
Kölcsönzött angyal (Borrowed Angel 1989) .gif)
A divattervező Ashley visszatér korábbi foglalkozásához, a modellséghez, és szerepet vállal egy reklámfilmben. Ám a forgatás után a floridai lápvidéken nemcsak a közelgő hurrikán elől kell menekülnie, hanem két gonosztevő elől is, mert akaratlanul is szemtanúja lett egy gyilkosságnak. Végül az indián Brian házában talál menedékre. A férfi szenvedélyes csókjai vágyat ébresztenek benne, ám lehetséges, hogy Brian volt a gyilkosok egyike.
Viktoriánus tündérmesék széria
Az álarcos (Wicked 2005)
Szülei Egyiptomban bekövetkezett tragikus halála óta Carlyle grófja visszavonultan él hatalmas kastélyában. Arcát már egy éve senki sem láthatta, mert háborús sérülése miatt mindig ijesztő maszkot visel, s ezért a háta mögött csak Carlyle fenevadjaként emlegetik. Mindenki szörnyetegnek tartja, csakhogy a fiatal Camille Montgomerynek nincs más választása, találkoznia kell ezzel a félelmetes férfival. Hőn szeretett gyámapját ugyanis betörésen érték a kastélyban, és a gróf most fogva tartja. Camille bármire hajlandó, hogy megmentse őt a börtöntől, a gróf pedig kíméletlenül megzsarolja. Bevonja őt abba a veszélyes játékba, amelyet azért folytat, hogy a londoni úri társaságban megtalálja azt az embert, aki meggyőződése szerint megölte a szüleit...
A vakmerő (Reckless 2005) .gif)
Kat az édesapja és húga társaságában épp a Temzén jár, amikor észreveszi, hogy egy másik hajóról a vízbe esik titkos imádottja, David Turnberry báró. A remekül úszó, merész ifjú hölgy nem sokáig habozik: szerelme után ugrik, és megmenti őt. Végül azonban annyira kimerül, hogy kis híján maga is vízbe fúlna, ha nem lenne jelen a londoni nagyúri társaság fenegyereke, a híres nőcsábász, Hunter McDonald. Neki köszönhetően Kat sértetlenül kerül ki a kalandból, sőt bátor tette jutalmaként elkísérheti a fiatalurakat egy egyiptomi ásatásra. A lány örül az utazásnak, mert szeretné meghódítani Davidet, ám az események váratlan fordulatot vesznek. Az expedíció előkészületei körül egyre szaporodnak a baljós előjelek, ráadásul az ifjú báró közelebbről megismerve már nem is olyan ellenállhatatlan. A lovagias és segítőkész Hunter viszont egyre inkább belopja magát Kat szívébe...

Házaspárbaj - Förgeteg .gif)
Házaspárbaj (Double Entendre 1986)
Collen azért indított válópert, mert úgy érezte, férje, aki szintén újságíró, ellopja legjobb történeteit. Amikor Bret váratlanul felbukkan, az asszony éppen izgalmas ügyön dolgozik: egy ismerőse meggyilkolása régi események nyomára vezeti. Az idős ember halála összefügghet azzal, hogy a világháború végén három társával együtt gyémántokat lopott. Az eltelt negyven évben sem a tettesek, sem a drágakövek nem kerültek elő, s hogy hol találhatók, azt csak annak a rajznak az alapján lehet kideríteni, amelynek négy részletét még akkoriban vette magához a négy elkövető. Collen a kirakós kép segítségével kutatásba kezd, s mivel a nyomok Marokkóba vezetnek, elrepül Marrakesbe. Ott azonban gyanútlanul csapdába esik. Szerencsére Bret ide is követte...
Förgeteg (Snowfire 1991)
Kristin hóviharba kerül a kocsijával Új-Anglia távoli vidékén. Egy magányos házban próbál menedéket keresni, ám az ott lakó férfi gorombán elkergeti. Amikor azonban kocsija nem sokkal később felmondja a szolgálatot, ugyanaz a férfi menti ki a hóból. Kristint addigra minden ereje elhagyja, s a kimerültségtől eszméletét veszti. Miután magához tér egy gyönyörűen berendezett hálószobában, rá kell döbbennie, hogy az ellenséges és udvariatlan Justin Magnasun ellenállhatatlanul vonzza őt. És ezen az sem változtat, hogy megtudja, a férfit öt éve gyilkossággal vádolták meg. Végül csak bizonyítékok hiányában mentették fel, és az emberek azóta is gyanakodva méregetik. Kristin viszont makacsul hisz az ártatlanságában, és veszélyes akcióba kezd...

Rajzold le holtan! (Picture me Dead) .gif)
A Miami-Dade megyei rendőrség megoldhatatlannak tűnő rejtély előtt áll. Már öt éve hiába keresik egy sorozatgyilkosság tettesét, amikor megint egy fiatal nő kegyetlenül megcsonkított holttestére bukkannak. Eközben egy autópályán különös baleset történik, amelyet sokáig egyedül csak Ashley Montague, a rendőr-akadémia tehetséges hallgatónője tart többnek balesetnél. Jake Dilessio nyomozó kezdetben sem a lányról, sem az elméletéről nem akar hallani, ám Ashleyt kiváló rajzkészsége miatt hivatalosan is bevonják a felderítésbe, így Jake kénytelen együttműködni vele. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és végül ugyanaz a szörnyű gyanú fogalmazódik meg bennük...

Szappanopera trilógia
Hollywoodi románc (Long, Lean and Lethal)
Figyelem! Ez a könyv már megjelent egyszer Halálos sorozat címmel!
Jennifer Connolly tehetséges, fiatal színésznő, a rendkívül népszerű Valentine Valley című szappanopera ünnepelt sztárja. Ebben a káprázatos és csillogó filmvilágban azonban képzelet és valóság gyakran végzetesen összefonódik... Jennifer élete döntő szerepére készül. Ha rosszul játszik, az nem egyszerűen a karrierje végét jelentheti - az életébe kerülhet. A színfalak mögött ugyanis egy titokzatos gyilkos figyel, aki a Hitchcock-filmek stílusában szedi áldozatait. A lány élete is veszélyben forog, s még filmbéli partnere, Conar Markham erős karjaiban sem érzi biztonságban magát. Sorsa elől azonban Jennifer sem menekülhet: a félelem egyre közelebb hozza Jennifert és Conart egymáshoz, így a lánynak szembe kell néznie saját félelmeivel és gyilkos támadójával, de a Conar iránt táplált vonzalma is heves érzelmi viharokba kergeti...

Halál a táncparketten (Dead on the Dance Floor)
Lara Trudeau a táncversenyek koronázatlan királynője mindaddig, amíg véletlenül túl sok nyugtatót vesz be, és holtan esik össze a parketten. Doug O'Casey, Lara szeretője azonban arra gyanakszik, hogy nem baleset történt, s megbízza magánnyomozó bátyját, hogy járjon utána az eseményeknek. A táncstúdió vezetője, Shannon szintén nyomozni kezd, hiszen valaki megfenyegette: ő lesz a következő...

Kék ég, sötét éj (Blue heaven/black
night)
Elise
hercegnő minden lovag álmainak
megtestesítője, aki sötét titkot
őriz: II. Henrik törvénytelen
gyermekeként látta meg a napvilágot.
Bryan Stede, a Fekete Lovagként
ismert rettegett harcos csupán
egyetlen törvényt ismer, a magáét…
egészen addig, míg meg nem ismeri
a különleges szépségű Elise-t.
A férfi lázadó foglyából lassanként
szenvedélyesen szerető feleség
válik. A középkori Anglia káprázatos
és pompázatos helyszíne a férfi
és a nő történetének. Elise-t
és Bryant szenvedélyes érzelmek
láncolják egymáshoz, melyek
idővel mély, igazi szerelemmé
érnek… olyan szerelemmé,
melyet sem égi, sem földi hatalom
szét nem választhat…

Jó szerencsét! (Forbidden
fire)
Amikor
az amerikai építész, Ian Tremayne
Londonban örök hűséget fogad
Marissának, azt hiszi, hogy
ígéretéhez híven egy angol nemesnek,
nemrég elhalálozott atyai jó
barátjának a lányát, Maryt veszi
feleségül, akivel korábban soha
nem találkozott. Mary azonban
már mást szeret, s hogy boldog
lehessen a választottjával,
szerepet cserél az övéhez nagyon
hasonló nevet viselő szobalányával,
Marissával. A korán árvaságra
jutott vörös hajú szépség, akit
bányász nagybátyja nevelt fel
nagy szegénységben eleinte aranykalickának
érzi San Franciscó-i új otthonát,
de a legjobban az bántja, hogy
férje iránt feltámadó szerelme
hazugsára és csalásra épül.
Miközben nap mint nap retteg
attól, hogy fény derül titkára,
a bányászokhoz hasonlóan ő is
csak a jó szerencsében bízhat.

Az ördög kedvese (Devil's
mistress)
Tűnő
kor árnya suhan át a világ fölött,
érintésére vérszomjas szörnyetegként
támadt fel poraiból a sötét
középkor. A kor, melyben ezreket
küldött halálba az emberi kegyetlenség
s a vallási fanatizmus; amikor
az isten, a király s a törvény
szent nevében büntetlenül gyilkolhatott
s gyilkolt bárki. Csak egyetlen
erő vehette fel a harcot a XVII.
század földi poklával: a szeretet.
A szeretet, mely erősebb minden
gonosz hatalomnál. Lord Sloan
Treveryan, a fiatal walesi főnemes
maga volt a megtestesült gonosz
- amennyiben az ördög valóban
a legangyalibb testet ölti magára,
hogy elcsábítsa s megrontsa
az ártatlanokat. Hiába volt
azonban az Angol Királyság egyik
legősibb arisztokrata családjának
sarja, minden birtokánál jobban
szerette fregattját, a Tengeri
Sólymot, minden hatalomnál többre
becsülte a szabadságot, s a
kalandos életet... Brianna MacCardle-et,
a varázslatos szépségű skót
lányt boszorkánysággal vádolja
meg az inkvizíció. A máglyahalál
szörnyű kínjától egy jóképű,
de úriembernek a legnagyobb
jóindulattal sem nevezhető fiatal
nemes menti meg, aki a lovagi
erényeket sutba dobva, hatalmas
árat kér tettéért: a szépséges
testet, mely az első pillanatban
rabul ejtette férfiúi ösztönét.
Nem is csoda, hogy Brianna lelkében
hála helyett gyűlölet fakad.
Eltiport ártatlansága hamvai
fölött bosszút esküszik az arrogáns
férfi ellen...

Az észak-amerikai asszonyok
sorozat
Édes
vad éden (Sweet, savage eden)
Egy
érdekházasságból egy heves,
mindent elemésztő szerelem születik.
Amikor Jasmine tekintete először
találkozott Lord Jamie Cameronéval
egy füstös brit kocsmában, az
rossz benyomást keltett benne
- nem gyengéd, kedves és békés
volt, hanem izzó, konok és mindent
elsöprő. Jassynek, egy színésznő
és egy herceg törvénytelen lányának
olyan álmai voltak, melyeket
férfi nem tudott elvenni tőle
a vágy pillanatában. Lelkének
minden erejével ellenszegült
ennek a vakmerő nemesnek. De
aranyszőke haja, tüzes természete
és megszelídíthetetlen lelke
rabul ejti Lord Cameront...
aki azt akarja, hogy mellette
legyen, amikor elhajózik a Virginiának
nevezett vadonba. Így ajánlatot
tesz a lobbanékony Jassynek
- olyat, amilyet csak egy rendkívüli
nő mer elfogadni...
A kalóz kedvese (The pirate's
pleasure)
A
North American woman széria
második könyve
A férfi dacos foglya. A csillogó
aranyhajú, azúrkék szemű Skey
Kisdale rendkívüli teremtés.
Egy lord menyasszonyaként -
akit még sohasem látott - Amerikába
hajózik azzal az elhatározással,
hogy visszautasítsa őt, amikor
a hírhedt kalóz, Ezüstsólyom
megtámadja a hajóját, és száműz
minden férfit az életéből. A
lány izzó haragtól és szenvedélytől
vezérelve elszántan küzd az
öntelt kalóz ellen, szabadulna
tőle bármi áron... A tengerek
fekete hercegétől kalózok és
kalózhajók egyaránt rettegnek.
Ezüstsólyom megfogadja, hogy
megszerzi magának a lányt, és
eléri hogy az vágyjon vad ölelésére.
Meg is kapja őt - a tenger törvénye
szerint. A férfi, aki egy karibi
királyság ura, megesküszik,
hogy dacos csábítóját szerelemre
tanítja, arra, hogy megadja
magát féktelen szenvedélyének.
Lázadó lélek (Love not a
rebel)
A
North American woman széria
harmadik könyve.
Lázadó kém. Az elragadó Lady
Amanda Sterlinget - akit fenségnek
szólítottak - gonosz, becsvágyó
apja és Virginia kormányzója
arra kényszeríti, hogy kémkedjen
Lord Eric Cameron után. A lány
az első pillanattól fogva gyűlöli
a férfit. Eric Cameron a király
és az ország árulója. Amandát
mégis azzal bízták meg, hogy
rabul ejtse szívét és a lelkét,
puhatolja ki a forradalomra
vonatkozó titkos terveit. A
felesége lesz, házasságra lép
egy olyan férfival, aki lángra
gyújtja a szenvedélyének pokoltüzét
és szerelmének foglyává teszi.
Szenvedélyes hazafi Lord Eric
Cameron hátat fordít családja
angliai birtokainak, hogy felkarolja
a hazafiak ügyét. Csendesen
teszi - mielőtt a végzetes lövések
eldördülnek Lexingtonnál és
Concordnál, és hazája iránti
hűsége nyilvánvalóvá nem válik
az ágyúdörgések és kardcsattogások
közepette. Ám Eric egy másik
csatát is vív - a gyönyörű Amanda
Sterlinngel, akit feleségül
vett, tudva hogy soha nem bízhat
meg benne... de soha nem engedheti
el. Amanda az a nő, akit meg
akar hódítani, a kém, aki előtt
soha nem adná fel magát, még
élete kockáztatása árán sem...

A Florida sorozat
A szökevény (Runaway)
A
nagy sikerű Florida sorozat
első kötete, melyet további
öt kötet követ.
Tara Bent, akit olyan bűnténnyel
vádolnak, amit nem követett
el, az életéért menekül. Miután
sikerül leráznia üldözőjét,
New Orleansban találkozik a
gyönyörű felesége halálát még
mindig gyászoló özveggyel, Jarrett
McKenzie-vel. Jarrettet, aki
szeminol indián féltestvére
iránti hűsége és saját fehér
életformája között vívódik,
vonzza a lány sebezhetősége,
és azt reméli, hogy talán ő
betöltheti az életében keletkezett
űrt. Tara a szeminoloktól való
félelme ellenére elkíséri Jarrettet
a floridai mocsarak, és erdők
mélyén meghúzódó otthonába,
sőt később félelmét és gyűlöletét
leküzdve férje mellé áll, amikor
az szembeszegül a floridai indiánokat
kegyetlenül üldöző Jackson elnök
embereivel. És egy váratlan
pillanatban Tarát utoléri a
múltja, és úgy tűnik, hogy szétrombolja
kibontakozó, de még törékeny
szerelmi kapcsolatukat.
A fogoly (Captive)
A
Florida sorozat második kötete.
Ellenségnek születtek, végzetük
mégis a halálos szerelem lesz.
Mikor a széltől is óvott déli
szépség, Teela Warren Floridába
érkezik, nyomban beleszeret
a buja, egzotikus, vad vidékbe...
és James McKenzie-be, a veszedelmes
félvérbe, a legvonzóbb férfiba,
akivel valaha találkozott. Titkos
szenvedély lobban szívükben,
ám hamarosan elnyeli őket a
háború pokla. A pokol, honnan
csak az igaz szerelem mutathatja
meg a kiutat.
A lázadó (Rebel)
A
Florida sorozat harmadik kötete.
A gyönyörű Alaina McMann első
pillantásra beleszeret a fess
északi hadnagyba, Ian McKenzie-be,
s mire feleszmél, a karjában
találja magát. Hogy elkerülje
a botrányt, s jó hírén se essen
csorba, nőül kell mennie ahhoz
a férfihoz, aki hamarosan legádázabb
ellenségévé lesz... Ian azt
a parancsot kapja, hogy fogja
el a déliek legveszedelmesebb
kémjét, Mokaszint. A férfi teljesíti
kötelességét, de amikor Mokaszint
ki akarják végzeni, megtagadja
a parancsot... "A lázadó
- A fogoly és A szökevény című
nagy sikerű regényekhez hasonlóan
- a múlt századi Florida történetét
dolgozza fel. Vad, rémisztő
vidék volt ez egykor, de vadságában
is csodálatos, s olyan emberek
lakták, akik mindig készek voltak
megküzdeni érte, bármily hatalmas
ellenség is támadt rájuk. Köszönöm,
hogy ezt a regényt választották,
remélem, olyan izgalmasnak találják
majd, mint amilyen az a vidék,
mely ihlette." Heather
Graham
Az ellenség (Surrender)
A
Florida sorozat negyedik kötete.
Az országban polgárháború dúl,
s a csodálatos szépségű, vakmerő
Risa Magge önfeláldozóan ápolja
a sebesült katonákat. Egészen
addig a napig, amikor legjobb
barátnője, Alaina halálos veszélybe
kerül. Risa életét kockáztatva
merészkedik az ellenség területére,
hogy megpróbálja megmentetni.
Szerencsétlenségére a lázadók
fogságába esik... A déliek ünnepelt
hőse, a jóképű, bátor Jerome
McKenzie kapitány az életét
kockáztatja, valahányszor áttöri
hajójával, a Lady Varianával
az északiak blokádját, hogy
gyógyszert és élelmiszert csempésszen
a lázadók csapatainak. Amikor
elkapja Risa Magee-t, aki az
éj leple alatt próbál átjutni
a déliek vonalain, első pillantásra
beleszeret, s izzó szenvedélye
lángra lobbantja a lány szívét
is... A szökevény, A fogoly
és A lázadó című nagy sikerű
bestsellerek folytatása, a Florida-sorozat
legújabb kötete.
A boszorkány (Glory)
A
Florida sorozat ötödik kötete.
Julian McKenzie, a rosszul felszerelt
konföderációs hadseregben szolgál
orvosként, és egyre tehetetlenebb
a katonák soraiban pusztító
járványokkal szemben. Amikor
úgy érzi, feladja a hiábavaló
küzdelmet, csoda történik: találkozik
Rhiannon Termaine-nel, a titokzatos
fiatal özveggyel. Az egzotikus
szépségű lányt boszorkánynak
bélyegzik gyógyító ereje és
különös látomásai miatt. Julian,
miután hírt kap, hogy fivére
súlyosan megsebesülve a táborba
tart, elragadja Rhiannont, és
menthetetlenül beleszeret. Ám
a lány, aki szenvedélyével és
bátorságával a frontvonal mindkét
oldalán tiszteletet és csodálatot
vívott ki magának, összetöri
a férfi szívét...
Diadal (Triumph)
A
Florida sorozat utolsó kötete.
Tia McKenzie a sebesült lázadó
katonák őrangyala. Vakmerősége
határtalan -a sebesültjeit üldöző
jenki felderítőt villámgyors
lován meztelenül vágtatva vezeti
tévútra. De Taylor ezredest
nem lehet lerázni... Követi
őt, bármeddig is tartson. A
lány szépsége, bátorsága és
szenvedélyes természete égő
vágyat gyújt szívében. Bár Tia
sohasem menne hozzá önként egy
jenkihez, mégis ezt kell tennie.
Az esküvő után Taylor rájön,
nem Tia esett csapdába. Ő lett
fogoly, ő az, aki az északiak
hazaszeretete és a szívét rabul
ejtő déli szépség között csapdába
került...

A
Viking trilógia
A hódító viking (Golden surrender)
A
kora középkor sötét és vérzivataros
évszázadaiban a történelem farkastörvényei
uralkodtak. Tiszavirág életű
királyságok, birodalmak születtek
és estek prédájául az északi
barbárok hódításainak. Az emberek
életét kardjuk ereje, szívük
bátorsága jelentette. Nem is
csoda, hogy mindnyájan hősökké
váltak. Norvégia legendás hercege,
a Farkasok Ura, Fehér Olaf hatalmas
sereggel száll hajóra, hogy
meghódítsa Írföldet, és erős
birodalmat kovácsoljon a smaragdzöld
szigeten... Erin MacAed, az
ír főkirály szépséges lánya
bosszút esküszik a viking hódító
ellen, aki halált és pusztulást
hozott szeretett hazájára, s
kardot ragad, hogy szembeszálljon
a Farkasok Urával. De a sors
mindkettőjük számára mást rendelt,
s Írföld Arany Harcosnőjének
hamarosan az élet harcmezején
kell megküzdenie Norvégia Arany
Harcosával. A szépséges Írország
arany jövőjéért.
A
viking asszonya (The viking's
woman)
Rhiannon
vad lelke vágyat ébresztett
a férfiban... Égővörös haja
olyan dicsőségesen ragyogott,
mint a napfelkelte. Hosszú combjai
az éjszaka édes rejtélyeit ígérték.
Rhiannon, Alfred király kedvenc
unokahúga dühre lobbant, amikor
nagybátyja a hadi szövetség
megpecsételéseként odaígérte
őt Ericnek, a szálfatermetű,
aranyhajú hercegnek, aki kék
szemének jeges pillantásával
áthatotta őt. De minél inkább
hadakozott a házasság... a férfi
ellen, annál inkább lángra lobbantotta
vérét a férfi viking hűvössége
alatt rejlő tűz. A férfiból
áradó szenvedély szíven találta
a lányt... Eric széles válla
olyan kemény, mint kardjának
acélja, s nincs senki emberfia
aki előtt fejet hajtana. Az
egyetlen csatát, melytől tart,
hogy elveszítheti, azt Rhiannonnal
kell megvívnia, mert a lány
szívének legvadabb mélységeibe
hatolt. Nincs oly hadjárat vagy
belső árulás, mely ellen oly
hevesen, annyi vágytól telten
hadakozna, mint az a harc, amelyet
a lány megszerzéséért folytat.
Farkasok ura (Lord of the
wolfes)
Népe
imádta hősnőjét... Kívételesen
gyönyörű ibolyakék szem, ébenfekete
haj és elefántcsontszínű bőr
- nincs az a férfi, ki nem találná
méltó jutalomnak az ifjú, francia
Melisande grófnőt, aki elhatározza,
hogy akár élete árán is megvédi
ősi birtokát apja gyilkosától.
Férfiakat megszégyenítő bátorsággal
vezeti csatába maroknyi seregét.
Már-már úgy tűnik, mindennek
vége, amikor egy ismeretlen
harcos siet segítségére marcona
csapata élén. Segítségéért azonban
hatalmas árat kér cserébe: a
grófságot és Melisande kezét...
A hatalmas viking hódító nem
más, mint... a Farkasok Ura,
Írföld legendás harcosa, Conar
MacAuliffe, aki számára a legnagyobb
kihívást az az asszony jelenti,
akit a sors feleségéül rendelt.
A tüzes Melisande grófnőben
egyszerre lel rá a mennyországra
és a pokolra. És miközben a
nő szívéért hadakozik, a sajátját
veszti el... Miközben a nő testét
ostromolja édes csábítással,
saját lelkét hiába próbálja
óvni a másiktól.

A holnap dicsősége (Tomorrow
the glory)
A
nő Kendall Moore, a bátorlelkű,
büszke déli szépség az életét
is hajlandó kockára tenni szabadságáért...
A férfi Brent McClain, a déliek
ügynöke, a Jenni-Lynn hadihajó
fedélzetén találkozik Kendallel,
s a szenvedély perzselő éjszakáján
szíve szerelemre lobban a lány
iránt... A dicsőség A háború
és az árulás hamarosan elszakítja
őket egymástól - Brent harcba
indul, Kendallnek pedig menekülnie
kell zsarnok férje kegyetlen
bosszúja elől. Csak a holnap
ígéretének élhetnek, és a szerelemnek,
mely örökké ott fog égni szívükben.

A Cameron testvérek
A kékkabátos (One wore blue)
A
viking asszonya szerzőjének
csodálatos tehetséggel megírt,
rendkívül izgalmas szerelmi
története az amerikai polgárháború
idején. A lány lázadó természete
szembeszállt a jenki férfi lelkével.
Bőre selymes és bársonyos tapintású,
szeme smaragdzöld, napszítta
tincsei lágyan omlanak vállára.
Kierman Miller akarata ellenére
ment hozzá Anthonyhoz, de szíve
másért égett... Teljes szívéből
gyűlölte Jesse Cameront. De
most, hogy özvegy, az ellenség
újra a nyomában van, fegyvere
szenvedély, mellyel szíve jéghideg
páncélját igyekszik áttörni.
Az áruló férfi érintése lángra
lobbantja a féktelen vad vágyat.
A férfi utánozhatatlan déli
eleganciával viselte az északiak
egyenruháját, mint aki hű zászlajához,
és megtagadja lázadó múltját.
S bár a háború kiirtja belőle
ezeket az érzéseket, mégis abban
a gyönyörű nőben találja meg
igazi ellenfelét, aki árulónak
bélyegzi, s akit meg kell szereznie.
A szürkekabátos (One wore
grey)
A
jenki nő büszkesége lángra lobbantotta
a férfi lázadó szenvedélyét.
Napsütötte hajával és szürke,
ezüstösen csillogó szemével
Callie Michaelson vad szépsége
felkavarja a Dél ezredesének
érzékeit, és bátorsága megragadja
szívét. Daniel Cameront, akinek
a csatamezőn nem volt párja,
megbabonázza ez a gyönyörűséges
ellenség. Hacsak megérintheti
őt, elfeledkezik a háború borzalmairól,
és erőt ad neki ahhoz, hogy
dacoljon az őt körülvevő ellenséges
sereggel - a nő selymes karjaiban
eltöltött éjszaka kedvéért.
A férfi lángoló tekintete átmelegítette
északi szívét. A férfi kész
meghalni azért az ügyért, amit
Callie megvetett, de azok a
csatában megkeményedett arcból
rátekintő perzselő kék szemek
legyőzték az ellenállását. És
mivel a Polgárháború tombolt
körülöttük, és a hőn szeretett
Unió sorsa egy hajszálon függött,
Callie-nek szembe kellett néznie
a legszörnyűbb dilemmával, amivel
egy szerelemes asszony valaha
is szembekerül...
Irány a Nyugat! (And one
rode West)
Az
Irány a Nyugat című regényével
Heather Graham folytatja a Cameron
családról szóló nagyszerű regényfolyamát,
amely az amerikai polgárháború
idején játszódó A kékkabátos
és A szürkekabátos című nagysikerű
regényekkel kezdődött. Ebben
a könyvben a háború utáni keserű
időkből az amerikai határvidékre
röpít bennünket. "Akarod
vagy sem, szerelmem, nyugatra
lovagolsz" A Cameron testvérek
legfiatalabbika, a nemrég férjhez
ment Christa Nyugatra megy,
s az ő életét kísérhetjük végig
a történet során. Itt, a végtelen
szűz föld romantikája és veszélyei
között kelti életre az írónő
azt a szerelmi történetet, amely
olyan szenvedélyes és élettel
teli, mint az eddigi műveiben
megszokhattuk: egy férfi és
egy nő azért küzd, hogy megszabaduljon
a múlt kötöttségeitől, és új
életet építsen fel a régi világ
maradványain.

A tűz hercegnője (Princess
of fire)
Alaric,
a félelmetes normann harcos
arra született, hogy uralkodjon
mások fölött. Sorsa úgy hozza,
hogy háborúba kell vonulnia
- és véres csatában küzdenie
a hatalomért és a dicsőségért.
Fallon, az elbűvölő szépségű,
ám makacs szász hercegnő országát
árulás osztja meg és taszítja
háborúba. Az életéért kell küzdenie
a gyűlölt normann hódítók ellen.
Alaric megmenti a hercegnőt
a biztos haláltól, s eltökéli,
meghódítja szívét, ám Fallon
esküvel fogadja, hogy ellenáll
a férfi csábításának, s megszökik
esküdt ellenségétől...

A
Graham széria
Eljő
a reggel (Come the morning)
A
vérzivataros időkben, amikor
Skóciát háború osztotta meg,
David király csak hű harcosaiban
bízhatott, akik kardjukkal és
vérükkel szolgálták a koronát.
Waryk de Grahamet, a híres Lord
Liont, a leghatalmasabb harcost
mind közül a király birtokkal
jutalmazza hűségéért - és egy
varázslatos szépségű viking
menyasszonnyal, aki esküvel
fogadja, hogy gyűlölni fogja
utolsó leheletéig... Mellyora
MacAdin, egy gael nemesasszony
és egy viking harcos lánya,
valkűrként vigyázta ősei földjét
az ellenségtől, és egyetlen
férfi akaratának sem hódolt
be, egészen addig, míg a király
házaságra nem kényszeríti Lord
Lionnal... Mellyorának döntenie
kell dac és odaadó hűség között...
és felfedezi férje szívének
titkait.
Hódító
az éjszakából (Conquer the night)
Sir
Arryn Graham sereggel vonul
a király egyik fontos erődje
ellen, hogy bosszút álljon a
gonosz Kinsey Darrow-n családja
lemészárlásáért és a felföldi
lázadók ellen elkövetett rémtettekért.
Foglyul ejti a vár úrnőjét,
Darrow gyönyörű mennyasszonyát,
Kyrát, de a csillogó hajú, smaragdzöld
szemű szépség rabul ejti szívét...
Kyrát magával ragadja a bátor
lovag vad szenvedélye, bár tudja,
ha viszonozza érzelmeit, maga
is a király ellenségévé válik.
A lánynak hamarosan az életéért
kell küzdenie: árulásért halálra
ítélik, s a hóhér kötelétől
csak Arryn mentheti meg...
Derengő hajnal (Seize the
dawn)
A
szőke és meseszép Lady Eleanor,
Clarin úrnője - a családi vagyon
egyetlen örököse -, hogy elkerülje
azt, hogy I. Edvárd válasszon
neki férjet, tengerre száll,
és Franciaországba tart, ott
várja őt apja barátja, egy idős
francia nemes. Kedves és áldozatkész,
feleségeként biztonságban lesz...
A vad felföldi lázadó, Brendan
Graham azonban foglyul ejti
őt... s valóra váltja legtitkosabb
vágyait. Eleanor csapdába kerül,
sötét erők törnek a vesztére:
a gyilkosság súlyos gyanújával
kell szembenéznie. Csak egyvalaki
mentheti meg a szenvedés és
a halálos ítélet elől. Élete
attól a férfitól függ, aki habár
legádázabb ellensége... elrabolta
a szívét.
A sorozatnak további 4 kötete
van, amik nem jelentek meg magyarul.

Ondine (Ondine)
Ondine,
a kegyvesztett Rochester herceg
lánya II. Károly udvarától távol,
békésen éli az előkelők gondtalan
életét. Ám egy napon apja cselszövés
áldozatává válik, őt pedig felségárulóként
kisemmizik örökségéből és halálra
ítélik. Amikor a bitóhoz hurcolják,
és a nyakára teszik a kötelet,
úgy tűnik, mindennek vége: ő
meghal, és soha nem tisztázhatja
magát a hazug vádak alól...
Lord Chatham tragikus körülmények
között elveszíti feleségét.
Bár minden jel arra vall, az
asszony öngyilkos lett, a gróf
biztos benne, hogy valójában
gyilkosság történt. Elhatározza,
hogy leleplezi a gonosztevőt,
és bosszút áll rajta. Ám ördögi
terve megvalósításához újra
meg kell nősülnie. A sors ekkor
vezeti a vesztőhelyhez, ahol
az elítéltek között megpillantja
a varázslatos szépségű Ondine-t...

Örök szerelem (Every time
I love you)
A
sötét hajú, jóképű lázadó kegyetlen
módon elcsábítja a rendkívüli
szépségű Kartina Seymourt. A
lány elszökik konzervatív családjától,
hogy mellette lehessen. De a
tomboló forradalom közepette,
egy nemzet születésének hajnalán
tragikus árulás és hitszegés
fordítja Percí Ainsworth-t a
fiatal Katrina ellen. Tudta,
minden követ megmozgat, hogy
megkaphassa őt. Gayle Norman
túl reálisan szemlélte a világot.
Nem hitt abban, hogy létezik
szerelem első látásra. Aztán
jött Brent McCauley, a tehetséges
festőművész, akinek nem tudott
ellenállni. Szenvedélyes éjszakát
töltöttek együtt. Egy hónap
múlva összeházasodtak. Minden
olyan csodálatos volt... olyan
tökéletes... szinte túl szép
ahhoz, hogy igaz legyen. De
miután izzó szerelmük hirtelen
jéggé dermedt és veszélyessé
vált, hihettek-e többé a régen
elfeledett múlt valóságában?

Rózsák között (Lie down in
roses)
A
szép és határozott Lady Genevieve
bármit megtenne, hogy megóvja
szeretett kastélyát, Edenbyt...
kelljen akár a legveszedelmesebb
ellenségével megosztania nevét
- és ágyát. Lord Tristan, a
nemes lovag, a hős katona az
egész országon is átvezetné
seregét, csakhogy megszerezze
annak a varázslatos szépségnek
az érzéki bájait, aki titokban
a vesztére tör. Ellenségeknek
születtek, de egymás karjaiba
sodorta őket a végzet. A szenvedély
és a titkos kapcsolat veszélyes
játékának szereplői ők egy olyan
történetben, ahol az asszonyi
tisztességért egy szerető férfiszív
a jutalom.

Szerelem és viszály (The
king's pleasure)
A
népszerű írónő, Heather Graham,
a Holnap dicsősége c. bestseller
szerzőjének újabb regénye a
szelídítetlen Skót-felföldön,
a londoni Towerban s a háború
sújtotta Franciaországban játszódik.
Két ember magával ragadó története,
akiket a sors egymásnak szánt
egy olyan világban, ahol a háború
és a viszály az úr. Danielle
d'Aville-nak, III. Edward gyámleányának
nőül kell mennie ellenségéhez,
Adrien MacLahanhez, a legendás
skót harcoshoz, aki annak idején
a király kezére juttatta szeretett
otthonát, Aville-t. Bosszút
esküszik az erőszakos lovag
ellen, ám csakhamar arra eszmél,
hogy máris a felesége. Amikor
a férfi hazaviszi felföldi kastélyába,
s erős karjába zárja, Danielle
szívén olyan szenvedély lesz
úrrá, mely ellen nem tud küzdeni...
Adrien MacLahan igyekszik távol
tartani magától a smaragd szemű,
tüzes asszonyt, akinek francia
királyok vére folyik az ereiben,
s hűsége az ellenséghez köti...
mégsem tudja leküzdeni a vágyat,
melyet szép, bátor arája ébresztett
szívében, és engedelmes, hű
asszonyává tenni, míg le nem
győzi a szerelem harcmezején...

Angel Hawk széria
Távoli menedékhely (Angel of mercy 1988)
A floridai mocsárvidéken magányosan él Wendy. Otthonosan mozog a környéken, nem úgy, mint az a férfi, akit a házához közel eszméletlenül talál. A jóképű kábítószer-ellenes ügynök magához térve álmai asszonyát látja mentőangyalában. A nő azonban először bizalmatlan a sérült Braddel szemben, mégis odaadóan ápolja. Ennek ellenére külvilágtól elzárt otthonában menedéket nyújt a férfinak, akit üldözői továbbra is fáradhatatlanul keresnek. Lassan mindketten szerelemre lobbannak, Wendy azonban úgy gondolja, képtelen lenne összekötni az életét egy ilyen veszélyes foglalkozást űző férfival, mert emlékeiben még mindig él előző férjének tragikus elvesztése.
Kölcsönzött angyal (Borrowed Angel 1989) .gif)
A divattervező Ashley visszatér korábbi foglalkozásához, a modellséghez, és szerepet vállal egy reklámfilmben. Ám a forgatás után a floridai lápvidéken nemcsak a közelgő hurrikán elől kell menekülnie, hanem két gonosztevő elől is, mert akaratlanul is szemtanúja lett egy gyilkosságnak. Végül az indián Brian házában talál menedékre. A férfi szenvedélyes csókjai vágyat ébresztenek benne, ám lehetséges, hogy Brian volt a gyilkosok egyike.
A széria első kötete még nem jelent meg magyarul.

Csillag a sötét égen (The
christmas bride)
Wendy,
az Elegance rovatvezetője hosszú
ideje kerüli főnökét, Jason
McCreadyt. Ő és a férfi is korán
megözvegyült, s azóta mindketten
egyedül nevelik gyermeküket.
A férfi egy napon váratlanul
meghívja Wendyt és kisfiát síelni.
Az asszony kezdetben úgy érzi,
hogy megcsalja néhány éve elhunyt
férjét, ezért egyre bizonygatja
magának, hogy kizárólag a kicsi
miatt fogadja el a meghívást,
de hamarosan el kell ismernie:
beleszeretett Jasonbe. Jason
kívánja ugyan a fiatal özvegyet,
ám a szíve még mindig volt feleségéért
dobog. Vajon akkor mi rejtőzik
a különös meghívás mögött? Talán
képesek lesznek újra szeretni?

Romantikus krimik
Haláli pasi (Drop dead gorgeous)
Valaha
szerették egymást... Ám szerelmüknek
gyilkosság vetett véget. A népszerű
regényíró, Sean Black visszatér
szülővárosába, hogy leszámoljon
a múlt kísértő árnyaival. Ám
néhányan még mindig úgy hiszik,
ő követte el tizenöt évvel azelőtt
azt a borzalmas gyilkosságot,
amiért annak idején majdnem
villamosszékbe került. Lori
Corcoran sem tudja elfeledni
azt a régi éjszakát, amely életét
gyökeresen megváltoztatta. Hazatér
ő is, és az emlékek felelevenednek
- felizzik szívében a szenvedély
parazsa az egyetlen férfi iránt,
akit mindig is szeretett. South
Beach előkelő negyedében a rettegés
lesz úrrá az újabb gyilkosságok
nyomán, régi barátok gyanakszanak
egymásra... A holdfényes éjszakában
két embere törékeny szerelme
küzd meg a sötét gyilkos mindent
- érzelmet és életet - megsemmisíteni
akaró szándékával.
Mindent a szerelemért (For
all of her live)
Tíz
évvel ezelőtt Kathryn a hatvanas
évek legendás rock együttesének,
a Blue Heronnak perzselő hangú
szupersztárja, és Jordan Treveryan,
a vonzó, szőkésbarna hajú basszusgitáros
felesége volt. Egy megrázó gyilkosság
következményeként azonban Kathryn
a két lányával együtt elhagyta
Jordant, kisétált a házasságukból,
és hátat fordított a hírességek
vad, nemtörődöm életmódjának.
Most, hogy nosztalgiahullám
söpör végig Amerikán, és az
együttes azt tervezi, hogy újra
összeáll egy turné erejéig,
Kathryn visszatér Floridába...ám
ugyanakkor egy baljós előérzet
is hatalmába keríti. Míg Jordannel
együtt újra felelevenítik szenvedélyük
örömeit, a férfi élete veszélyben
forog. Kathryn úgy érzi, hogy
szívét kockára teszi egy olyan
szerelemért, mely az összes
olyan dolog elvesztésével fenyeget,
amit ő legjobban félt...vagy
visszaadhat neki mindent, amiről
azt hitte, hogy rég elveszett...
New Orleans-i éjszakák
Amikor
volt férjét, Jont gyilkossággal
gyanúsítják, Ann Marcel elhatározza,
segít neki, hogy tisztázhassa
magát. Még akkor is, ha ezzel
az életét kockáztatja. Versenyben
az idővel és a nyomozóval, akinek
eltökélt szándéka, hogy börtönbe
juttassa Jont, Ann megpróbálja
kideríteni az igazságot, s beleveti
magát a New Orleans-i éjszakai
lokálok és dzsesszklubok fülledt,
erotikus, sötét világába. Ám
a férfiasan vonzó rendőrnyomozó
titkolózik és a nyomában jár,
s ezzel haragot ébreszt szívében...
És perzselő, vad szenvedélyt,
mely mély és sötét, mint a fülledt
lousisanai éjszaka - és százszor
veszedelmesebb...
Szunnyadó parázs
Spencer
férje brutális meggyilkolásától
lesújtva magyarázatot követel
az egyetlen embertől, aki ezt
megteheti - David Delgadótól,
a volt zsarutól, aki nem más,
mint férje egykori partnere
és legjobb barátja... és Spencer
egykori szeretője. A sors által
egymásra erőszakolt Spencer
és David hűségét próbára teszi,
s végül legyőzi a vágy. Az igazság
keresése a miami elit köreiből
a város sötét, veszélyes gyomrába
veti őket, az utolsó tettét
elkövetni készülő, elkeseredett
gyilkos cselszövéseinek útvesztőjébe.
Trópusi éjszakák (Night,
sea and stars)
A
kis magángép lezuhan. A divatszakmában
dolgozó Skye Delaney túléli
a szerencsétlenséget, ám sorsa
a kis csendes-óceáni szigeten
örökre megpecsételődik. Első
pillantásra beleszeret a vonzó,
de erőszakos pilótába. A férfiról
hamarosan kiderül, hogy nem
más, mint Kyle Jagger, a gazdag
aranyifjú. Skye-nak egyetlen
esélye a túlélésre, ha enged
a féktelen szenvedélynek. A
trópusi édenben megfeledkezik
vőlegényéről, s azzal sem törődik,
hogy Kyle-t otthon várja-e feleség.
Vajon folytatódik-e a paradicsomi
idill, miután a szerelmespár
elhagyja a szigetet? Nem kell-e
a két sóvárgó szívnek örökre
elválnia?
Halálos sorozat
A
szappanoperasztár, Jennifer
Connolly, megkapta élete legfontosabb
szerepét. Ha rosszul játszik,
a karrierje... és talán az élete
is véget érhet. Egy elmebeteg
gyilkos ólálkodik a színfalak
mögött, és Hitchcockot utánozva
szedi áldozatait. Még sorozatbeli
partnere, Conar Markham erős
karjaiban sem talál menedéket...
Hollywood magas hegyei fölött
Jennifer érzi, valaki minden
lépését figyeli...
|